Az óceán felett állt le a hajtómű

A KLM holland légitársaság gépe, Schiphol
Vágólapra másolva!
Két és fél órát ment a KLM gépe egy hajtóművel, végül rendben leszállt az írországi Shannonban.
Vágólapra másolva!

A KLM Airbus A330-200-as gépe a karib-tengeri Bonaire szigetéről repült Amszterdamba 221 emberrel a fedélzetén. A repülő 37 000 láb (11 278 méter) magasan repült az Atlanti-óceán felett, az írországi Shannontól mintegy 800 tengeri mérföldre (1482 kilométerre), amikor a pilótáknak a baloldali hajtóművet le kellett állítaniuk.

Forrás: AFP/ANP

Az ilyenkor szokásos eljárásnak megfelelően a repülő 27 000 láb (8230 méter) magasságba ereszkedett, és Shannon felé vette az irányt. Két és fél órával később a gép rendben leszállt az ír város repülőterén.

Lett volna rövidebb út is

Az Aviation Herald híre alatti kommentekben a hozzászólók felvetették, hogy a személyzet miért nem a közelebbi Azori-szigeteken tette le a gépet. Ennek két oka lehetett. Az egyik, hogy Shannonban jóval jobbak a lehetőségek a repülőgépek szervizelésére, javítására. A másik, hogy ott jóval könnyebb leszállni – különösen egy hajtóművel -, mint az óceáni légáramlatoknak kitett Azori-szigeteken.

Egy hajtóművel repülni mindenesetre ilyen sokáig nem túl megnyugtató a kommentelők szerint. Az egyik hozzászóló épp ezért mindig olyan repülőt választ óceán feletti utazásra, amelynek három vagy négy hajtóműve van. A KLM-nek például négy McDonnell Douglas MD-11-es gépe is van, amelyek három hajtóművel rendelkeznek, de azokat október közepén kivonja a forgalomból.