Drágán is veszik a szilveszteri szálláshelyeket

wellness
Eger, 2012. december 22. Fürdőzők az az egri Imola Hotel Platán medencéjében 2012. december 22-én. A december 16-án nyílt szállodát 1,7 milliárd forintból építette az Imola cégcsoport. MTI Fotó: Komka Péter
Vágólapra másolva!
Szép számban akadnak olyan szálláshelyek Magyarországon, amelyek már most telt házzal várják a szilvesztert. Leginkább az extra programokat és esetleg ismert embereket is felvonultató csomagajánlatok népszerűek a magyarok körében a Szallas.hu friss adatai szerint. Az ünnepek idején is gyakran választjuk a fürdővárosokat kikapcsolódás céljából, a szilveszteri szállásra pedig átlagosan 15 ezer forintot költünk fejenként.
Vágólapra másolva!

Gyorsan fogynak szilveszterre a szabad szálláshelyek, leginkább a különleges programokat, illetve wellness-szolgáltatást nyújtó szállodák kapósak az óévet nem otthon búcsúztató magyarok körében. „Míg a karácsony előtti időszakban árkedvezményekkel sem könnyű a vendégeket belföldi pihenésre csábítani, addig szilveszter idején még az átlagosan 35 százalékkal többért kínált szobák is rendkívül jól fogynak – sok szálloda telt házzal köszöntheti majd az újévet. Évről évre bővül azok száma, akik karácsonyra meglepetésként valamilyen belföldi kikapcsolódásra lehetőséget biztosító ajándékutalvánnyal lepik meg szeretteiket. Ez jellemzően egy wellness-szolgáltatásokat nyújtó szálláshelyen váltható be, melyre átlagosan 50 ezer forintot szánnak" – osztotta meg tapasztalatait Varga Zoltán, a Szallas.hu ügyvezetője.

Győr, Pécs és Debrecen az év végi hajrá nyertesei

A szállodák által kínált szilveszteri programok gyakran felbukkanó elemei a különleges showműsorok és menüsorok, a gyermekek szórakozását biztosító lehetőségek, valamint a tűzijáték és a tombola. Ezek mellett nem ritka, hogy olyan ismert emberek bukkannak fel az óévet exkluzív környezetben búcsúztató csomagok kínálatában, mint például Szinetár Dóra, Vastag Csaba, Caramel vagy Muri Enikő.

Fürdőzők az az egri Imola Hotel Platán medencéjében Forrás: MTI/Komka Péter

A szilveszterre időzített belföldi foglalások jellemzően 2-3 főre szólnak, a szállásra – a program nélkül – átlagosan 15 ezer forintot költenek a magyarok fejenként. „Persze akadnak extrém adatok is: a legkisebb értékű, szilveszterre vonatkozó szállásajánlat például 2000 forintos áron kelt el, de van egy több mint 1,2 millió forintos foglalás is, igaz, itt egy nagyobb társaságról van szó" – ismertette az év végi legeket Varga Zoltán. A szakember hozzátette, a SZÉP-kártyával történő átlagos foglalás értéke decemberben 39 446 forint, ami 3 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest.

Az elmúlt években az ünnepek idején a legnépszerűbb utazási célpontok többségét fürdővárosok adták, tavaly például a top10-es listán 9 volt ilyen. Idén ugyanakkor némi átrendeződés figyelhető meg: az élen most decemberben is Budapest végzett, a toplistán ugyanakkor már csak 6 fürdőváros szerepel, új belépőként pedig Győr, Pécs és Debrecen küzdötte be magát a tízes élbolyba. A Szallas.hu adatai szerint azok, akik külföldön töltik az ünnepeket, általában 3-4 csillagos szállodát választanak, a kedvelt úti célok pedig Bécs, Prága, Donovaly és Zakopane.

Ezek lesznek a legforgalmasabb napok az utakon

Belföldön a legtöbb előfoglalás egyébként december 27-ére, illetve december 31-ére szól, így ezeken a napokon lehet számítani a legnagyobb forgalomra a magyar utakon. A Szallas.hu adatai szerint a szilvesztert valamilyen szálláshelyen töltők több mint fele még az új év második napjára is marad, s csak ezt követően indul majd haza.

A 10 legnépszerűbb belföldi utazási célpont az ünnepek idején (2014. december)
(Zárójelben a tavalyi hasonló időszak helyezései)

1. Budapest (1.)
2. Eger (3.)
3. Sopron (4.)
4. Hajdúszoboszló (2.)
5. Győr (-)
6. Pécs (-)
7. Miskolctapolca (9.)
8. Debrecen (-)
9. Gyula (5.)
10. Zalakaros (6.)