Készpénzt vagy bankkártyát vigyünk Görögországba?

Zákinthosz szigetén a strand ugyanolyan szép
Zákinthosz szigetén a strand ugyanolyan szép
Vágólapra másolva!
Ellentmondásos hírek érkeznek a csőd szélén tántorgó országról, de célszerű minden eshetőségre felkészülni.
Vágólapra másolva!

Görögország továbbra is a csőd szélén táncol, és az sincs kizárva, hogy előbb utóbb elhagyja az euróövezetet. Miután a Moody's a napokban tovább rontott az ország adósságbesorolásán, a görög kormány kétségbeesett erőfeszítéseket tesz, hogy egy reformcsomaggal meggyőzze hitelezőit a finanszírozás folytatásáról.

Zákinthosz szigetén a strand ugyanolyan szép Forrás: Thinkstock

Az államcsőd kockázata egyelőre nem tántorítja el a turistákat, hiszen a görög szigetek és ókori emlékek szépsége mit sem változott, a válság nyomán pedig az árak is mérséklődtek valamelyest. A turizmuson az is lendített, hogy a Ryanair bázist alakított ki az athéni reptéren, és többek között Budapestre is indított járatot. (A Wizz Air Budapestről Thesszalonikibe repül olcsón, nyáron pedig Korfura, Krétra, Zákinthoszra és Rodoszra is üzemeltet járatokat).

Kártyahasználat az adóelkerülés ellen

A mostani pénzügyi gondok a Görögországba utazó látogatókat is érinthetik annyiban, hogy milyen fizetőeszközt vigyenek magukkal nyaralásukra. A görög kormány mostani, még el nem fogadott reformcsomagjában szerepel ugyanis egy olyan kitétel, hogy a népszerű görög szigeteken a turisták kötelesek bankkártyával fizetni minden 70 eurónál nagyobb tranzakciót. A lépéssel az adóelkerülést próbálják meg megakadályozni.

Kifogyhatnak az euróból

Pórul járhat azonban, aki csak a bankkártyájára hagyatkozik – figyelmeztette a héten a nyaralókat a brit külügyminisztérium. Fizetésképtelenség esetén ugyanis könnyen előfordulhat, hogy a görög bankok korlátozzák vagy leállítják a pénzkiadást az automatáikból. Egyelőre nincs ennek jele, de a minisztérium azt javasolja, hogy a bankkártya mellett három-öt napra elegendő készpénztartalék is legyen mindenkinél.