A Wekerletelepet ajánlja egy amerikai utazási oldal

Wekerle-telep
Wekerle-telep
Vágólapra másolva!
Budapest rejtett kincseiről ír a Matador szerzője, aki szerint van éjszakai élet a Szimplán túl is.
Vágólapra másolva!

A Hogyan lehet felbőszíteni a magyarokat? című írás után újabb cikk jelent meg Magyarországról a Matador utazási oldalon. A téma ezúttal Budapest rejtett látnivalói voltak, a szerző pedig a magyar felmenőkkel is rendelkező Jennifer Walker, aki a fizikusi pályát cserélte fel az újságírásra (bővebben itt olvashat a szerzőről).

A most megjelent cikk hat dolgot sorol fel, amivel a Budapestre először látogató utazó nem találkozik, ha csak az útikönyvek által felsorolt kötelező látnivalókat veszi sorra.

1. Rejtett udvarok és átjárók

A pesti belváros épületeit a 19. század végén, a 20. század elején építették. Ha az ember belép ezekbe a házakba, egy másik világhoz tartozó tágas udvarba jut, ahol öreg nénik sepregetnek, gyanakodva méregetik az idegent, mindehhez pedig az épp készülő ételek illata és a televízió felülről leszűrődő hangja társul. Ilyen udvarokkal egy romkocsmában vagy akár egy hotelben is lehet találkozni, de az nem ugyanaz, mint besurranni egy nyitott házkapun. Vannak olyan nagy épületek is, amelyek két utcát kötnek össze, például a Múzeum körutat és a Magyar utcát összekötő Könyvudvar, a Városház utcát és a Petőfi Sándor utcát összekötő udvar, vagy az, amelyik a Nagykörutat a Somogyi Béla utcával köti össze.

2. A Palotanegyed

Nem összetévesztendő a budai Várnegyeddel. Ez a terület a VIII. kerület Kis- és Nagykörút között elterülő része, ahol a Nemzeti Múzeumhoz közel csodálatos épületekre, palotákra lehet bukkanni. A Szabó Ervin Könyvtár neobarokk homlokzata, a Mikszáth Kálmán tér, a Bródy Sándor utca környéke mind megér egy sétát.

3. A mozik

Budapesten lehet találkozni a legérdekesebb és legszebb mozik némelyikével. Az Uránia, a Művész vagy a Cirko-Gejzír – más-más miatt – mind izgalmas a maga nemében.

4. Menekülőjátékok

Ezek a játékok igen elterjedtek Budapest elhagyott pincéiben, és nagyon jó szórakozást kínálnak. A résztvevők be vannak zárva egy szobába vagy szobákba, és egy sor logikai feladatot kell megoldaniuk ahhoz, hogy kijussanak onnan. A Claustrophilia a leghíresebb, de az Escape House, a TRAP és a Exit Point és érdemes a kipróbálásra. (A menekülőjátékokról bővebben itt írtunk.)

5. Éjszakai élet a Szimplán túl

A turisták egyből a Szimpla Kertbe, vagy hasonló romkocsmákba, mint az Instant vagy a Fogasház mennek, pedig Budapest ennél jóval többet kínál. A Szimpla például különösen a hétvégén túlzsúfolt, túlárazott és nem találkozik az ember helyiekkel, kivéve a vasárnap reggeli termelői piacot, amit érdemes megnézni. Az Élesztő vagy a Super 8 jobb választás lehet, de olyan helyeken is jobb iszogatni, amelyek nem klasszikus romkocsmák, mint a Kis Üzem a Klauzál téren, vagy a közeli Vittula, a Piaf pedig a város éjszakai életének az ikonja.

6. A Wekerletelep

A repülőtér felé egy eldugott közösség található egy ipartelepnek látszó környéken. A Wekerletelepet a 19. század végén alapították (valójában a 20. század elején – a szerk.) egy kertvárosi projekt keretében. Az utcák a főépítészről elnevezett Kós Károly térhez konvergálnak, a házak pedig mintha Erdélyből lennének.