A legszabadabb ember vagyok a világon

Berecz András szeretett motorján

Salgótarján külvárosában járok, már messziről meglátom az öreg, piros MZ motort, amely gazdájával együtt idén nyáron Izlandra indult, de végül a Feröer-szigeteken kötött ki. Közelebb érve alaposan szemügyre veszem a jószágot. Becsben, karban van tartva, tippelgetek a korára, tán 25 éves is lehet. Ebben a pillanatban nyílik a kertkapu, érkezik a tulajdonos, a 40 éves Berecz András. Civilben kamiont vezet. A motorja csak 11 évvel fiatalabb nála.

A nyolcvanas évek magyar szocializmusában sok motoros vágyott ilyen masinára. Meg Pannóniára, Csepelre, netán Jawára. Az egykori NDK-ban gyártott gépbe annak idején az Áfor-kutaknál könnyű volt keveréket tankolni. A kétütemű gépcsodába Berecz András ma már külön vesz benzint és olajat. Másképpen meg sem moccanna a járgány. Amikor elindul vele, egész Európában, de főleg Németországban csodájára járnak az emberek.

A nagy becsben tartott, 29 éves MZ Forrás: Lantos Gábor

"Mióta jogosítványom van, mindig volt motorom – kezd bele Berecz András. – Vágyaim között szerepelt egy ilyen gép, az egykori keletnémet kollégák tudták, hogyan kell egy ilyet összerakni. Hibátlan. Életem amúgy is a kerekek felett telik el. Vagy tizenkettő dübörög alattam, vagy kettő.”

Tizenhat tonnát raksz, és irány észak!

Ezzel el is érkeztünk Berecz András civil foglalkozásához. Szinte hihetetlen, de hősünk hetente úgy jár-kel Magyarország és Norvégia vagy Svédország között, mint más Buda és Pest között. Huszonnégy tonnás, hatalmas kamionnal vág neki északnak, a teherautósofőrök nehéz, de mozgalmas életét éli.

Saját cége van, és szinte minden héten elindul felfelé a térképen. Egyesek romantikával átitatott életmódnak tekintik a kamionozást, amiben van némi igazság, ugyanakkor roppant kemény követelményeknek kell eleget tenni. Természetesen a legszigorúbban azt nézik, hogy mennyit vezetett egy nap. Csalni nem tud, a tachográf mindent megmutat.

Kamionjával gyakran fordul meg Lappföld északi részén Forrás: Lantos Gábor

Élete nagy része a kamion fülkéjében zajlik, ahol a kormányt tekeri, rádiót hallgat, az utat bámulja, vagy a csodás természetet. „Imádok északra járni, még akkor is, ha akadt már egy-egy nehezebb pillanatom. Amikor pár évvel ezelőtt Bergen fölött beragadtam a jeges hóba, és a norvég kamionmentők sem tudtak velem mit kezdeni, az emlékezetes momentum volt. Nekem is, nekik is.”

A feledhetetlenek közé sorolja azt az utat, amelynek a végállomása a sarkkör feletti norvég város, Tromsø volt. Ez a fuvarja oda-vissza két hétig tartott. Amikor Lengyelország és Svédország között áthajózik a tengeren, és akad 6-7 szabad órája, azonnal a komp kis kabinjának ágyába dől, és alszik. Amúgy a fülkéjében az ülések mögött megbújik két ágy, és a fűtés is remek. Szóval nehéz, de érdekes munka ez. Berecz András szereti, és biztos benne, hogy élete hátralévő részében is ezzel foglalkozik majd.

Izland helyett Feröeren kötött ki

Berecz András nyughatatlan ember. Számomra legalábbis ezt mutatta az a terve, amelyet idén nyáron eszelt ki. Motorozni szeretett volna Izlandon. A lehetőségeket keresve az interneten bukkant rá a Feröer-szigetek nevére, amelyről természetesen – sok más honfitársához hasonlóan – semmit sem tudott.

Berecz András szeretett motorján Forrás: Lantos Gábor

„Azt láttam, hogy Dániából egyetlen komp megy Izlandra, és amikor a menetrendet tanulmányoztam, észrevettem, hogy az óriáshajó megáll Tórshavnban, Feröer fővárosában. Nosza, rögvest elolvastam, mit érdemes erről a helyről tudni, és annyira megtetszett, hogy az izlandi kirándulást máskorra halasztottam. Motoromat és magamat is felkészítettem az útra, de azt nem sejtettem, hogy milyen kalandokban lesz részem. Elbúcsúztam a szüleimtől, és ismét nekivágtam északnak – ezúttal két keréken.”

Gyufásdobozon hánykolódott a tengeren

Aki hajóval közelíti meg a juhokról elnevezett szigeteket, egyetlen dán várost kell felkeresnie, az északi partok mentén húzódó Hirtshalst. A jellegtelennek mondható dán településen két nevezetes dolog található. Egy többemeletes ócenárium, valamint a kikötő, ahonnan a Smyril-Line Norrönája, azaz a feröeri hajótársaság óriáskompja indul. A halak megtekintése után Berecz András ezen a kompon láncolta le a motorját, és vágott neki a 36 órás hajóútnak.

A Smyril-Line Norrönája, amely Dániából tart a Feröer-szigetekre Forrás: Lantos Gábor

Félúton hatalmas vihar tört ki, amely úgy emelgette a hajót, mint egy gyufásdobozt. Kapaszkodni kellett rendesen. Különleges élmény volt elhajózni a Shetland-szigetek mellett, a hatágyas kabin keskeny lócáján aludni viszont szinte otthonos érzés volt, hiszen a kamionban már hozzászokhatott az efféle kényelmetlenségekhez.

Másfél napos dülöngélés után érkezett meg a Feröer-szigetek fővárosába, Tórshavnba. Nyitányként hatalmas eső zúdult a nyakába, és a következő időszakban átlag napi ötször ázott bőrig. Csodálhatta az augusztusi ködöt és a földig érő felhőket. Ennek ellenére az első pillanatban érezte, hogy különleges és érdekes helyre csöppent.

A Feröer-szigetek fővárosa, Tórshavn Forrás: Lantos Gábor

Egy feröeri buszvezető nő magyar rendszámot silabizál

A piros, magyar rendszámú, öreg motor persze mindenütt nagy feltűnést keltett. Például Gøtában, ahol Berecz András a falu egyetlen múzeumát szerette volna megtekinteni, amely aznap zárva volt. A történet azonban innen vált érdekessé, és hozott számára különleges fordulatot.

„A focipályával szemben több busz parkolt egy hatalmas betonplaccon. Ott tettem le a motort. Amikor visszatértem, a helyi buszvezető hölgyek egyike azzal fogadott, hogy egy lépést se menjek tovább, míg be nem kukkantok Gøta egyik élelmiszerboltjába, ahol egy honfitársam dolgozik. A buszvezető hölgy érkezésem előtt hosszan tanulmányozta a motorom rendszámát, abból állapította meg, hogy magyar vagyok.

Egy különleges szobor Gøta városában Forrás: Lantos Gábor

Bementem a boltba, és magyarul köszöntem az eladónőnek, aki ettől annyira meglepődött, hogy feröeri nyelven kezdett beszélgetni velem. Mondtam, hogy inkább magyarul folytassuk. Pillanatok alatt összebarátkoztunk. Ekkor tudtam meg, hogy Nagy Zsuzsa Turi Géza futballkapus élettársa. Nekem korábban fogalmam sem volt róla, hogy magyarok is élnek a szigeteken, nemhogy futballoznak. Szívet melengető érzés volt a találkozás.”

Ünnepelték az első magyart a klaksviki múzeumban

Berecz András pár óra alatt rájött, hogy a világ egyik legérdekesebb helyére csöppent. Kamionosként északi útjain már tapasztalhatta, mennyire más az ott élő emberek mentalitása. Nem volt ez másképpen az Atlanti-óceánban elterülő apró szigeteken sem. Legjobban az emberek természetszeretete fogta meg, és az, hogy állandóan mosolyogtak. A feröeriek jóval nehezebb természeti körülmények közepette élnek, mint mi, mégsem panaszkodnak.

Amikor a klaksviki városi múzeumban járt, kisebb ünnepség kerekedett abból, hogy idén első magyarként fordult meg náluk. Kirkjabourban egy 900 éves fűtetős házat bóklászott körbe. Lundákat fotózott Mykínes szigetén. Eggyé vált a természettel, amely csodálatos érzéssel ajándékozta meg. Már csak azért is, mert ennyire messze sosem járt még motorral.

Klaksvik, a Feröer-szigetek második legnagyobb városa Forrás: Lantos Gábor

Ha mindehhez hozzátesszük, hogy sok tekintetben régimódi ember, aki hajtogatós térképpel, okostelefon nélkül vágott neki a túrának, még többen csodálkoznak, hogyan lehetett minderre képes. Pedig egyszerű a dolog, elhatározás és akarat kérdése az egész.

A kamion szélvédője sajátos szemüveg

Odakint lassan besötétedik, salgótarjáni kirándulásom is a végéhez közeledik. Még egyszer megtekintjük a motort, amely a feröeri embereket is elkápráztatta. Egyedül a kamionban, egyedül a motoron. Motoszkál is bennem a kérdés, egy idő után nem válik mindez unalmassá? A válasz nem lep meg.

Tájkép a Feröer-szigeteken Forrás: Lantos Gábor

„Megszoktam már ezt az életmódot. Sajátos szemüvegen, egy kamion szélvédőjén keresztül nézem a világot. Sokan azt hiszik, hogy mindez egyenlő a bezártsággal. Pedig nem. Sokszor érzem úgy, hogy én vagyok a legszabadabb ember ezen a világon.”