Ezek a legszebb nagyvárosi korcsolyapályák

korcsolya
Central Park
Vágólapra másolva!
Gyerekkorom egyik legszebb élménye a koripálya az iskola udvarán. A tornatanárok felöntötték vízzel a betonplaccot, mi pedig az esti kivilágításban ABBA-ra és Boney M.-re siklottunk a jégen végkimerülésig. Ha megéheztünk, két-három forintért zsíros kenyeret és forró teát vettünk a büfében. Ha pedig elestünk, néha éppen az a fiú nyújtotta a kezét, hogy segítsen, akibe szerelmesek voltunk. Körülöttünk frissen épült panelek tornyosultak, a gyér növényzet még az első emeletig sem ért fel, mégis tökéletesen átéreztük a korcsolyázás romantikáját. Vannak persze idillibb koripályák is a világon, ezek közül szemezgettünk.
Vágólapra másolva!

Rockefeller Központ és Central Park, New York

A New York-i Rockefeller Center koripályáján randizott először Rocky és Adrian, a Central Park Wollman korcsolyapályáján botladozott Kate Beckinsale és John Cusack, na meg Harry és Marv, a Reszkessetek, betörők! két ügyefogyott rablója.

Ilyen a koripálya a világ egyik legnagyobb bevásárlócentrumában Forrás: Flickr/petercruise

A Rockefeller-jégpálya nem éppen olcsó, de egyszerre maximum százötvenen csúszkálhatnak rajta, és hát mégiscsak

a világ egyik legnagyobb szórakoztató- és bevásárlóközpontjában vagyunk,

amelyet naponta 250 ezren látogatnak. Azért én mégis a Central Parkban 1949 óta működő jégpályára szavaznék, ahol elképesztő felhőkarcolók tövében siklunk a jégen, de a természetélmény is megmarad.

A Central Park sok filmből ismerős lehet Forrás: Flickr/James Trosh

Vörös tér, Moszkva

A mi generációnknak a Vörös térről Lenin jut eszébe, aki élt, él és élni fog, meg a grandiózus május elsejei felvonulások. Pedig a tér gyönyörű, még úgy is, hogy

a ’30-as években lebontottak néhány templomot, mert nem volt elég hely a katonai díszszemlékhez.

A téli hónapokban most 3000 négyzetméteres jégpályát alakítanak itt ki, amelyen akár ötszázan is korizhatnak egyszerre. A moszkvaiak szenvedélyes és ügyes korcsolyások, úgyhogy már az is élmény, ha csak nézzük őket.

A Vörös téren 3000 négyzetméteren korcsolyázhatunk Forrás: Flickr/katya

Nathan Phillips Square, Toronto

A torontói városháza előtti tér télen-nyáron kedvelt találkozóhely. Ilyentájt, amikor jégpályává változik, esténként ünnepi díszkivilágítás ragyogja be a placcot. A pálya részben természetes, részben műjégből készül, és mindennap délelőtt 10-től este 10-ig látogatható.

Nathan Philips Square, Toronto Forrás: Flickr/Benson Kua

Tower jégpálya és Somerset House, London

A brit főváros leghíresebb korcsolyázóhelye a Tower of London Ice Rink, ahol varázsos fényekbe burkolt történelmi kulisszák között csúszkálhatunk a jégen.

Tower Ice Rink Forrás: Flickr/DncnH

Nem kevésbé hangulatos a korcsolyázás a Somerset House viktoriánus udvarán, kilátással a Temzére és a Waterloo hídra. Ráadásul, ha kimozogtuk magunkat, betérhetünk a múzeumba, amely London egyik legfontosabb művészeti központja.

Jég és fényjáték a Somerset múzeumának udvarán Forrás: Flickr/traveljunktion

Eiffel-torony, Párizs

Az Eiffel-torony első szintjén, 57 méter magasan a párizsi háztetők fölött télen korcsolyapálya működik. Nem tudom, hány órát kell sorba állnia annak, aki éppen ezen a 200 négyzetméteren szeretne korcsolyázni, mert

naponta mindössze 1000 ember befogadására alkalmas a pálya.

Viszont nincs plusz belépti díj, csak a szokásos jegyet kell megváltani az Eiffel-toronyba, sőt korcsolyát is ingyen kölcsönözhetünk.

Naponta csak ezren jutnak be az 57 méter magasan kialakított pályára Forrás: Flickr/caravanum

Városligeti Műjégpálya, Budapest

És végül, Budapest büszkélkedhet Európa egyik legrégebbi (1876. december 11-én adták át a korcsolyapályát és az első, Lechner Ödön tervezte melegedőházat) és legnagyobb összefüggő jégfelületével.

A városligeti pálya a legnagyobb egész Európában Fotó: Origo

A Városligeti Műjégpályán közel 13 000 négyzetméteren hódolhatunk ennek az élvezetes téli sportnak, ráadásul ettől az évadtól kezdve – a korszerűsítésnek köszönhetően – már a melegebb napokon is garantált a jég minősége.