Soha ennyi orosz szót nem hallottam még Spanyolországban

Torrevieja, Costa Blanca
Az első naplementém Torreviejában rögtön ilyen giccsesre sikerült
Vágólapra másolva!
Alicante tízezer forintért? Amikor pár hónapja megláttam az akciós repülőjegyet, nem sokat teketóriáztam. Gyorsan rákerestem az interneten, hány fok is van arrafelé január végén, és már nyomtam is az entert.
Vágólapra másolva!

Sokat nem kockáztattam. Alicantéról volt egy remek beszámolónk még 2012-ből, tavaly pedig egy másik kolléga járt arrafelé. Spanyolország amúgy is közel áll a szívemhez – bejártam a Kanári-szigetektől Mallorcáig, Malagától Gijónig –, az útleírások alapján pedig biztos voltam benne, hogy rosszul nem járhatok.

Mallorcán is télen jártam, ez a kép Valldemosában készült Forrás: Gaál Csaba

Az első meglepetés akkor ért, amikor szállást kerestem Alicantéban. Azokat ugyanis nem az általam remélt téli árakon kínálták, márpedig én nem szerettem volna egy Benidorm típusú, olcsó falanszterben eltölteni ezt az egy hetet.

A kompromisszum végül Torrevieja (ejtsd: torreviéha) lett a Costa Blancán, azaz a fehér parton.

Az Alicantétól mindössze 50 kilométerre délre lévő város elég nagynak látszott ahhoz, hogy ilyenkor is legyen benne élet, de mivel alapvetően mégiscsak a nyári látogatókból él, télen a szállások megfizethetők. Napi 22 euróért (6800 forint) le is foglaltam hát apartmanomat Nataliánál.

Csak süssön a nap

A második meglepetés akkor jött, amikor másfél héttel az indulás előtt arról olvastam, hogy havazott arrafelé. A hóval borított pálmafák látványa persze a maga módján kuriózum, hiszen közel száz év óta nem volt rá példa. Meg is ért volna pár fotót, mégsem ilyen katasztrófaturizmusra készültem. Az időjárás szerencsére pár nap alatt helyreállt, és ismét 16-17 fokkal, napsütéssel biztattak a jósok.

A hőmérséklet be is jött, ám érkezésünk idején 60 km/h-s szél tombolt. Amikor a kapitány ezt közölte a repülőtérhez közeledve, nem repestem az örömtől. Épp elég videót tettem már fel oldalszeles leszállásokról ahhoz, hogy sejtsem, mit jelenthet ez az utasoknak.

Hál' istennek a pilóta remek munkát végzett, úgyhogy nem volt gyomorliftezés,

csak a reptéri buszmegálló várójában fújt el néha a szél.

Torreviejába közvetlen busz megy Alicante repülőteréről, és ez mindenképpen jó hír annak, aki az érkezés után szeretné mielőbb belevetni magát a spanyol hétköznapokba. Egy óra múlva már be is léphettem Natalia garzonjába, amely a tengertől tízpercnyi sétára volt.

Az első naplementém Torreviejában rögtön ilyen giccsesre sikerült Forrás: Gaál Csaba

Natalia kedves házigazda volt, bár inkább csak oroszul lehetett vele kommunikálni. Az angol és a spanyol is gondot okozott neki, noha elmondása szerint már két éve élt Spanyolországban. Észtországból érkezett, és sugárzott róla az optimizmus. Az olyan apró részletek, mint hogy miként lehet beállítani a fűtést, nem nagyon foglalkoztatták, hiszen ő „nem abban a lakásban élt”. Azért közösen – telefonos segítséggel – végül megtaláltuk a megoldást, így nem kellett tovább aggódnom az éjszakára várható 10-11 fokos hideg miatt sem.

Ты говоришь по русски?

Natalia nem az egyetlen orosz volt Torreviejában. Elég volt kimennem a tengerpartra, és eközben annyi orosz szót hallottam, mint Spanyolországban még soha. Láttam orosz ingatlanirodát, óvodát, kocsmát, boltot, de még olyan autós iskolát is, ahol oroszul tanították a vezetést. A korzón jól szituált orosz házaspárok próbálták meg fegyelmezni a gyermekeiket, a kijjebb eső utcasarkokon pedig nem túl bizalomgerjesztő alakok beszélték meg oroszul az aznapi történéseket egy sörrel a kezükben.

Kattintson a képre még több orosz feliratért! Forrás: Gaál Csaba

Eszemben sincs általánosítani. Pedig a sztereotípiák gyorsan előugranak akkor, amikor vasárnap reggel arra ébred az ember, hogy a szomszédban valaki oroszul „énekel” részegen, mint a fába szorult féreg. De hát bunkók mindenhol akadnak, nekem meg balszerencsém, hogy melléjük vetett a sors. A spanyol néni, aki pár nappal később kihívta a rendőrséget, már nem volt ilyen megértő.

A közel százezres Torrevieja amúgy különleges város abban az értelemben, hogy

a spanyolok már 2005-ben is kisebbségben éltek benne.

Akkor a britek és a németek alkották a legnagyobb bevándorlócsoportot, én most – az oroszon kívül – inkább norvég, svéd és finn szavakat halottam. Főként nyugdíjasokét, akik a hideg, a sötétség és a magas árak elől menekültek oda.

Ez a bolt norvég, svéd és dán vásárlókat céloz meg Forrás: Gaál Csaba

Próbáltam kihúzni a helyi spanyolokból, hogyan élik meg ők, hogy a városukban több a külföldi, mint a tősgyökeres. Azt mondták, egyáltalán nem bánják. A bevándorlók pénzt hoznak, munkahelyeket teremtenek, pezseg az élet és a gazdaság. A legtöbb külföldi megpróbál megtanulni spanyolul pár szót, de rengeteg az idegen nyelvű felirat is mindenfelé.

Habanera és sólepárló

Torrevieja ezzel együtt abszolút spanyol város. Minden utcasarkon megtalálhatók a tipikus spanyol vendéglők, az egészen kivételes sajtokat, sonkákat, kolbászokat és borokat árusító boltok, a jellegzetes, pálmafás terek, a templomok és persze a gyönyörű, promenádos strandok. Itt nem csak Guinness sört lehet inni és angol bajnokságot nézni, mint a Kanári-szigetek turistagettóiban.

A Szeplőtelen fogantatás temploma Torrevieja egyik ékessége Forrás: Gaál Csaba

A Valencia autonóm közösséghez tartozó város ugyan nincs a legismertebb spanyolországi települések között, de van mire büszkének lenniük. Torrevieja szülötte például Ricardo Lafuente Aguado, aki a népszerű dal, a habanera egyik híres szerzője. A műfajnak múzeuma is van a városban, sőt, egy főutat és egy bevásárlóközpontot is elneveztek róla.

A másik fő nevezetesség a sólepárló. Ha valaki megnézi a Google Mapsen Torrevieját a műhold funkciót bekapcsolva,

balra egy nagy rózsaszín foltot talál.

A szokatlan színt már a városba érkezéskor lehet látni, ha valaki a reptérről az autópályán jön.

A lényeg: Torreviejában több évszázada állítanak elő sót, és Spanyolország egyik legfontosabb sólepárlója működik ott. A városban múzeum mutatja be a helyiek tengerhez és sóhoz fűződő viszonyát.

Magához a tóhoz nem lehet lemenni, én legalábbis nem tudtam. Kerítés zárta el az utamat, így a legközelebbi fotó, amelyet a sóhegyekről rögzítettem, egy közeli lakópark bevezető útjáról készült.

Hegyekben áll a só Forrás: Gaál Csaba

Van viszont egy abszolút must see, amit mindenkinek látnia kell, aki Torreviejába utazik. Ez pedig egy tengeralattjáró, amely most múzeumként üzemel. Az S-61 Delfin 1971-től 35 éven át állt szolgálatban a spanyol hadsereg kötelékében, mielőtt kiállították a kikötőben. A holtszezonnak megvan az az előnye, hogy

egyedül mehettem le megnézni a matrózok és tisztek egykori munkahelyét,

de a teljes magányban talán még félelmetesebb volt elgondolni, vajon hogyan fért be oda közel hatvan ember. És ha már nem zavart senki, videót is készítettem róla:

Cartagenától Elchéig

Egy hétig akkor is simán el lehet lenni Torreviejában, ha az ember ki sem teszi a lábát. Hiszen a naplemente bámulása valamelyik tengerparti étteremből sok itt élőnek hónapokra, évekre elegendő program. A jó hír az, hogy a környék is kínál látnivalókat, és viszonylag könnyen bejárható, még autóbérlés nélkül is.

Én abszolút hatékonyan előbb egy háromszöget tettem meg busszal a közeli Murciába és Cartagenába, majd egy busz-vonat kombóval Alicantét és Elchét látogattam meg.

Mind a négy város egyedit nyújtott, és megérte a kirándulást,

noha a minden faluban megálló buszok alaposan megnövelik a menetidőt. Kollégám tüzetesen leírta ezen városok látnivalóit itt és itt, így én most csak egy galériát osztanék meg, amelyben mind a négy városról három-három kép szerepel.

Murcia volt az első város, ahová kirándultam. Kattintson a képre a többi fotóért! Forrás: Gaál Csaba

Aki tehát teheti, csapjon le a fapadosok téli ajánlataira. Ilyenkor olcsóbb a repjegy, a szállás, a tömeg sem akkora, és a jó időt sem kell nélkülözni. Egy hét a Costa Blancán sok mindent helyre tesz. És akár még az oroszt is gyakorolhatjuk.