Kis Dubaj épül Budapesttől 380 kilométerre

Belgrád a vízen, Beograd na vodi, Belgrade Waterfront
Vágólapra másolva!
Rá sem lehet ismerni majd déli szomszédunk fővárosára, ha elkészül a szerb kormány és az arab befektetők projektje.
Vágólapra másolva!

A Belgrádba utazónak kell egy kis nyitottság és idő, amíg ráérez a hely ízére, pedig a város tele van élettel, érdekes látnivalókkal, kellemes hangulatú kávézókkal, éttermekkel és hangulatos parkokkal – írtuk róla tavalyi beszámolónkban. Déli szomszédunk fővárosa azonban hamarosan új arcot kaphat, miután a hétvégén aláírták azt a projektet, amely egy kisebbfajta Dubajt varázsol a Száva jobb partjára.

A Belgrád-torony a város új jelképe lehet Forrás: Wikipedia

A dubaji hasonlat már csak azért sem túlzás, mert a 3,5 milliárd eurós beruházásban a szerb kormány partnere az a Mohamed Alabbar lesz, akinek cége, az Emaar Properties a világ legmagasabb épületét, a 828 méteres Burdzs Kalifát is felépítette. A belgrádi projekt persze nem lesz ilyen grandiózus, de legmagasabb épülete, a 180 méteres Belgrád-torony különleges formájával akkor is az öbölmenti metropolisz felhőkarcolóira emlékeztet majd.

Egy egész városrész megújul Forrás: Wikimedia

A Belgrád a vízen (Beograd na vodi, angol nevén Belgrade Waterfront) projekt keretében egy 177 hektáros területen összesen több mint egymillió négyzetméter lakóterületet adnak majd át 750 ezer négyzetméternyi irodai és kereskedelmi célú ingatlannal együtt. Lesz benne ezen felül 62 ezer négyzetméternyi középület is (óvoda, iskola, kulturális, szociális és egészségügyi intézmények). Ha elkészül, a projekt 17 ezer embernek ad lakóhelyet, 13 ezernek pedig munkát.