Összeverekedtek a pilóták a repülés közben

China United Airlines
Vágólapra másolva!
Fél évre felfüggesztették őket. A légitársaság több szabálytalanságot is elkövetett.
Vágólapra másolva!

Fél évre felfüggesztettek a munkavégzés alól két pilótát Kínában, miután összekaptak egy 30 ezer láb (9144 méter) magasan repülő gép pilótafülkéjében. A China United Airlines diszkont légitársaság anyavállalata, a China Eastern Airlines közleménye elismerte a két pilóta „fizikai összetűzését" egy „nézeteltérés" miatt, ugyanakkor cáfolta azokat a sajtóhíreket, hogy egyikük feje vérzett a sérüléstől.

Csak most derült ki

A verekedés még június 14-én történt a China United Airlines fedélzetén, de csak most számolt be róla a kínai sajtó, miután a Kínai Légügyi Hatóság több szabálytalanság miatt megbüntette a pekingi székhelyű légitársaságot. A South China Morning Post tudósítása szerint a szóban forgó cég egyik repülőgépe például

annak ellenére folytatta a repülést július 29-én, hogy nem volt rá alkalmas.

Egy másik alkalommal, július 19-én a társaság gépe a minimális magasság alatt repült.

A kép illusztráció Forrás: Flickr/byeangel

A hatóság az június 14-i járat teljes személyzetét felfüggesztette az állásából hat hónapra. Ezen felül 10 százalékkal csökkentette a China United Airlines repülési idejét, és eltiltotta további járatok nyitásától.

Volt már ilyen korábban is

Nem ez az első eset, hogy tettlegességig fajult a nézeteltérés egy kapitány és egy elsőtiszt között. Áprilisban az Air India repülőjének pilótafülkéjében kaptak össze, mielőtt a gép az indiai Dzsaipurból a fővárosba, Delhibe indult. A két pilóta azon veszett össze, ki végezze a papírmunkát a felszállás előtt.