Visszafordult egy Barcelonából Németországba tartó Airbus

Vueling Airbus A320-200
Képünk illusztráció
Vágólapra másolva!
A Vueling járata égett szag miatt hajtott végre kényszerleszállást. Senki sem sérült meg.
Vágólapra másolva!

A Vueling spanyol légitársaság Airbus A320-200-as típusú gépe Barcelonából Münchenbe tartott csütörtökön, a fedélzetén 137 utassal és hatfős személyzettel. A pilóta azonban 4000 láb (1220 méter) magasságban megszakította az emelkedést, mert a fedélzeten égett szag terjengett.

Visszafordult a kapitány

A kapitány úgy döntött, hogy visszafordul, és elsőbbségi leszállást kért az irányítótoronytól. Nyolc perccel az indulás után rendben landolt a gép. A készenléti egységeknek nem kellett beavatkozniuk. A vészcsúszdát sem kellett aktiválni, az utasok rendben elhagyták a repülőt – írja az Aviation Herald.

Az egyik utas beszámolója szerint egy daráló hang hallatszott a felszállás után, amelyet égett szag követetett. A gépet még vizsgálják, de az El Periódico lap szerint valamelyik alkatrész folyadéka égett meg a hajtóművel érintkezve, és ez a szag szűrődött be a fedélzetre. Az egyik utas kívülről füstöt is látott.

Többen inkább nem szálltak át

Az utasokért egy másik repülő érkezett, amely 2,5 óra késéssel érte el Münchent. A spanyol lap szerint 12-en megtagadták a felszállást az új gépre. A légitársaság nekik visszafizeti a jegyük árát vagy más járatra válthatják azt plusz költség nélkül.

Képünk illusztráció Forrás: Flickr/sloppyperfectionist

Bár az ilyen, elővigyázatosságból végrehajtott kényszerleszállások standard eljárásnak tekinthetők, és nem ritkák, a Germanwings keddi balesete, amelyben 150-en veszítették életüket, érthetően rossz emlékeket keltett az utasokban. Az a járat is Barcelonából Németországba (Düsseldorfba) tartott, és az is egy Airbus A320-as gép volt. A jelenlegi feltételezések szerint azt a repülőt a másodpilóta szándékosan pusztította el a francia Alpokban.