Diszkriminációról beszélnek a repülőről leszállított színes bőrűek

Spirit rasszizmus rendbontás
Vágólapra másolva!
Egy duplán eladott ülés miatt alakult ki a vita, végül rendőrt kellett hívni.
Vágólapra másolva!

Több utast leszállítottak a Spirit Airlines Los Angelesből Dallasba készülődő járatáról egy ülés miatt kialakuló vita nyomán. A hat (más források szerint hét) színes bőrű utas szerint diszkrimináció miatt kellett távozniuk, mások viszont azt állítják, hogy a csoport magatartása rendbontó volt.

Vitatták a személyzet lépését

A beszámolók szerint az eset úgy kezdődött, hogy vita alakult ki egy hely túlfoglalásáról (amikor a légitársaság ugyanazt a helyet két embernek is eladja). A fehér légiutas-kísérő megkérte az ülésen ülő utast, hogy kelljen fel a helyéről – írja a Daily News. Mivel az nem volt erre hajlandó, rendőrök kísértek le egy afroamerikai párt rendbontó magatartásuk miatt.

Az konfliktus ezzel nem ért véget, mert más színes bőrű utasok megkérdőjelezték a személyzet motivációját, így ők is távozásra kényszerültek. A jelentések szerint esetükben már kellett rendőri segítséget kérni.

Rasszizmus vagy rendbontás?

„Nagyon megalázva érzem magam amiatt, hogy ilyen dolgok megtörténtéről lehet hallani Amerikában, diszkriminációról és hasonlókról, de különösen első kézből átélni" – mondta az egyik utas, Alexandria Wright a CBS2/KCAL9 tévécsatornának. Az esetről az egyik utas képet tett közzé Twitteren,

rasszistának minősítve a személyzet döntését.

Más szemtanúk szerint viszont a leszállított utasok rendbontók voltak.

A légitársaság nem nyilatkozott az ügyről, a Los Angeles-i reptéri rendőrség szóvivője, Rob Pedregon pedig annyit mondott, hogy az egy „üzleti vita" volt, és

a Spiritnek kell eldöntenie, mi számít rendbontásnak.

A szóvivő szerint a leszállított utasok ellen nem emeltek vádat, a légitársaságtól pedig hotelutalványokat kaptak.

Szavazzon!

Ön szerint kinek volt igaza?