Egyedül voltam az álomszép morva kisvárosban

Ott álltam a Szent Miklós templom lábánál (a várból fényképezve)

Znojmo neve hallatán a legtöbben még azok közül is tanácstalan arcot vágnak, akik amúgy kedvelik Csehországot. Pedig az Ausztriától csupán 12 kilométerre lévő morva kisváros fekvése lenyűgöző, utcái több száz évről mesélnek, borai pedig simán hozzák az osztrák színvonalat. Mindezt ráadásul olcsón kínálja a látogatóknak. A legutóbbi hosszú hétvégén buszra szálltam hát, és megnéztem magamnak.

„Tud egy jó éttermet ajánlani?" – kérdeztem érkezésem után joviális szállásadómat, összekaparva minden németnyelv-tudásomat. Ő ugyanis nem beszélt angolul, de arckifejezéséből és a Sonntag szó gyakori ismételgetéséből arra következtettem, hogy vasárnap este nem lesz nagy élet a városban. Csehország szerelmeseként ekkor még nem estem kétségbe: majdcsak találok egy sörözőt valamelyik sarkon.

Fény az alagút végén

Az óváros utcáin baktatva azonban hamar rájöttem, hogy vendéglátóm nem alaptalanul ingatta a fejét. Úgy éreztem magam, mintha kihalt történelmi díszletek között járnék. Amikor este 7 után a főtéren szinte senkit sem láttam, már elfogott a kétség:

biztos, hogy jó ötlet volt eljönni ide?

A Masaryk tér Znojmóban vasárnap este 19:15-kor Forrás: Gaál Csaba

Znojmóba busszal

Csehország nem csak Prágából áll, sőt, mostanra talán már jobb is elkerülni a fővárost turistaként. Az utóbbi években én is inkább a vidéki városokat célzom meg, de Znojmóról csak pár éve hallottam egy barátomtól. „Meseszép hely, és ott nemcsak a sörök, de a borok is kiválóak" – mesélte lelkendezve. Eddig valahogy nem sikerült útba ejtenem, a hosszú hétvégét azonban egyedül töltöttem, így hirtelen felindulásból döntöttem: megyek. Szállást két éjszakára mindössze 10 ezer forintért találtam saját fürdőszobával az óvárosban. További rövid keresgélés után arra jutottam, hogy az autóvezetéstől is megkímélem magam, hiszen a Flixbus bécsi átszállással olcsóban elvisz oda (két személyre már megéri az autó). A közel hatórás utat el lehetett viselni, a buszon vécé is volt, ahogy ígérték, de a fedélzeti wifi csak Bécstől hazafelé működött.

Ahogy Znojmo kihalt utcáit róttam az október végi hidegben, egyre inkább lankadt a lelkesedésem. Hiába a gyönyörű épületek,

korgó hassal mégsem olyan nagy élmény a városnézés.

Aztán hirtelen fényt láttam egy ablakban, és nagy várakozással benyitottam. Valóban söröző volt, de vágni lehetett a füstöt, azt meg én már nem bírom. Nyaranta, a teraszokon üldögélve valahogy nem tűnt fel a probléma, hogy Csehországban még nem tiltják a dohányzást az éttermekben és kocsmákban.

A Kramářská utca is kihalt volt Forrás: Gaál Csaba

Szerencsére találtam egy szállodát, a Lahofert, és bár alapból nem szeretek ilyen csillivilli helyekre beülni, a helyzet reménytelensége miatt próbát tettem. Sajnos épp zártak, de ajánlottak egy másik éttermet. Így jutottam el a La Casa Navarrába, amely tényleg nyitva volt még este 8-kor is.

Én voltam az egyedüli vendég,

de legalább ők sem hiába voltak bent aznap este. Isteni vacsorát rittyentett a szakács, miközben a Dalešické sörük után három remek helyi bort is sikerült megkóstolnom ott.

Az első sör Znojmóban a La Casa Navarrában Forrás: Gaál Csaba

Amikor jó a magány

Másnap már éledezett a város. A hétfő ott nem volt munkaszüneti nap, és egy-két turista is feltűnt az utcákon. Nyüzsgés azért nem volt, olyannyira nem, hogy a városka délnyugati falánál remek reggeli fotókat készíthettem egyedül a domboldalra ültetett szőlőtőkékről. Mint a feliratokból kiderült, ezek a Lahofer borászat ültetvényei voltak, amelynek szállodájába előző este véletlenül betértem.

Lahofer táblája bemutatja az adott szőlőfajtát, igaz, csak csehül Forrás: Gaál Csaba

Lahofer neve később még felbukkan, most azonban maradjunk még a látványnál. Ha balra néztem, a szőlőn túl egy viadukt ívelt át a Dyje folyón, mögötte pedig kivehető volt a loukai kolostor hatalmas épülete.

A szőlőn túl a viadukt Forrás: Gaál Csaba

Szemben, a folyó túloldalán apró nyaralók tűzdelték a domboldalt.

A folyó túloldalán nyaralók Forrás: Gaál Csaba

Jobbra egy duzzasztó szelídítette meg a Dyje vizét, mellette kenuk jelezték, hogy nyáron nagy élet lehet a folyón.

A duzzasztógát mellett sportcentrum Forrás: Gaál Csaba

Még odébb, kicsit feljebb a morva őrgrófok egykori vára és a 11. században épített rotunda, amely Csehország legkorábbi freskóit rejti.

A vár és a rotunda Forrás: Gaál Csaba

A hátam mögött a 14. században épített Szent Miklós templom magasodott, alatta pedig egy kis borozó, amely most zárva volt.

A Szent Miklós templom és a borozó Forrás: Gaál Csaba

Ember pedig sehol, csak egy rendőr sétált el, meg-megállva, odébb pedig egy kertész serénykedett a meredek domboldalon.

A rendőrön és a kertészen kívül senki nem volt Forrás: Gaál Csaba

Alig tudtam betelni a látvánnyal. Ahogy ott álltam a szikrázó napsütésben, azonnal átértékeltem a magány fogalmát. Előző este még az emberek hiánya okozott csalódást, most meg épp ettől lett egyedülálló az élmény. A holtszezonnak is megvannak az előnyei, ez nem is vitás.

Az előbb még ott álltam a Szent Miklós templom lábánál (a várból fényképezve) Forrás: Gaál Csaba

Magányomból egy cseh iskolás csoport zsivaja zökkentett ki, úgyhogy indultam én is tovább. Az imént már említett várba sétáltam fel, de a vár helyére épített barokk kastély és a rotunda is be volt zárva.

Cseh felirat a barokk palota lezárt kapuján Forrás: Gaál Csaba

A vár mellett egy sörgyárra bukkantam, ahol valaha a Hostan sört készítették, de az üzem 2008-ban bezárt, mert Brnóba vitték a termelését. Tavaly új márkanevekkel indult újra a főzés, most is épp dolgoztak a lepukkant épület felújításán.

A sörgyár lerobbant épülete a vár mellett Forrás: Gaál Csaba

Mélységek és magasságok

Miután a város nevezetességeit néhány óra alatt körbejártam, a legnagyobb dilemmát az okozta, befizessek-e arra a túrára, amelyet Znojmóban kihagyhatatlan kalandként reklámoznak. Már reggel a turisztikai információs iroda alkalmazottja is a föld alatti alagútrendszert ajánlotta a figyelmembe (németül, mert angolul a legtöbb helyihez hasonlóan ő sem beszélt). De a TripAdvisor listáján is a harmadik helyen szerepel ez a program a znojmói látnivalók között.

Ennyi ember csak nem tévedhet,

gondoltam magamban, amikor leperkáltam a 65 koronát (740 forint) a belépőért. Nem az árát sokallottam; attól féltem, hogyan lehet majd egy teljes órán keresztül izgalmas programot varázsolni az üres járatok bemutatásából.

Znojmo alatt 27 kilométernyi alagútrendszer van Forrás: Gaál Csaba

Félelmem beigazolódott. Azt még eleinte megmosolyogtam, hogy – uniós pénzből – vattacukorszerű pókhálókkal ragasztották tele a falakat, és rikoltozó csontvázakat helyeztek el a termekben a látogatók ijesztgetésére. Körülbelül 10-15 percig még az is lekötötte a figyelmemet, hogy miért és miként építették a helyiek ezeket az alagutakat a középkorban (röviden: eleinte a romlandó élelmiszerek hűtésére, aztán a támadó seregek elleni védelemre).

Az utolsó félóra azonban már kínszenvedés volt.

Az idegenvezető srác hosszasan viccelődött csehül a csoport egyetlen cseh tagjával, miközben mi legfeljebb az ikszedik legendát hallgathattuk meg angolul az audio guide-on a város történelméből.

Most sírjak, vagy nevessek? Forrás: Gaál Csaba

Félhangos káromkodások közepette jutottam fel végül a felszínre, de csak magamat okolhattam, amiért nem hallgattam a rossz előérzetemre. Utamat gyorsan a Lahofer hotel felé vettem, amelynek utcai étlapján korábban borkóstolási lehetőségről is olvastam. És mintha a pokol után egyből a mennyországba érkeztem volna:

ilyen jót ilyen áron ilyen szép környezetben ritkán kaphat csak az ember.

A borászat mind a hat tétele elismerő vigyort csalt az arcomra, a melléjük szervírozott tepertőkrémes kenyér pedig megkoronázta az egészet. Mindezt 150 koronáért, azaz durván 1700 forintért.

Lahofernél a kóstoló mindent helyre tett Forrás: Gaál Csaba

Hazafelé, a buszon volt időm az összegzésre, nem kellett a vezetésre figyelnem. Végül is megérte ez a két nap Znojmóban? Rossz volt a hideg, hogy nem lehetett kiülni a teraszokra, sok minden zárva volt, nem beszéltek angolul, és besétáltam egy turistacsapdába is.

De volt egy felejthetetlen reggelem a városfalnál,

nem kellett a turistaáradattal sodródni, olcsó volt minden, a város csodaszép, a borok pedig minden várakozásomat felülmúlták. Hát persze, hogy megérte. Hogy eljönnék-e megint, és ha igen, melyik hónapban, az már más kérdés.