Úgy ugrottunk le az égő gépről, mint a cirkuszi oroszlánok

Korabeli felvételek az 1977 szeptember 29-i romániai Malév légibalesetről

1977. szeptember 21-én a Bukaresttől 61 kilométerre fekvő Csanálos (Urziceni) közelében lezuhant a Malév 203-as járata, amely Isztambulból a román fővároson keresztül repült Budapestre. A közbeeső, bukaresti leszállást megelőző pillanatokról ma sem tudni sokat, és az is biztos, hogy néhány nappal a szörnyű események után a belügyminisztérium egyik munkatársa arra kérte a túlélőket, hogy senkinek semmiről se beszéljenek. A lezuhant TU134-es repülő nyolcfőnyi, teljes személyzete és huszonegy utas életét vesztette. Huszonnégy másik utazó – köztük egy török állampolgár – azonban a csodával határos módon életben maradt. Köztük volt dr. Magyari Zoltán és felesége, dr. Pázmány Annamária.

Csillaghegy. Csendes kertvárosi része a fővárosnak. Itt él a Magyari házaspár, akik harmincnyolc évvel ezelőtt egy kettétört repülőgépen születtek újjá. Már idén januárban, az Air Asia decemberi, indonéziai balesete után meg akartam őket keresni, de csak most, pár héttel a Germanwings repülőgép katasztrófája után találkoztunk. Az asztalon az 1977-es újságok és korabeli fényképek hevertek. Amikor leültünk beszélgetni, rögtön kiderült, hogy az emberi élet és a sors útjai olykor tényleg kifürkészhetetlenek.

Családi vita mentette meg az életüket

„Kéthetes törökországi Expressz-utazáson vettünk részt" – kezdett bele a történetbe a feleség, dr. Pázmányi Annamária. „Ez volt életünk első repülőútja" – vágott közbe a férj, dr. Magyari Zoltán. „Odafelé nem is volt semmi baj, halálfélelmet legfeljebb akkor éreztünk, amikor a török buszsofőr az autópályán az ellenkező oldalon, a forgalommal szemben száguldott velünk – folytatja az asszony. – A hazaút során szabad ülésválasztás volt a gépen, ennek ellenére a beszállásnál számunkra érthetetlen módon sokan tolakodni kezdtek. Mi viszont szépen kivártuk a sorunkat, s amikor a fedélzetre léptünk, külön helyekre ültünk le."

Dr. Magyar Zoltán és dr. Pázmány Annamária, az 1977-es romániai Malév-baleset túlélői Fotó: Szabó Gábor - Origo

Ma már tudjuk, hogy a házaspár sorsa egy kisebb családi vita után dőlt el – az élet javára. Magyari Zoltán ugyanis a gép középső részében foglalt helyet, míg felesége elöl. Az asszony a társasutazás során megismert magyarokkal akart együtt utazni, átkiabált a férjének, hogy ő menjen előre.

„Így is tettem – mondta Magyari doktor –, de mire előrekeveredtem, már nem volt ott egyetlen szabad hely sem. Szóltam is a feleségemnek, hogy jöjjön velem hátra, két hétig együtt utaztunk ezekkel az emberekkel, nem kell állandóan velük lennünk. Annamária végül engedett az unszolásomnak, és visszajött a Tupoljev középső részébe, a szárny magasságába. Leültünk, bekötöttük magunkat és elkezdődött az utazás."

Állambiztonsági pilóták vezették a gépet

Ennyi idő elteltével a szakértők már nagyjából rekonstruálták, hogy mi is történt valójában. Tény, hogy a polgári utasszállító pilótafülkéjében szolgálatot teljesítő személyzet tagjai nem a Malév, hanem a Magyar Népköztársaság Belügyminisztériuma Állambiztonsági Főcsoportfőnöksége Kormányőrség V. (Repülési) Alosztályának munkatársai voltak.

Az Ország-Világ magazin korabeli cikke dr. Magyari Zoltánról és dr. Pázmány Annamáriáról Reprográfia: Szabó Gábor - Origo

„Mindezt persze utólag tudtuk csak meg, amikor a hazaérkezésünk után két szürke ballonkabátos úr csengetett a lakásunk ajtaján – fűzte hozzá mindehhez Magyari Zoltán. Bejött, illedelmesen bemutatkozott, majd közölte: elvtársak, önök nem láttak semmit, nem tudnak semmit, a gép nem lángolt, és a saját érdekükben felejtsék el mindazt, ami történt. Köpni-nyelni nem tudtam, csak annyit közöltem vele, hogy nem vagyok elvtárs, és húzzon el innen, de gyorsan. Utólag könnyen beszél erről az ember, de akkor azért megfordult a fejemben, hogy baj is érhet bennünket. Ám amint látja, még mindig itt vagyunk, és talán ma már félelem és következmények nélkül beszélhetünk minderről."

Cirkuszi oroszlánként ugrottak ki a lángoló gépből

Az események pontos rekonstruálásában Pázmány Annamária van a segítségünkre. Harmincnyolc év elteltével is a szeme előtt pereg le minden pillanat.

„Öt másodpercig éreztem azt, hogy meghalunk, utána az életösztön legyőzte a dermedtséget, és úgy ugrottunk át a lángokon, mint a cirkuszi oroszlán az égő karikán. Emlékszem, pár perccel korábban a pilóta bemondta, hogy Bukarest következik, hamarosan leszállunk, mindenki üljön le a helyére. Érthetetlen módon ekkor többen előre mentek, és az ablakokhoz nyomták a fejüket, én is ezt tettem a helyemen, és gyanús volt, hogy semmilyen fényt nem láttam sehol. Majd egyszer csak egy hatalmas rázkódás következett, és a férjem annyit mondott, hogy zuhanunk. Még azt feleltem neki, hogy ezzel ne vicceljen, majd csak arra emlékszem, hogy a Tupoljev előbb leborotvált néhány fát, majd egy hatalmas csapódással a mezőn kötött ki" – idézte fel emlékeit.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

A tehetetlen géptörzs nagy sebességgel száguldott a szántón, majd egyszer csak kettétört. Ma már tudjuk, hogy egy betonfalnak csapódott, amely a román öntöző és csatornarendszer egyik fontos tartozékaként emelkedett a pusztában. „A gép azonnal kigyulladt, és miközben az eleje eltűnt, mi tovább csúsztunk előre a szántóföldön. A fizika törvényeit meghazudtolva az ütközés ereje a gép széttörésének pillanatában a hátsó részt szinte átdobta ezen a betonfalon. Így maradtunk mi életben. Egy pillanatra csend lett, majd a jajgatás és a sikoltozás hangjait hallottam. Valaki elkezdett kiabálni, hogy ugorjunk. Nem volt más választás. A mögöttünk lévő férfiember otthagyta a feleségét, és szintén kiugrott a gépből. A neje csak később tudta kikapcsolni a biztonsági övét. Füstmérgezésben lelték halálukat azok is, akik nem értettek angolul, és nem értették meg, hogy azonnal ki kell ugrani. Az előttem ülő utas szintén meghalt, ő egyszerűen kirepült a lángoló lukon. Aki a férjem előtt foglalt helyet, megúszta. A vágott tarlón mezítláb futottam vagy ötszáz métert. Zolinak a bordái törtek el, nekem a térdem sérült meg. Iszonyatos volt az egész. Ráadásul Zoli még visszament a géphez, mert orvosként segítenie kellett egy utason, aki bokatörés miatt nem tudott mozdulni. Szerencsére nem robbant fel a hátsó rész."

Korabeli felvétel a balesetről Forrás: Radó Iván

A bordatörött orvos gipszel Urziceni kórházában

Mire a román hatóságok és a tűzoltóság megérkezett, már nem volt sok teendőjük. A tűzoltók hozzá sem kezdtek a munkához, csak bámulták a hatalmas lángokkal égő orosz repülőgépet. A túlélőket a helyi kórházba vitték, ahol a személyzet nem állt éppen a helyzet magaslatán. Így a bordatörött Magyari doktor vette át az irányítást.

Korabeli felvétel a légibalesetről Forrás: Romanian Civil Aeronautical Authority

„Urziceni kórházának főorvosa beleásított a képembe, adott öt fájdalomcsillapítót, és közölte, hogy a gipszelő zárva. Majd reggel kinyit. Gólya viszi a fiát módszerrel elvittük a bokatörött embert a gipszelőbe, és elláttam. Azért volt ez fontos, mert így le tudtam vezetni a bennem lévő feszültséget. Éjfél felé egy busszal bevittek bennünket Bukarestbe. A hotel recepciósa az útleveleket kérte. Mondtuk, hogy az elégett a gépen. »No passport? – kérdezte. – No passport, no room« – ez volt a válasza. Ekkor érkezett meg egy ember a magyar konzulátusról, na, ő már tényleg segített. Ellenben a hazatelefonálást megtiltotta. Ne feledje, 1977-et írtunk, kicsit mások voltak akkor a viszonyok – főleg Romániában. Óriási szerencsémre a feleségem nagynénje Bukarestben élt. Őt tudtuk felhívni, és ő szólt haza Budapestre. Tulajdonképpen ez volt az első híradás, ami eljutott Magyarországra. Lediktáltuk, hogy kik maradtak életben, és ő ezt továbbította. 1977. szeptember 22-én a Kossuth rádió éjféli híradásában hangzott el első alkalommal a baleset ténye, de ekkor csak annyit közöltek, hogy vannak halálos áldozatok. Zuhanásról szó sem esett."

A repülőgép után az autóbusz is kigyulladt

A túlélők másnap egy rozzant autóbusszal vágtak neki a román fővárosból a Szegedig tartó útnak. A sors fintora, hogy ez a busz is kigyulladt, mert az őszi időben lehullott falevelek bekerültek a csotrogány fűtési rendszerébe, és az lángra kapott. A rémült emberek újra ugrottak. Aztán végtelennek tűnő órák után érkeztek meg Szegedre, ahol a Malév képviselői kispárnákkal fogadták a teljesen kimerült embereket. Innentől kezdve valamennyien próbáltak feledni. Ki így, ki úgy. Dr. Magyari Zoltán azonban nem nyugodott. Folyamatosan azon ügyködött, hogy megtudja, mi történt valójában a Malév 203-as járatával.

Korabeli felvétel a balesetről Forrás: Radó Iván

„2012-ben, egy akkor már Kanadában élő barátom intézte el, hogy hozzájussak a szigorúan őrzött iratokhoz. Egy cukrászdában találkoztunk vele, és arra kért bennünket, hogy az aktákat az asztal alatt tanulmányozzuk. 35 évvel a baleset után még mindig azzal etettek bennünket, hogy a vizsgálat tart. A főpilóta az akkori kormánygép első számú pilótája volt. A gép valószínűleg azért zuhant le, mert a személyzet nem állította át a magasságmérőt. Rászálltak az erdő tetejére, mert nem figyeltek oda, mert azzal voltak elfoglalva, hogy milyen lesz az új egyenruhájuk. A fekete doboz rögzítette a baleset előtti pillanatokat, erről szólt a diskurzusuk. Mire feleszméltek, már menthetetlen volt a helyzet."

Az akkor is és ma is érvényes varsói légügyi szerződés alapján 1977-ben minden csomag után kilónként 500 forint kártérítés járt. Aki két kiló aranyat hozott magával, megkapta az ezer forintot. Magyari doktor ebben a kérdésben egészen a közlekedési miniszterig, Urbán Lajosig jutott.

Korabeli felvétel Forrás: Werner Fischdick

„Egy munkásőr kíséretében mentem be a miniszterhez. Összesen negyvenezer forintot kaptunk, mert elfogadták, hogy mind a kettőnknek húsz kiló volt a csomagja. Ebből a negyvenezerből akartunk venni egy Ladát, de ez sem jött össze, végül is az apám váltotta ki a kocsit. A ma is élő Urbán Lajos kedvesen elvtársként szólított, mondtam neki, inkább maradjunk a doktor úrnál. Ekkor azért felszaladt a munkásőr szemöldöke, de épségben el tudtam hagyni a minisztériumot."

Az idő gyógyítja be a katasztrófa okozta sebeket

A túlélők az elmúlt időszakban egyszer-egyszer találkoztak, „megünnepelve" második születésnapjukat. De ezek az összejövetelek aztán elmaradtak, mert mindenki magában akarta feldolgozni a tragédiát. A Magyari házaspárnak nem ment el a kedve a repüléstől, azóta is rengeteget utaztak. Az egykori Expressz-csoport idegenvezetője ma is az orvos páciense. Az egyik halott légiutas-kísérő édesanyját Annamária pszichiáterként éveken át kezelte, hogy az idős asszony fel tudja dolgozni a lánya elvesztése okozta fájdalmat. Miközben hallgatom a két túlélőt, Annamária érdekes dolgot mond.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

„Átélve a történteket, cáfolnom kell azt a közhelyet, hogy a halál közeledtével lepereg előttem az életem filmje. A romániai balesetkor nem pergett le semmi, csak annyi, hogy az akkor tizenkét hónapos kisfiamat soha nem látom többé. Kizárólag erre tudtam gondolni."