Kiugrott az utas a vészkijáraton, aztán kisétált a repülőtérről

Jet Airways Boeing 737 Mumbai
Vágólapra másolva!
A biztonsági szolgálatot csak félórával később értesítették. Bottal üthetik a nyomát.
Vágólapra másolva!

Kinyitotta az indiai Jet Airways légitársaság egyik Boeing 737-es gépének a vészkijáratát az egyik utas, miután az földet ért Mumbaiban (régebbi nevén Bombay). A Chandigarhból érkező járaton öt perccel a landolás után lépett akcióba a férfi.

Útbaigazítást is kapott

A jelentések szerint az utas a gép közepén lévő vészkijáraton át kiugrott, ahonnan körülbelül 4,5 métert esett. Ami biztonsági szempontból sokkal aggasztóbb, hogy egy másik járaton dolgozó munkást megkérdezett, merre van a terminál, aki útba is igazította. A férfi aztán bement a terminálba, majd elhagyta a repülőteret.

Képünk illusztráció Forrás: Flickr/Kurush Pawar

A repülőtér igen dühösen nyilatkozott az egyik Mid-day lapnak, amiért a Jet Airwaysnek 35 percig tartott, amíg értesítette az esetről a biztonsági szolgálatot. A rendőrség megerősítette, hgy vizsgálják az esetet, és megpróbálják kideríteni a 30 éves férfi tartózkodási helyét – írja a Daily Mail.