Vágólapra másolva!
A jövő nyári menetrendben ismét lesz lyoni járat a Budapest Airport kínálatában. Az EasyJet heti három alkalommal biztosít légi összeköttetést a magyar főváros és Franciaország második legnagyobb városa között.
Vágólapra másolva!

A jövő nyártól ismét lehet közvetlenül repülni Franciaország gasztronómiai fővárosába, Lyonba Budapestről – tájékoztatott a Budapest Airport. A járatot az EasyJet indítja el, amely Budapestről Genfbe, Bázelbe, Berlinbe, Párizsba és London Gatwickre is repül. A brit hátterű diszkont légitársaság gépei hetente háromszor, kedden, csütörtökön és szombaton közlekednek Budapest és Lyon között.

Forrás: Flickr/Aero Icarus

Az EasyJet Airbus A319 típusú gépei 2016. április 26-tól, vagyis a nyári menetrendi időszakban kedden és csütörtökön 18.50 órakor érkeznek Lyonból majd 30 percnyi fordulóidő után 19.20 órakor indulnak vissza a francia nagyvárosba Budapestről. A szombati menetrendben pedig 17.40-kor érkezik a gép és 18.10-kor indul vissza Lyonba, ahová nagyjából két óráig tart az út.

A Budapest Airport előzetes piaci felmérései szerint évente minimum 40 000 utasra lehet számítani ezen az útvonalon, hiszen

eddig a Lyonba tartó utasok vezették az Európán belüli, Budapestről induló és átszálló utasok listáját.

Lyon egyszerre izgalmas turisztikai desztináció és fontos kereskedelmi, üzleti célpont.

Lyonban érdemes kipróbálni egy hagyományos bouchon éttermet Forrás: hemis.fr/Sudres Jean-Daniel

Megnéztük a jegyárakat: oda-vissza 25 395 forinttól lehet megjárni az útvonalat feladott poggyász nélkül. Ezért az árért fel lehet vinni a fedélzetre egy legfeljebb 56 x 45 x 25cm (a kerekeket és a fogantyút is beleszámítva) méretű kézipoggyászt, arra azonban érdemes felkészülni, hogy ha túl sok kézipoggyász van, akkor azt a társaság a csomagtérben viszi majd el külön díj fizetése nélkül.