Felvette egy utas, ahogy becsap a villám a repülőbe

Villámcsapás repülőbe
Vágólapra másolva!
Az utasok sikoltoznak, a padlón tárgyak hevernek.
Vágólapra másolva!

A Saudia légitársaság repülőgépe a Szaúd-Arábia északnyugati részén található Tabúkba tartott. A belföldi járat ép leszálláshoz készülődött, amikor villám csapott a repülőbe. Az eseményről videófelvételt készített az egyik utas.

A nagyon rossz minőségű felvételen az látszik, hogy az elsötétített repülőn az utas az ablakon keresztül filmezi a leszállást. A villám becsapódásakor az utasok sikoltoznak.

Egy másik, szintén rossz minőségű felvétel az utasteret mutatja a villámcsapás után. A padlón kiesett tárgyak láthatók, a személyzet pedig próbálja megnyugtatni a felbolydult utasokat – írja az Emirates 24/7.

Általában nem okoz kárt

Egy átlagos repülőgépet átlagosan két évente egyszer ér villámcsapás – derül ki egy pilóta könyvéből. Patrick Smith szerint a villám tipikusan a repülő valamelyik kiálló részébe csap, az azonban viszonylag ritka, hogy ez látható nyomot vagy az elektromos rendszer sérülését okozná.

A legtöbbet még csak észre sem lehet venni.

A modern repülőket egyébként úgy tervezik, hogy ellenálljanak az ilyen villámcsapásoknak, és egyfajta Faraday-kalitkaként működnek. Attól sem kell tartani, hogy a szárnyakban elhelyezett üzemanyag meggyulladna.

Nehéz videóra venni

Az már ritkább, amikor a repülőt ért villámcsapást le is tudják filmezni. Egy ilyen videó készült például Seattle-ben, amelyen ráadásul egymás után két gépen is áthaladt a villám.

Kattintson a képre a videóért! Forrás: Youtube/Owen