Hamarosan lifttel mehetünk az űrbe

Space Tower
Vágólapra másolva!
Nem a legújabb science fiction film forgatókönyvéről van szó, hanem a valóságról. Egy kanadai cég a fejébe vette, hogy liftet épít az égbe. A hipermodern Bábel tornyát 20 kilométer magasra tervezik, és már be is nyújtották a szabadalmi kérelmet az Egyesült Államok megfelelő hivatalában.
Vágólapra másolva!

Az ég és a föld összekapcsolásának ideája valószínűleg egyidős az emberiséggel, de az az elképzelés sem ma született, hogy a földet lifttel kapcsolják össze a világűrrel, hogy így küldjenek rakétákat, műholdakat vagy embereket a világmindenségbe. Évtizedekkel ezelőtt még minden ilyen jellegű tervet elvetettek, mondván, hogy megoldhatatlan statikai problémák elé állítja a tervezőket. Az utóbbi években azonban egyre több szakmai konferenciát tartottak a kérdésről, és úgy tűnik, közelebb jutottak a megoldáshoz.

Így nézne ki az égig érő torony Forrás: THOTHX.COM

Hússzor akkora lenne, mint a világ legmagasabb tornya

A japánok voltak az elsők, akik bejelentették, hogy űrfelvonót akarnak építeni, sőt azt is kijelölték, hogy 2050-ig szeretnék megvalósítani a projektet. Ennek ellenére a mérnököknek a mai napig

nem sikerült olyan erős szén nanocsöveket tervezni, amelyek az égig érő torony megépítéséhez nélkülözhetetlenek.

Mondjuk, a vállalkozás tényleg a lehetetlen célozta meg, ugyanis a japán tornyot 96 ezer kilométer magasra álmodták meg.

A kanadaiak úgy vélik, érdemes kisebb szabású, de megvalósíthatóbbnak tűnő terveket szőni. A Thoth Technology nevű cég egyelőre beéri „mindössze” 20 kilométer magas toronnyal, hiszen ez is hússzor akkora, mint a világ jelenleg legmagasabb építménye, a 830 méteres dubaji Burdzs Kalifa-torony.

Az űrlift különböző szobáit levegővel telítenék, így az űrhajósok elektromos felvonóval jutnának fel 20 kilométer magasba, és onnan indulnának űrpályájukra. A torony teteje az űrhajók tankolására is alkalmas lehetne, állítja Dr. Brendan Quine, az űrlift tervezője. Azzal, hogy a gépek nem a földről startolnának, mondja a tervező, 30 százaléknyi üzemanyagot lehetne megspórolni.

A világ legmagasabb tornya 830 méteres Forrás: Flickr/elisasophia

A torony csúcsa a sztratoszférában lenne

Mindezen kívül a tornyot szélenergia-termelésre, kommunikációs és turisztikai célokra is hasznosíthatnák.

A torony teteje a sztratoszférába esne, amely a a troposzféra után a föld légkörének második rétege.

Míg az előbbiben a hőmérséklet csökken a magassággal, a sztratoszférában a magasabb hőmérsékletű légrétegek feljebb helyezkednek el. Összehasonlításképpen: az utasszállító repülőgépek általában 10 kilométer magasan, a sztratoszféra alsó határán közlekednek, így elkerülhetik a troposzférából érkező légáramlatok által kiváltott turbulenciát.

Arról, hogy a tervezett űrliftet mikor és mennyi pénzből valósítják meg, a Thoth Technology cég nem adott információt.