Lefekszenek a pilótákkal a japán légiutas-kísérők

Japán légiutas-kísérő
Képünk illusztráció
Vágólapra másolva!
Ezzel egészítik ki a fizetésüket, amely egyre kevesebb. Másfél óráért 120 ezer forintot kapnak.
Vágólapra másolva!

Egy japán újság szerint a japán légiutas-kísérők közül egyre többen prostitúcióval egészítik ki csökkenő fizetésüket. A Shukan Postnak névtelenül nyilatkozó stewardessek arról számoltak be, hogy a női személyzet tagjai rendszeresen kötnek ki a pilóták ágyában. Egy 90 perces légyottért 120-170 ezer forintnak megfelelő összeget kapnak.

Japánban sok nő számára álommunkának számít, ha légiutas-kísérő lehet. Évente több tízezren jelentkeznek ilyen állásra. A valóságban azonban kevés fizetést kapnak, és ezért hosszú órákat kell dolgozniuk. Míg 2004-ben átszámítva 11,6 millió forintot kerestek egy évben, 2013-ban 9,1 milliót vihettek haza – írja a Daily Mail.

Képünk illusztráció Forrás: Flickr/Yahoo Finance Canada

Egy légiutas-kísérő a japán lapnak elmondta, hogy azok a kollégái, akik hajlandóak a pilótával szexelni, egy vezető stewardessnek adják meg a számukat, aki gyakorlatilag madame-ként működik. Van olyan rendszer is, amelyben a pilóta kézjelekkel mutatja ki az érdeklődését a kiválasztottjának, és azt is, mennyit fizetne. Más légiutas-kísérők erre specializálódott közvetítő társaságokon keresztül kínálják szolgáltatásaikat.

Szavatossági idő

Egy másik dolgozó szerint a 30 év alatti légiutas-kísérők a legkelendőbbek, és ők kérhetnek a legtöbbet. „Nekünk is van szavatossági időnk" – mondta egy 29 éves nő, aki egy közvetítő irodát is működtet.