Füst borította el az egyik moszkvai repülőteret

Tűz Moszkva Domogyedovo repülőtér
Vágólapra másolva!
Több mint háromezer embert kellett evakuálni.
Vágólapra másolva!

Ötven járatot késve indítottak el a moszkvai Domogyedovó repülőtérről, miután csütörtök reggel hatalmas füst öntötte el az épületet. A tüzet feltehetően egy rövidzárlat okozta az alagsorban, ahol építési anyagokat tároltak.

Helyreállt a rend

A füst miatt több mint 3000 embert evakuáltak a repülőtérről, de a jelentések szerint senki sem sérült meg. A repülőtér működése helyi idő szerint 9.20-ra állt helyre,

miután a tüzet eloltották, és füstöt kiszívták az épületből.

Az utasok becsekkolása rendben folyik, az érintett járatok átlagosan 90 percet késnek – írja a Russia Beyond the Headlines.