Élménydömping az elbontott vashegy környékén

Eisenerz Erzberg Ausztria túra
Gyönyörűen csillog a Leopoldsteiner See
Vágólapra másolva!
Régebben többször suhantunk el Ausztriában az autópályán Eisenerz és környéke mellett, útban valami magasztosabbnak gondolt célpont felé. Ilyenkor némiképp sajnálkozva néztem a vasércbányászat miatt elbontott Erzberget és a köréje épült, lélektelennek tűnő bányatelepüléseket. Na, ide nem jövök, ha nem muszáj, hiszen annyi jó hely van még az osztrák Alpokban - gondoltam. Mígnem egyszer idetévedtünk, és én rájöttem, hogy mekkorát tévedtem.
Vágólapra másolva!

Eisenerz és környéke a legelső itt töltött pillanatok óta az egyik kedvenc helyem, ahová bármennyit és bármikor szívesen megyek vissza. Hogy miért? Mert a szürkének vélt városkák belülről nézve színesek és kedvesek, az itteni alpesi közeg pedig a maga harmatos csúcsaival, álló- és vadvizeivel nyugodt és kalandos egyszerre. Ha pedig mindez nem lenne elég,

még elérhető távolságban is van

(kb. 400 kilométer, azaz 3,5-4 óra autópályán Budapestről). Az Erzberg körüli élményrégió ezen kívül a minőségi extrémsportok, a hegyi túrák és vízisportok, illetve a családbarát programok hazája – megfűszerezve egy kis történelemmel.

Azték piramis és szellemkörnyék

Stájerországban, a Hochschwab-csoportban magasodik az Eisenerzi Alpok. A kétezer méter körüli hegyekkel ölelt táj rendkívül látványos: a hatalmas mészkőszirteket és a csipkézett gerinceket patakos völgyek és tengerszemek teszik változatossá, a környezetbe pedig remekül illenek a régi építésű, rendezett települések zegzugos kis utcái.

Eisenerz nevét az eredetileg 1534, most 1465 méter magas Erzbergről (Érchegy) kapta. Az azték piramisra hasonlító monstrum már a rómaiak korában is vasércbányaként üzemelt, a Harmadik Birodalomban pedig ez adta a vasérctermelés negyedét. A gépesítések megjelenésével aztán a munkásszállások kiürültek, és a lakosság mára drasztikusan lecsökkent – Eisenerzet ezért olykor szellemvárosként is emlegetik.

Az Erzbergen jelenleg Közép-Európa legnagyobb külszíni vasércbányászata folyik; a bánya pedig látogatóközpontként is üzemel. A környék domináns hegyei az Eisenerzer Reichenstein, a Wildfeld, a Kaiserschild és a Pfaffenstein.

Utcakép Eisenerzből Forrás: Havasi Boglárka

Kalandutazás és világhírű motorrodeó az elbontott hegyen

Ha valaki egy kis bányásztörténelemre és a fejtés mikéntjére kíváncsi, az semmiképp se hagyja ki az erzbergi látványbánya meglátogatását (Erlebniswelt Schaubergwerk). Az interaktív multimédiás bemutatón kívül az egykor bányászokat szállító vonat a védőruhába bújtatott látogatókat az Erzberg gyomrában található bányába viszi, a merészebbek pedig felszállhatnak a Hauly nevet viselő óriásjárműre is, amely

egy élő robbantás helyszínére is elkalauzolja utasát.

Családdal is felejthetetlen program. Az árakról itt olvasható információ.

Az Erzberg pár napon belül a motocross mekkájvá válik, 2015 június 4-7-e között rendezik meg ugyanis – immár 20. alkalommal – az Erzbergrodeót, amely a világ motoros versenyeinek élvonalában szerepel. A rodeóra nem csak versenyzők jönnek; a nézők is aktív résztvevők itt, akik a szurkolás mellett segítik feljutni a köves, adott esetben sáros terepen az elakadó motorokat. Képek a tavaly futamról itt láthatók.

Alig pár száz méterre a rodeó rajtvonalától Forrás: Flickr/c_pichler

Magyar szállások a környéken

Eisenerz és környéke a magyarok számára a szállásfoglalás szempontjából is kényelmes – sok panzió és apartmanház van ugyanis magyar tulajdonban. Az egyik legjobb választás szállás tekintetében a Vordernberg és Eisenerz között fekvő Präbichl, ahol gyakorlatilag csak „hazai" apartmanok találhatóak 20 euró körüli árért felülmúlhatatlan reggeli kilátással a Reichenstein csúcsára.

Télen egyébént Präbichl és a szomszédos hegyek – a Reichenstein és a Polster – lankái síterületként üzemelnek, ahol a magyarok kedvezményes áron élvezhetnek bizonyos szolgáltatásokat (pl. a síoktatást). A terep nem túl nagy, de szépen kialakított és nagyon élvezhető pályarendszere van. Aludni, bevásárolni, vagy csak beülni enni egyet van lehetőség a környék városkáiban is, például Vordernbergben vagy Trofaiachban.

Vándorok a hegytetőn Forrás: Havasi Boglárka

Sportélmények Ferenc József császár kedvelt vadászterületén

Az Eisenerzi Alpok kitűnő célpont annak, aki szeret a természetben lenni. A Salza folyó, a Reichenstein, a Polster, a Hochturm, a Hochblaser, a Pfaffenstein és a többi csúcs a túrázók, a via ferratazók, a mászók, a terepfutók és a raftingolók paradicsomává teszi a környéket, amely egyébként Ferenc József császár kedvelt vadászterülete is volt – erről árulkodik több monarchaia korabeli elnevezés is.

Szellőborzolta végtelen hegygerinc - ezért érdemes feljönni Forrás: Havasi Boglárka

Gyöngyszem itt a Leopoldsteiner See, amely felejthetetlen látványt nyújt bármelyik környező hegy tetejéről szemlélve. Teljes egészében látható például az 1871 méter magas Pfaffensteinról, amelyre vezet fel túraút, de a gyakorlottak kipróbálhatják a C-D nehézségű Eisenerzer Klettersteigot is (a nehézségi skálákról ebben a cikkben olvasható információ). Ezen kívül két kedvelt nehéz ferrata mászható még meg itt: Ausztria második leghosszabbja, a D-s nehézségű Kaiser Franz Joseph szintén a Leopoldsteiner See-nél, illetve a rövidebb, de E-s Kaiserschild. Aki könnyebb utakat szeretne választani a környéken, az kipróbálhatja például Trofaiach és a Krumpensee környékén a B-C-s Grete Kliger Steigot, amely a biztosított szakaszok után nagyon szép és hosszú gerinctúrát kínál a Reichenstein (2122 méter) felé.

Gyönyörűen csillog a Leopoldsteiner See Forrás: Havasi Boglárka

Eisenerz megunthatatlan és sokrétű. Igazi élménydömping várja az ide látogatót ezen kis helyen, hiszen remekül megférnek egymással a családi programok és az extrémsportok. Mindegy, hogy a hegyen, a tó mellett, vagy az egyik település ódon házai között jár az ember, egyszerűen jó itt lenni.

A Rax-Scheebergről itt írtunk korábban, a Hohe Wandról itt, a Gesäuse Nemzeti Parkról pedig itt.