Itt még eltévedni is nagy élmény

A Matuska-villa naplementében

Rozsnyó és környéke kedvelt kirándulóhely, hiszen gyönyörű környezetben, ezer méter fölötti csúcsokkal tűzdelt hegyeken és mesés völgyeken visznek az itteni turistautak. Leghíresebb célpontként a Pozsálló sziklatömbje magaslik a tájban. December végén harmadjára nem jutottunk fel rá.

A spontán kirándulások szépsége, hogy bármi kisülhet belőlük. Három évvel ezelőtt eldöntöttük, hogy az ünnepi menüt egy családi túrával dolgozzuk le. Így került szóba Csucsom is, egy apró szlovák–magyar település, ahol évekkel korábban egyikünk már járt.

Kinéztünk egy szimpatikus csúcsot

Mivel száz kilométert sem kellett hozzá autózni, nekiindultunk. Gyerekekkel és kutyákkal érkeztünk a hegy lábához, majd kezdtük meg a túrát délután. Csak azt az apróságot nem vettük figyelembe, hogy télen korán sötétedik, így még a menedékház előtt vissza kellett fordulnunk.

Szép a naplemente, csak nem túl praktikus Forrás: Oláh Róbert

A következő évben csak Ózdig jutottunk, itt ugyanis foglyul ejtett minket egy családi barátunk. Csülöktől és bejglitől elnehezült testtel ismét álom maradt a Pozsálló. De visszatérő álom.

Most a két ünnep között már számoltunk a túrával, de azért a rögtönzés még így is helyet kapott. Jó turisták módjára bíztunk az emlékeinkben, és

se térképet, se útvonalat nem néztünk előre.

Nem is kellett, hiszen ha jó helyen indulunk el a faluból, akkor egy jelzett, eltéveszthetetlen út vezet a csúcsig.

Meglepetés! A hónak mindenki nagyon örült Forrás: Oláh Róbert

Ha jó helyen indulunk el. Az erdészeti út kicsit gyanús volt, nem hasonlított az évekkel korábban látottra. A sorompónál azonban több felfestést is találtunk, ráadásul öt-nyolc centis friss havat tapostunk, így az a tény, hogy

se Pozsállóként, se Skaliskóként, se Nagy-kőként, se Ökör-hegyként nincs kitáblázva a célunk,

nem zavart minket.

Kinéztünk egy szimpatikus csúcsot, amely a Sedlo Krive névre hallgatott, és a tábla szerint 1 óra 40 perc alatt el is érhettük. 1109 méteres magasságát megfelelőnek ítéltük, így belevágtunk a kékkel jelzett túrába.

A táblákon távolságot nem írnak, csak magasságot Forrás: Oláh Róbert

És akkor jött az erdész

Tökéletes időjárás fogadott, felhőmentes ég alatt meneteltünk, a gyerekek hemperegtek a hóban. Az első szakasz egy aprócska patak völgyében futott, az árnyékban jégcsapok és hideg, föntebb napsugarakban fürdőző domboldalak figyeltek.

Felriasztottunk néhány őzet, megvizsgáltunk egy vadetetőt, apró forrásra bukkantunk.

A patak néhol teljesen befagyott,

csak a morgását hallottuk a jég meg a hó alól. Hógolyócsatába bonyolódtunk, csúszkálóversenyt rendeztünk, majd felfedeztük, hogy a kék turistajelzés nagyjából harminc perce hiányzik az életünkből.

A gyerekeket nem volt nehéz lekötni az erdőben Forrás: Oláh Róbert

Semmiféle kereszteződést nem láttunk, egyenesen haladtunk egy erdészeti úton, így a felfestések hiánya váratlanul ért minket. Megálltunk tanácskozni, mire érkezett is egy erdész, aki mosolyogva kérdezte, hogy kirándulunk-e. Igen, mondtuk, csak már nem tudjuk, hová.

Erre elmagyarázta a legközelebbi csúcsra vezető utat. Kétszáz métert fölfelé, derékszögű jobbos, majd háromszáz méter egyenesen. Ott kikapart a kocsi kereke, irány balra fel, és meg is érkezünk a turistaházhoz.

Kifogástalan időjárással örvendeztettek meg minket Forrás: Oláh Róbert

Agyunkba véstük a leírást, és folytattuk utunkat. Legközelebb egy bobozó anyukával és kisfiával találkoztunk, akik

a falutól nagyjából kétórányira, a semmi közepén csúszkáltak.

Integettünk egymásnak, majd tovaszáguldott a bobjuk.

A táj közben változni kezdett. Komoly emelkedőkön másztunk, az erdő kinyílt. A távolban hegyek és dombok vonulatai tűntek fel, köd ült a mély völgyekben. A szikrázó napsütésben percenként vetkőztünk és öltöztünk. Behavazott, karácsonyi hangulatú fenyvesek mellett másztunk, majd elértük azt a bizonyos kikaparást.

Kezd alakulni a látvány Forrás: Oláh Róbert

Innentől kezdve szűz hóban vájtuk magunkat előre. Mindenki keresett magának túrabotot, mert a terep nem kímélte a combizmokat. Többórányi felfedezőút után megpillantottuk a várva várt turistaházat, amely az emelkedőnk tetején állt magányosan.

A magányos szó helyett az elhagyatottat is írhattam volna.

Se embert, se életet nem láttunk a környéken,

a házhoz mindössze a mi nyomaink vezettek. Ráadásul a Volovec menedékházat kerestük, de a Matuskát találtuk meg. Az épület homlokzatán elhelyezett fatábla szerint 1050 méter magasan jártunk.

A Matuska villa naplementében Forrás: Oláh Róbert

Már nem csak a gyerekek hemperegtek

Jelzést továbbra sem láttunk sehol, azonban szerteágazó ösvények indultak a háztól. Kissé előrefutottam, hogy a felderítést elvégezzem. A dózerút kicsavart és kivágott fák között vezetett, meredekebben, mint bármikor előtte. A keréknyomokban felgyűlt és megfagyott a hó, így lépcsőt lehetett vágni a bakanccsal.

Hamar kiderült, hogy kalandunk itt véget ért.

Az út elvékonyodott, majd eltűnt.

Szerencsére elég volt hátrafordulni ahhoz, hogy a csúcstámadás sikertelenségét elfeledjük: a naplementében sütkérező táj lenyűgözött. Szóltam a többieknek, és mindenki feljött az út végéig.

Krasznahorka vára a háttérben (szerintünk) a Bükk-kel Forrás: Oláh Róbert

Krasznahorka vára messzire alattunk trónolt, apró falvak és települések sorakoztak a távolban. A búcsúzó nap leírhatatlan színekre festette a fenyvest, a hó narancs-bordóban játszott. A ködfoltok, mint egy festőművész ecsetvonásai, töltötték ki a hegyek kontúrjait.

A 180 fokos panoráma sokáig elnémította még a gyerekeket is.

Lehet, hogy nem ide indultunk, de megbánni nem kellett semmit. Lefelé izgalmas akrobatamutatványokkal szórakoztattuk egymást, már nem csak a gyerekek hemperegtek a hóban. A lejegesedett talaj váratlan mozdulatokat generált.

Nem szívesen hagytuk ott a kilátást, de ideje volt visszaindulni Forrás: Oláh Róbert

A tiszta égbolt és a hó miatt a fejlámpákat elő sem kellett venni, nagyszerűen lehetett látni az utat visszafelé. Több mint négy órát töltöttünk a hegyen, így az autó motorja még nem is járt, amikor a gyerekek már elaludtak. Az erdő fái között, valahol pontosan mögöttünk, a szomszéd hegy tetején pedig ott trónolt a Pozsálló, vagyis a Nagy-kő, eredeti úti célunk. Sebaj, majd jövő karácsonykor megmásszuk.