Csúnyán elbánt a jég a Delta repülőgépével

Delta Boeing 747 jégverés
Vágólapra másolva!
A viharba került gép fedélzetén minden a levegőbe emelkedett, ami nem volt rögzítve.
Vágólapra másolva!

A Delta Airlines Boeing 747-400-as típusú repülőgépe Detroitból Szöulba tartott, amikor Kína felett viharba került. A jégverés komoly károkat okozott a gépen: az orrkúpon lyukat ütött, és a szárnyakon valamint a farokrészen is meglátszott a nyoma. A repülő ennek ellenére biztonságosan leszállt Szöulban – írja az Aviation Herald.

Hatalmas légörvény volt

Az egyik utas beszámolója szerint Kína felett repülve a gép komoly légörvénybe és jégverésbe került. A személyzet bemondta, hogy engedélyt kértek arra, hogy kikerüljék a viharzónát, de nem kapták meg.

Lyuk tátong a gép orrán Forrás: Brian Walker

Egy másik utas, Brian Walker a Minneapolis/St. Paul Business Journalnak elmondta, hogy a kapitány körülbelül két és fél órával a tervezett érkezés előtt bekapcsolta a biztonsági övek használatát előíró jelzést, és kérte, hogy mindenki üljön a helyére. Ezután nem sokkal a gép komoly légörvénybe került, amely ide-oda dobálta a repülőt, és

ami nem volt rögzítve a fedélzeten, az a levegőbe emelkedett.

A szárnyakon is látszik a jég nyoma Forrás: Brian Walker

Azok, akik nem voltak bekötve, a poggyásztartónak csapódtak. A felszolgált ételek és italok kiömlöttek, a poggyásztartókból az emberek fejére estek a csomagok – számolt be a történtekről Walker, akinek a szemüvege lerepült az arcáról, és csak néhány sorral odébb találták meg.

Lehet, hogy kivonják a forgalomból

A repülő két héttel a baleset után is a dél-koreai fővárosban vesztegel. Egyelőre nem tudni, hogy a 26 éves gép visszakerül-e a szolgálatba, mivel

a Delta 2017-ig egyébként is le akarta építeni a Boeing 747-es flottáját.

Egy korábban nyugdíjazásra ítélt gépet most megjavítanak, várhatóan az fogja felváltani a jégverésbe került utasszállítót.

Forrás: Brian Walker
Forrás: Brian Walker
Forrás: Brian Walker

A repülőkben nemcsak a jég, hanem a villámcsapás is komoly károkat tud okozni. Nemrég egy olyan gépről közöltünk fotót, amelynek szintén az orrkúpja sérült meg, ezt itt nézheti meg.