Két gép nem tudott leszállni a köd miatt a Liszt Ferenc-repülőtéren

Vágólapra másolva!
A reggeli sűrű köd miatt két repülőgép személyzete döntött úgy, hogy nem száll le a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren - közölte a repülőteret működtető Budapest Airport helyettes szóvivője.
Vágólapra másolva!

Kurucz László elmondta, tudomásuk szerint az Air France Párizsból érkező gépe Bécsben szállt le, míg a cseh légitársaság Prágából érkező gépe visszafordult.

Három repülőgép a légtérben várakozott, 20-40 perces késéssel szálltak le.

A reptéren oszlik a köd, egyre nagyobb a látótávolság, további késésekre nem számítanak. A repülőtér normál módon működik.

Kurucz László arra kérte az érintett járatok utasait, hogy a további teendőkről érdeklődjenek légitársaságuknál.