Hat perc alatt áthajózunk Amszterdamból Budapestre

Amszterdamtól Budapestig hajóval GIF
Amszterdamtól Budapestig hajóval
Vágólapra másolva!
A látványos felvétel egy utasszállító hajó kéthetes útjáról készült.
Vágólapra másolva!

A Duna alsó szakasza után újabb látványos time-lapse videót készített Nagy Tibor, aki egy folyami kabinos személyhajón dolgozik tiszti beosztásban. Ezúttal egy Amszterdamtól Budapestig tartó hajóútról készített

hatperces felvételt, amely a valóságban két hétig tartott.

A film Amszterdam belvárosában, a Centraal Station mögötti folyamihajó-kikötőben kezdődik. Indulás után látszik egy tengeri hajó is jobboldalt, az az óceánjárók terminálja. "71 kilométert haladunk az Amszterdam–Rajna-csatornán, ahol a kötelező biztonsági gyakorlatot is tartjuk az utasokkal" – meséli az útról.

Zsilipek a Majnán

A Rajna folyón haladva először Düsseldorf, majd Köln látható. Ezután a Rajna legszebb része következik: a Gebirge Loreley sziklájával. A folyó egyetlen szakasza, amely hegyek között vonul. "Mainznál behajózunk a Majna folyóra, amely lényegesen keskenyebb a Rajna és a Duna folyónál" – osztja meg emlékeit Nagy Tibor.

Itt vannak először keskeny zsilipek, amelyek mérete 12 méterszer 290 méter. Mivel a hajó 11,45 méter széles és 135 méter hosszú,

oldalanként kevesebb mint 30 centiméter marad beállni a zsilipbe.

A Majna 382 kilométer hosszan hajózható, és 34 zsilip található rajta.

Az útvonal Amszterdamból Budapestre Forrás: Origo

Bambergnél kezdődik a Duna–Majna-csatorna, és Kelheimnél éri el a Dunát. Ez 171 kilométer hosszú, és 16 zsilip van rajta. A csatorna teljesen mesterséges, átlagosan 55 méter széles, 4 méter mély. Két hajó találkozásánál 10 méter van a part és olyan 8-10 méter a másik hajó között.

A Duna Kelheimtől hajózható 2414 kilométer hosszan a Fekete-tengerig. Helyi turistahajók ugyan mennek még 15-20 kilométert a Fekete-erdő irányába, de áruszállító és nagy személyszállító hajók már nem férnek el arra.

Tolatni is kellett

A Dunán összesen 18 zsilip van, ebből Budapestig 16. Ami még érdekesség, az Regensburg, ahol a Duna két ágon halad át városon. "Az egyik, ahol hajózunk, és ahol a zsilip is van, a másik a régi ág, ott van a duzzasztómű is. A városi kikötő a régi ágnál fekszik, és mivel ez keskeny egy forduláshoz, ezért oda vissza kell tolatnunk körülbelül egy kilométert attól ponttól, ahol a két ág összeér" – magyarázza a látottakat a hajós tiszt.

A következő vágás már Ausztria a Schlögen-kanyarokkal, amely Nagy Tibor kedvenc szakasza.

A gyönyörű hegyek között csak hajóval vagy kerékpárral lehet végigmenni.

A felvétel végén Magyarországon hajnalodik Esztergommal, Visegráddal, majd jön Vác, végül pedig az érkezés Budapestre reggel 8-kor.