Az utóbbi időben valamennyi Koppenhágába tartó ismerősömnek a lelkére kötöttem, hogy ki ne hagyja a programjából Roskildét. Legtöbben nem igazán értették, miért kellene a fővárostól alig harminc kilométerre fekvő településre utazniuk. Amikor mondtam, hogy van ott egy katedrális, keveseknek gyúlt érdeklődés a szemében. Ugyan, csak egy újabb templom. Pedig ennél sokkal többről van szó.
A monumentális katedrális számtalan dán uralkodó temetkezési helye, de ettől legfeljebb csak az olyan Skandinávia-mániások jönnek lázba, mint amilyen én vagyok. Pedig akik megfogadták a tanácsomat, és elmentek Roskildébe, mind lelkendezve jöttek vissza.
Hiába, ilyen csodát keveset látni a jó öreg Európában.
Nem véletlenül került fel az épület az UNESCO világörökségi listájára.
Az egykori dán főváros, Roskilde a nem túl egyszerű koppenhágai tömegközlekedési zónák közül a 4-es zóna legszélén fekszik. Ennek azért van jelentősége, mert ha valaki a Kastrup repülőtéren az 1-4-es zónákra érvényes napijegyet vált, az nemcsak a városközpontba, de Roskildébe is eljuthat ezzel a jeggyel.
Természetesen mi is ezzel érkeztünk, a pályaudvartól pedig mintegy negyedórás sétát követően máris ott álltunk a monumentális templom előtt. Nehéz úgy lefényképezni, hogy egy része ne lógjon ki a képből, ha pedig mégis sikerül, minimum egy közlekedési jelzőtábla belelóg az alkotásba.
Szerda lévén odabent sem tobzódott a tömeg. Az viszont rögtön feltűnt, hogy kihelyezett történelemórákat tartanak itt az iskolásoknak. Utóbbin persze nincs semmi csodálkoznivaló, hiszen
a katedrálisban számtalan dán uralkodó nyugszik, többnyire csodás koporsókban.
Ha elolvassuk a neveket, találkozhatunk Kékfogú Haralddal és Villásszakállú Svenddel. Királyságuk ideje egybeesett Géza fejedelem és Szent István király uralkodásával. Kékfogú Harald nevéhez kötik Dánia egyesítését, valamint ő volt az, aki a királyi székhelyet Jellingből Roskildébe helyezte át. Óriási szenzáció volt, hogy 2014-ben Koge városkája mellett olyan viking erődöt tártak fel, amelyet Kékfogú Harald építtetett.
A király – az egykori feljegyzések szerint – imádta az áfonyát, naponta marékszámra evett belőle. Az erdei gyümölcs hamar kékre festette a fogait, innen ered a kékfogú jelző a nevében. Azt viszont biztosan kevesen tudják, hogy ez a derék uralkodó a 21. század számítástechnikájában is velünk él. A különböző eszközöket összekötő rendszer,
a Bluetooth ugyanis az áfonyát imádó, országegyesítő dán királyról kapta a nevét,
mi több, logója a skandináv rúnaírásból származó piktogram.
Utóda, Villásszakállú Svend nemcsak Dánia, hanem Norvégia és Anglia királya is volt. Regnálása alatt az ország óriásira nőtt, két tengeren is (Északi, Balti) a dánok uralkodtak. Amikor 1013-ban az angol uralkodó, II. Etheried Normandiába menekült, Svend lett az angol király. Karácsony napján koronázták meg, de uralkodása nem tartott hosszú ideig, mert 1014 februárjában leesett a lóról, és meghalt.
A legutóbbi dán királyi temetés 1972 telén esett meg Roskildében, akkor került – templomon kívüli – végső nyughelyére IX. Frigyes király. Utóda, a 44 éve trónon lévő II. Margit lesz a következő, akinek földi maradványait ebben a templomban helyezik majd el.
Amúgy a katedrálisban akár fél napot is el lehet időzni anélkül, hogy megunnánk. De a város más pontjain is találunk érdekes látnivalókat, például a tengerparti Viking Múzeumban vagy a vasútállomás előtti főtéren, ahol
1998 óta magasodnak a roskildei óriásvázák.
Az egyenként öt méter magas, összesen 24 tonnát nyomó edényeket, Peter Brandes alkotásait a város ezeréves fennállásának évfordulójára kapta ajándékba a település az egyik itt működő cégtől. A vázák tövében gyakran rendeznek zsibvásárokat, bolhapiacokat.
Roskilde negyedik nevezetessége a minden esztendőben esedékes zenei fesztivál, amely – a budapesti Sziget fesztivállal együtt – Európa öt legnagyobb ilyen rendezvénye közé tartozik.
A négy nap alatt közel nyolcvanezren fordulnak meg errefelé,
nem kell mondanom, hogy az amúgy csendes városka ilyenkor felbolydult méhkashoz hasonlít.
Hihetetlen szerencsénk volt az időjárással, ezért aztán nem is volt kérdés, hogy Koppenhágába visszatérve rögvest a Nyhavn felé vesszük az irányt. Bár korábban féltucatnyi alkalommal jártam a dán fővárosban, ilyen tiszta égboltot és szikrázó napsütést még sohasem élvezhettem. Valószínűleg a dánok is hasonlóképpen érezhettek, mert a kikötő környéki kocsmák a kora délutáni időpont ellenére kitehették a megtelt táblát.
Bár a hőmérséklet nem haladta meg a plusz öt fokot, a dán férfiak már a fiókban hagyták zoknijaikat, és az északon szokásos
elnyűtt tornacipőben, bokáig érő nadrágban és egy szál pólóban élvezték a tavaszt.
A nők magukra kapták a legrövidebb szoknyájukat, és tűsarkú cipőben egyensúlyoztak a kockaköveken meg a világ leghosszabb sétálóutcájának tartott Strøgeten. Aztán kiértek a kikötőbe, ledobták magukat, rágyújtottak egy cigire, megittak pár korsó sört, és élvezték a kora tavasz minden rezdülését.
A Nyhavnból induló koppenhágai hajókirándulások nem annyira izgalmasak, mint az amszterdamiak, de akik szeretnék megcsodálni a hatalmas operaház minden szegletét, nem fognak csalódni. A hajók a Kis Hableány szobránál is megállnak, amelyet így a tenger felől csodálhatnánk meg, ha nem tobzódna körülötte folyton többtucatnyi ember.
A fantasztikus épületek többsége a 17. században épült. A házfalakat évente kétszer lemossák, hiszen tudják, hogy a város egyik legvonzóbb nevezetességéről van szó. Régen persze nem volt ennyire idilli a kép. Az 1673-ban kereskedelmi kikötőként üzemelő városrészben a nyilvánosházak, a prostituáltak, a matrózok és a kereskedők határozták meg az utcaképet.
A Nyhavn 67-es számú háza a többinél is különlegesebb, mivel
itt lakott a dánok nagy meseírója, Hans Christian Andersen.
Ami pedig a 9-es számú házat illeti, ez a kikötő legidősebb háza, 1681-ben építették. Ehhez azóta sem nyúltak hozzá, csak az állagmegóvásra fordítottak nagy figyelmet.
A Nemzeti Múzeumba ingyenes a belépés, ami hatalmas gesztus a turistáknak. Magamtól talán nem látogattam volna meg a rúnaköveket, de az ELTE skandinavisztika szakán végzett feleségem szerint ezek olyan alkotások, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni.
Már csak azért sem, mert ezek a kövek Dánia első írásos emlékei. Külön érdekesség, hogy a világörökség kincsei közé az a két rúnakő került be, amelyek a Koppenhágától kissé távolabb eső Jelling faluban találhatók.
A Nemzeti Múzeumban a kövek mellett persze számos más kiállítást is láthatunk díjmentesen,
a tárlatok teljes keresztmetszetét adják az ország történelmének.
Az pedig már egyenesen felfoghatatlan a magyar viszonyokon szocializálódott utazónak, hogy a bejárat közelében ruhatár helyett fogasok sorakoznak, amelyekre a látogatók leteszik kabátjaikat, táskáikat. Nem őrzi, de nem is lopja el azokat senki.