Most olcsón elmenekülhet a mínuszok elől

A Las Canteras strand Las Palmasban, Gran Canaria, Kanári-szigetek
Las Palmas strandján februárban is lehet napozni
Vágólapra másolva!
Amikor jönnek a mínuszok, sokan álmodoznak egy napos tengerpartról. A fapadosok járatok megjelenésével már nem is olyan drága elutazni ezekre a helyekre. Tippek, ötletek.
Vágólapra másolva!

Magyarországon a legtöbben – az iskolai szünethez igazodva - nyáron veszik ki a szabadságukat, és utaznak el valahová, többnyire az országhatáron belül maradva. Télen legfeljebb egy wellness hétvége fér bele, vagy egy pár napos síelés valamelyik közeli országban.

A fapados légitársaságok megjelenésével azonban olyan célpontok is elérhetővé váltak, amelyekről korábban sokan csak álmodoztak. Télen ráadásul, amikor itthon röpködnek a mínuszok, a szokásosnál is olcsóbban lehet elrepülni velük olyan tengerparti helyekre, ahol, ha forróság nem is, de kellemes idő és sok napsütés vár. Külön öröm, hogy a legtöbb ilyen helyen ilyenkor, a főszezonon kívül a szállás is jóval olcsóbb.

Közvetlen járatokkal a mediterrán partokra

Ha valaki nem akar bajlódni az átszállással, akkor közvetlen járatokat is talál Budapestről a Mediterrán-tenger partján fekvő néhány városba. Ebben a kategóriában egyértelműen a Wizz Air foglalási oldalán érdemes inkább kutakodni, hiszen a Ryanair a téli menetrendjében jóval kevesebb ilyen déli célpontot kínál a magyar fővárosból: csak Barcelonába, valamint a nem közvetlenül a tengerparton fekvő Rómába és Pisába.

A Güell park Barcelonában télen is népszerű Forrás: AFP/Moirenc Camille

Ezek a célpontok viszont kifejezetten olcsón elérhetők januárban és februárban az ír fapados társasággal: feladott csomag nélkül kihozhatók a jegyek 13-15 ezer forintból, oda-vissza. Az időjárástól azért nem kell csodákat várni: ilyenkor télen az olasz fővárosban 10-13 fokos nappali hőmérsékletre számíthatunk és fele-fele arányban napsütésre és esőre, míg a katalán tengerpart ennél 2-3 fokkal melegebb, és több napsütés is várható.

A hűvösebb időjárás azonban ennél a két városnál nem is olyan nagy baj, hiszen egyébként is rengeteg látnivalót kínálnak, az meg külön jó, hogy ilyenkor nem kell egymás sarkát taposni a tömegben. Rómában az ókori emlékek és barokk templomok mellett érdemes elmerülni a tipikus olasz utcácskák forgatagában. Barcelona ugyancsak több napra elegendő élményt kínál parkjaival és épületeivel, élükön a Sagrada Familiával (egy olcsó utazásról itt olvashat beszámolót). Pisában sem csak a ferde tornyot érdemes megnézni, ráadásul a város remek kiinduló pontja lehet egy toszkán körútnak (a városról itt olvashat beszámolót, Toszkánáról pedig itt).

Turisták a pisai ferde tornyon Forrás: AFP/Fabio Muzzi

Rómába és Barcelonába a Wizz Air is repül, előbbibe nagyjából ugyanannyiért, utóbbiba valamivel drágábban, mint a Ryanair. A magyar kötődésű légitársaság árainál azonban mindig figyelembe kell venni, hogy Wizz Discount Club tagsággal (ez egy évre 9990 forintba kerül) az árból lejön még legalább 5800 forint kedvezmény egy oda-vissza úton. Az is igaz ugyanakkor, hogy Wizz Airnél már a nagy kézpoggyászért is fizetni kell, a Ryanairnél viszont nem.

Délebbre is lehet menni

A magyar kötődésű légitársaság jóval több déli célpontra kínál járatokat a téli hónapokban is, és van köztük kedvező árú is. A továbbiakban a teljes árakat szemlézzük, amelyekből Wizz Discount Club tagság esetén lejön még az imént említett kedvezmény. A továbbiakban a teljes árakat szemlézzük kis kézipoggyásszal, amelyekből Wizz Discount Club tagság esetén lejön még az imént említett kedvezmény.

A kedvezmény, ami drágítja a jegyeket

A Wizz Air épp cikkünk megjelenése előtt jelentett be egy akciót, amelyben 20 százalékos engedményt kínált jegyáraiból. Csütörtökön azoknak, akik a Wizz Discount Club tagjai, pénteken pedig bárki megveheti/megvehette a maradék helyeket. Ebben a cikkben még a közvetlenül az akció előtt érvényes jegyárak szerepelnek tájékoztató céllal, ám az akció ezeket módosíthatja. Paradox módon nem lefelé, hanem felfelé.

Mivel a Wizz Airnél különböző árosztályok vannak, ahogy emelkedik az adott járat töltöttsége, annál magasabb árosztályú jegyek válnak elérhetővé. Ez a gyakorlatban azt eredményezi, hogy, mivel gyorsan fogynak el a jegyek az olcsóbb árosztályokból, aki lassan reagál, az könnyen vehet az akció alatt is drágább jegyet annál, mint amit az akció előtt kapott volna. Az akció megszűnte után, szombattól pedig tovább nőhet az áruk – hacsak nem hoz létre a Wizz Air ismét olcsóbb árosztályokat.

A legolcsóbban a január-februári időszakra Szalonikiba lehet ejutni, amelyet már 12-13 ezer forintból meg lehet járni. A nappali hőmérséklet ilyenkor 10-12 fok lehet, és sok a felhő is. Görögország második legnagyobb városa nem kifejezetten turistacsemege, de a Rynair például olcsón repül onnan Athénba és Krétára is.

Ciprus ilyenkor melegebb - szabadságélmény Afrodité szikláján Forrás: Puskás Zoltán

Akkor már jobb választásnak tűnik Ciprus. Hőség itt sincs ilyenkor, de legalább 15-20 fok között ingadozik a hőmérő higanyszála, és több a napsütés. A sziget elég nagy és változatos ahhoz, hogy akár egy-két hétre elegendő élményt szerezzünk ott (az országról több beszámolónk is megjelent, például itt). És ami a fő: a Wizz Airrel 22-25 ezer forintért megjárható Lárnaka.

A legjobb ár-érték arány

Bár télen ritkán emelkedik a hőmérséklet 16-17 fok fölé, és gyakoriak az esők is, Szicília annyi történelmi és természeti látnivalót kínál, hogy akár heteket is el lehet tölteni ott unatkozás nélkül (novemberi beszámolónkat itt olvashatja róla). Cataniába most 18 ezer forintból lehet kihozni egy oda-vissza utat, ami vitathatatlanul az egyik legjobb ár-érték arányt jelenti a lehetőségek közül.

Szicíliában érdemes elmenni Cefalúra, amelnyek strandja is van Forrás: Gaál Csaba

Méretében jóval kisebb, de történelmi emlékekben Málta sem szűkölködik (beszámolónkat itt találja róla). Bár délebbre van, a hőmérséklet 1-2 fokkal hűvösebb ilyenkor, mint Szicíliában, és egy árnyalattal drágább a repülőjegy is oda.

A közvetlenül repülhető célpontok közül érdemes megemlíteni Málagát Spanyolország déli partján, ahová 25 ezer forintért lehet eljutni. Sokat süt a nap, 14-17 fok szokott ilyenkor lenni, és könnyen elérhetők onnan az olyan gyönyörű andalúz városok is, mint Sevilla, Córdoba vagy Granada.

Európán kívül is közvetlen járattal

Európán kívül is találunk olyan tengerparti célpontokat, ahová fapados járattal repülhetünk, ráadásul a hőmérséklet még az előbb felsoroltaknál is magasabb. Az egyik ilyen Tel-Aviv, ahová akár 18 ezer forintért is elvisz most a Wizz Air oda-vissza, ráadásul szinte minden nap van járat. Sok napsütés és 19-20 fok várja az oda utazót, de akit nem érdekel a strand, az ott biztos nem fog unatkozni, hiszen Izraelben egymást érik a látnivalók. Fegyveres konfliktusokról mostanában nem érkeztek hírek, de aki oda utazik, készüljön fel rá, hogy a világ egyik legdrágább országába érkezik (egyik beszámolónkat itt olvashatja róla).

A tel-avivi tengerpart télen Fotó: Sarkadi Zsolt - Origo

Aki még ennél is messzebb és melegebb klímára vágyik, az közvetlen járattal utazhat Budapestről Dubajba. Erre az útvonalra tavaly októberben az Emirates is belépett, de jóval drágább jegyeket kínál rá, mint a Wizz Air (igaz, nem is fapados szolgáltatást nyújt érte). Akinek az ár a legfontosabb, a legolcsóbban már 57 ezer forintért is kihozhat kis kézpoggyásszal egy dubaji kirándulást. Garantáltan sok napsütés és 22-24 fok várja majd az oda utazót, de Dubaj nem az olcsóságáról híres (egyik beszámolónkat itt olvashatja róla).

Repülés átszállással

Ha valaki hajlandó lemondani arról, hogy csak közvetlen járattal utazik Budapestről, valósággal kinyílik előtte a világ. Arra azonban készüljön fel, hogy ha ezt fapados légitársasággal teszi, akkor nagy fába vágja a fejszéjét. Vannak ugyan árösszehasonlító oldalak, amelyek a diszkontcégeket is figyelik (ezekről bővebben itt olvashat), ezek azonban messze nem tökéletesek.

A fapados társaságok járatait kombinálni is lehet, de a csatlakozásra hagyjunk elég időt Forrás: MTI/H. Szabó Sándor

Fapadossal repülni A-ból B-be több átszállási ponton keresztül lehet, ráadásul könnyen előfordulhat, hogy oda és visszafelé más-más útvonal éri meg jobban. A sakkozás a városokkal és időpontokkal hosszú órákba telhet, ám a jutalom nem marad el: az utazási irodák által kínált árak töredékéért lehet eljutni egzotikus, déli célpontokra. A teljesség igénye nélkül itt csak néhány lehetőséget szeretnénk a kínálatból felvillantani (a fapados átszállós utakról bővebben itt írtunk).

Az első számú célpont a Kanári-szigetek, ahol ilyenkor 20-22-fok és – a déli partokon legalábbis – sok napsütés várja a turistákat. A két legnépesebb sziget, Tenerife és Gran Canaria északi részén remek spanyol kisvárosok vannak, a vulkanikus tájak pedig a túrázóknak is remek kikapcsolódást kínálnak (bővebben itt írtunk erről). A Ryanair több szigetre is repül, Budapestről a brüsszeli, bergamói, madridi és barcelonai csatlakozásokat érdemes nézni. Feladott csomag nélkül 30-45 ezer forintból is kijön a négy repülési szakasz oda vissza.

A Kanári-szigeteken februárban is lehet strandolni, de a víz hideg Forrás: Gaál Csaba

Kevesen tudják, hogy a Ryanair Marokkóba is repül, köztük több tengerparti városba. A jó időn kívül itt igazán más világba csöppen az ember, amit 30-35 ezer forintért kipróbálni nem lehet rossz (korábbi, kétrészes beszámolónkat itt találja az országról).

Algarve, Portugália déli tartománya közelebb van Magyarországhoz, és hűvösebb is, mint a Kanári-szigetek, de télen ott is sok a napsütés. Brüsszelen keresztül 25-30 ezer forintból kihozható a jegy Faróba (Wizz Air-Ryanair kombináció), az ottani árak pedig főszezonon kívül nagyon barátiak (beszámolónkat itt olvashatja).

Algarve híres sziklái Dél-Portugáliában Forrás: Flickr/Oliver Clarke

Ha Önnek is van egy jó tippje más utazók számára, írja meg kommentben!