Ebben a faluban mindenki egy fedél alatt lakik

Whittier, Alaszka
Vágólapra másolva!
Ki sem kell lépni az utcára, ha iskolába, rendőrségre vagy postára megy az ember.
Vágólapra másolva!

Whittier egy kis alaszkai falu, ahol évente hat méternél is több hó esik átlagosan. Csak a hegyek és a tenger öleli körül. Olyannyira elszigetelt, hogy szárazföldön mindössze egy egyirányú alagút köti össze a külvilággal, de az is csak reggel 5.30 és éjjel 11 között, amúgy zárva van. A négy kilométer hosszú alagútba félóránként lehet az egyik vagy a másik irányból behajtani.

Ennek ellenére Whittier népszerű turistacélpont a nyári hónapokban, amikor akár 22 órán át le sem megy a nap. A hatalmas óceánjárókon évi 900 000 látogató köt ki itt is, akik aztán Alaszka partjai mentén hajóznak tovább, megcsodálva a tenger élővilágát és a látványos gleccsereket.

Mindenki egy fedél alatt

A falucskának összesen 218 lakója van, ami azonban különlegessé teszi a települést, hogy szinte mindannyian egy tető alatt laknak. A 14 emeletes Begich Towerst 1953-ban kezdte el építeni az amerikai hadsereg, pár év múlva azonban, amikor a katonák kivonultak, polgári tulajdonban került az épület.

A Begich Towers Whittier-ben Forrás: Flickr/Jessica Spengler

Nem csak lakások találhatók benne, van itt rendőrség, iskola, beltéri játszótér, két bolt, fogadó, mosókonyha és posta is. A helyi templom az alagsori felfújható medencében tartja a keresztelőket, a gyerekek pedig átkopoghatnak szomszédba a tanárukhoz, ha segítség kell a házi feladathoz.

Valódi valóságshow

Az biztos, hogy az itt lakóknak, akik közül sokan a kikötőben dolgoznak, meg kell tanulniuk együtt élni, különösen a téli hónapok elszigeteltsége alatt. A ház a tévétársaságok fantáziáját is megmozgatta már, akik egy valódi valóságshow-t forgatnának az épületben – írja a Daily Mail.

Ez a tábla köszönti a látgatót az alagútból kiérve Forrás: Flickr/davidd
A Begich Towers a kikötő felől fényképezve Forrás: Flickr/TravelingOtter
Whittier kikötője, a háttérben egy óceánjáróval Forrás: Flickr/TravelingOtter
A nyári hónapokban a Swiftwater Seafood Caféban is nagyobb az élet Forrás: Flickr/TravelingOtter

Szavazzon!

Ön szívesen élne Whittier-ben?