A sivatagból nő ki egy futurisztikus város

Lusail, qatar
Vágólapra másolva!
Katarban tartják 2022-ben a focivébét, amelynek fő helyszíne ma még kihalt. Nézze meg, milyen lesz.
Vágólapra másolva!

Az magától értetődő, hogy ha egy ország vagy város fontos sportrendezvényt tart, akkor kibővíti létesítményeit: egy stadion itt, egy szórakoztatónegyed ott. Katar azonban, amely ellentmondásos körülmények között nyerte el a 2022-es labdarúgó-világbajnokság rendezési jogát, a semmiből húz fel egy teljes várost a tenger és a sivatag találkozásánál.

Kattintson a látványtervre a galériáért! Forrás: Lusail.com

A 72,5 négyzetkilométeres területen felépítendő Lusail ad majd otthont a vébé nyitómérkőzésének és döntőjének is, feltéve, hogy időben elkészül a 86 ezer fős stadion, amely a 25 milliárd fontos (10 ezer milliárd forint) projekt ékköve. A Dohától 15 kilométerre tervezett város futurisztikus dizájnja és mérnöki megoldásai a várakozások szerint nemcsak a szurkolókat vonzzák majd, de kedvelt turistacélponttá is teszik a világbajnokság után.

Kattintson a látványtervre a galériáért! Forrás: Lusail.com

Ha elkészül, Lusail több mint negyedmillió ember otthona lesz, akik kiszolgálják majd a luxusszállodák sorába érkező több tízezer látogatót.

Kattintson a látványtervre a galériáért! Forrás: Lusail.com

A város egyik nevezetessége az 56 ezer négyzetméteres Marina Mall lesz, amely várhatóan már 2017-re elkészül. Az épületet a sivatagi kanyonok mintájára építik fel, a teteje visszaveri a hőt, benne pedig patakok és vízesések kötik össze a termeket, amelyekben mozik, éttermek és boltok kapnak helyet. A látogatók kisvasúttal, föld alatti alagutakon sétálva vagy vízi taxikkal közlekedhetnek, és két golfpálya is elérhető lesz onnan.

Kattintson a látványtervre a galériáért! Forrás: Lusail.com

Nagy látványosság lesz a 97 hektáron felépítendő Entertainment City is, amelyben lesz zsiráfpark, hópark és egy Six Flags vidámpark.

Amikor a FIFA küldöttei elfogadták Katar pályázatát, az egyik ígéret az volt, hogy a város legfőbb épületei környezetbarát módon épülnek meg. A stadiont például napelemekkel hűtik majd, hogy a játékosok és a szurkolók ne süljenek meg a hőségben, ugyanakkor ne szennyezzék a környezetet.

Kattintson a látványtervre a galériáért! Forrás: AFP

A város összes energia-, közlekedési és távközlési infrastruktúráját egyetlen központból irányítják majd, így gyorsan reagálni tudnak majd váratlan időjárási vagy közlekedési helyzetekre. Ezen kívül mindenhova térfigyelő kamerákat helyeznek majd el a közbiztonság biztosítására - írja a Daily Mail.

Kattintson a látványtervre a galériáért! Forrás: Lusail.com

Az építkezés árnyoldala, hogy Az Amnesty International szerint állatokként bánnak az ott alkalmazott külföldi munkásokkal. A nemzetközi jogvédő szervezet információi szerint a főként Dél-Ázsiából érkezett munkásoknak rendszeresen nem fizetik ki a bérüket, levegőtlen, zsúfolt szállásokon helyezik el őket, ráadásul heti hét napot, napi 12 órát dolgoztatják őket kánikulában is.

Nézze meg műholdról, most hogy néz ki a terület!