Kiderült, miért visz utasokat a Ryanair a kísértetreptérre

Castellón repülőtér
Az idén áprilisi felvételen még üres a terminál
Vágólapra másolva!
A vadonatúj spanyol légikikötő a pazarlás szimbólumává vált.
Vágólapra másolva!

Castellón egy tartomány Spanyolországban, Valencia autonóm közösségben. A tartomány arról vált ismertté, hogy 2011-ben egy 150 millió euróba (47 milliárd forint) kerülő repülőteret adtak át ott, amely mindössze egyórányi autóútra van a közeli Valencia repülőterétől.

A légikikötő első négy évében egyetlen utast sem fogadott,

így a közpénzek pazarlásának szimbólumává vált.

A projekt a kezdetektől el volt átkozva. Sokáig engedélyt sem kapott, mert a kifutópálya (szaknyelven futópálya) túl keskeny volt, és meg kellett szélesíteni. A reklámozására 30 millió eurót költöttek, mégsem keltette fel a légitársaságok érdeklődését.

Az ötletgazda, Carlos Fabra, a spanyol Néppárt helyi elnöke börtönben ül adócsalás miatt.

A reptér előtt álló, hétméteres szobor önmaga 300 ezer euróba (94 millió forint) került Forrás: AFP/JOSE JORDAN/Jose Jordan

Végre egy légitársaság

Az átok 2015 márciusában látszott megtörni, amikor a Ryanair bejelentette, hogy járatot indít oda London Stanstedről. Az első gép szeptemberben érkezett meg a kísértetreptérre. Az El Confidencial című spanyol lap azonban úgy értesült, hogy az ír fapados ezt jelentős támogatásért cserébe tette csak.

Az idén áprilisi felvételen még üres a terminál Forrás: AFP/JOSE JORDAN/Jose Jordan

A lap szerint a repülőteret üzemeltető kanadai SNC-Lavin cég évi 600 ezer eurót (188 millió forint) fizet azért, hogy a Ryanair heti három járatot tartson fenn London Stanstedre, és heti kettőt Bristolba, utóbbit csak április és október között. A légitársaság azt vállalta, hogy évi 60 ezer ülőhelyet biztosít járatain, ami azt jelenti, hogy minden egyes helyet 10 euróval támogatott a reptér.

Minek nevezzelek?

A lap szerint a támogatást úgy álcázták, mintha azt turisztikai promóciós szolgáltatásért fizetnék. Ennek alapján

a Ryanair vállalta, hogy Castellón repülőterét népszerűsíti a weboldalán.

Az összeg azonban valójában bújtatott támogatás a lap szerint.

Szép, de üres Forrás: AFP/JOSE JORDAN/Jose Jordan

A szerződésről egyik fél sem akart nyilatkozni a lapnak, mondván, az magánjellegű. Mindössze annyit árultak el, hogy az ágazatban megszokott megállapodásról van szó. A Ryanair annyit azért hozzátett, hogy

néhány esetben valóban kérnek pénzt azért, hogy egy célpontot a webfelületükön hirdessenek.

A The Local című lap kérdésére válaszolva ugyanakkor már tagadta a légitársaság, hogy bármilyen támogatást kapna a repülőtértől, de a szerződést továbbra sem akarta kommentálni.

További kedvezmények

Az El Confidencial a Ryanair bújtatott támogatásán kívül arról is beszámolt, hogy az üzemeltetésre vonatkozó koncessziót tavaly megszerző SNC-Lavalinnak 2034-ig semmit nem kell fizetnie a valenciai kormányzatnak a repülőtér üzemeltetéséért,

az első tíz évben pedig akár 25 millió eurós közpénzhez is hozzájuthat.

Fizetnie csak akkor kell a kormányzatnak, ha a repülőtér utasforgalma eléri az évi 1,2 milliót, erre azonban egyelőre kevés esély látszik.