Mecsetbe nem járnak, a vodkát viszont nem vetik meg

A Láng-tornyok

Még útnak sem indultam, már akadályok gördültek azerbajdzsáni kirándulásom elé. A lefoglalt Budapest–Baku-járat időközben megszűnt, majd kiderült, hogy a 30 eurós vízum nem elég az országba jutáshoz. Meghívólevél is kell, méghozzá olyan formanyomtatványon, amely további 60 euróba kerül. A vízumügyintézés második felvonásánál közölték, hogy bár ügyfélfogadási idő van, az ügyintézőnek megbeszélésre kellett mennie, jöjjek vissza máskor. Szerencsére harmadik nekifutásra már mindent sikerült elintézni, és egy héttel később bekerült az útlevelembe az áhított azerbajdzsáni vízum.

Grúzia felől, a Kaukázus előterében lévő Balakennél léptem Azerbajdzsán földjére. Az ott dolgozóknak és az utasoknak legalább akkora esemény volt egy magyar turista megjelenése, mint nekem az Azerbajdzsánba történő belépés. Az útlevél- és a röntgenes csomagvizsgálat után a vámos még hanyagul feltette a kötelező kérdést, hogy tudniillik jártam-e már Örményországban.

A taxi olcsó, csak egy kicsit fapados

A lepusztult és szegényes grúz vidéket elhagyva a sokasodó aranyfogak, a tarkábban öltözött fehérnép és a szépen karbantartott középületek jelezték, hogy új országba érkeztem. Itt azonban még senki ne várjon olajbárókat és fényűzést, az ország legtávolabbi vidékén járunk. Rögtön az átkelés után fogadtam egy taxit 15 manatért (4000 Ft), hogy vigyen el a 45 kilométerre fekvő Balaken városkába, ahonnét estére Sekibe szerettem volna eljutni.

A szépen felújított házak jelezték, hogy nem Grúziában vagyok Forrás: Kontos Gábor

Az ütött-kopott Lada szaggatva-rángatózva tette meg az utat. A sofőr azzal magyarázta a dolgot, hogy a jó minőségű benzint exportálják, a rossz pedig marad nekik. Mindenesetre jobbnak láttam taxit váltani. Az újabb Lada hűtővize éppen Seki főterén forrt fel, így nem maradt más, mint gyalog megkeresni az interneten lefoglalt szállást. A megadott címet senki sem ismerte, a telefonszámot pedig hiába hívtam, nem vették fel.

Végül beültem egy taxis mellé, aki állítása szerint ismerte a címet. A fickó azonban teljesen beszámíthatatlan volt, soha nem a kérdésemre válaszolt, és rosszabbnál rosszabb szállásokra vitt.

Végül sikerült kiderítenem, hogy a vár mellett lévő Karavánszerájban sem drága a szobabérlés,

így egy igazi keleti élményt nyújtó épületben tudtam álomra hajtani a fejemet.

A Karavánszeráj szálló nem volt drága Forrás: Kontos Gábor

Seki fő látnivalója a két karavánszeráj mellett a várdombon lévő Xan Saraji-palota, amely iráni stílusú díszítésével valódi ékszerdoboz az egyébként nem túl izgalmas kisvárosban. A várhoz vezető meredek utcácska régi házikói és boltjai pincétől padlásig felújítva várják a turistákat, azok azonban nincsenek sehol. Nem hogy külföldi, de még azeri turista is alig volt, így kicsit szellemvárosnak tűnt az egész.

Sehol egy normális étterem vagy kifőzde

Estére azonban végre megtelt a főtér. Egy manatért, azaz 270 forintért adtak egy kancsó teát, és a helyi férfiak ezt kortyolgatva tárgyalták meg az élet dolgait. Az egész vidékre jellemző a normális étkezési lehetőségek hiánya. 100 kilométereket lehet megtenni anélkül, hogy normális ételt kapna az ember, legfeljebb méregdrága, torokkaparó chipseket, kekszeket talál az utazó. Grúzia után elszomorító volt, hogy

nem lehet kis pénzért jókat enni,

még az őshonos gyümölcsök ára is három-négyszerese a grúziai és másfél-kétszerese a magyarországi áraknak.

Viszont megértettem, hogy Grúziában talán azért kövérek, itt pedig ezért vékonyak az emberek. Miután egy kedves gyümölcsárustól 800 forintnak megfelelő manatért vettem egy kiló barackot, elvitt egy étteremhez, hogy megmutassa, igenis vannak ilyen jellegű helyek a városban. Éppen ott tett ki, ahol egy órája már én is jártam, és szemrevételeztem az elég borsos árakat. Az étteremben megpillantottam a városban kószáló egyetlen külföldi turistacsoportot is.

A Xan Saraji-palota Sekiben Forrás: Kontos Gábor

Azerbajdzsán nemcsak kőolajban és aranyban bővelkedik, hanem az egy főre jutó mogyoróbokrok versenyében is előkelő helyen áll. Kilométereken át mogyoró- és dióültetvények húzódnak, így nem csoda, hogy Seki a selyem mellett a halvájáról híres. Ezt az édességet az különbözteti meg a baklavától, hogy a tömény cukron kívül felfedezhető benne némi kellemes ánizs- és kámforíz is.

Utazás a kaszpi Dubajba

Az ingerszegény vidék után izgatottan vártam Bakut, amelyről mostanában mindenki szuperlatívuszokban beszél. Az út azonban előtte áthaladt a rémisztő Sumgajit iparvároson, amely egy Marsra telepített, elhagyatott szovjet űrvárosnak tűnt. Itt már sivatagba fordult a Nyugat-Azerbajdzsánban oly szép erdős-hegyes táj, de szerencsére a fővárosban ebből semmi nem látható.

Maga Baku 2-3 millió lakosával a legnagyobb város a Kaukázus térségében, és meglepően európai a hangulata.

A belváros felújított homlokzatú palotái és házsorai már-már Bécset idézik,

míg a külvárosok lepukkant lakótelepei akár Bulgáriában is állhatnának. Az árak magasabbak, mint itthon, sajnos ez alól a gyorséttermek és a nagy bevásárlóközpontok sem kivételek, így drágán lehet (v)enni tájidegen dolgokat.

Nagyvárosi fények Forrás: Kontos Gábor

A közlekedés viszont olcsó, egy metrójegy kb. 60 forint, és egy előre váltott műanyag kártyára kell feltölteni őket a kihelyezett automatáknál. A főbb állomásoknál fegyveres őr pittyegteti végig a hátizsákot, és mindenki rettentően illedelmes a nőkkel és az idősekkel szemben. Még akkor is verseny megy a helyek átadásáért, ha az adott hölgy éppen háttal áll, és le sem akar ülni. A buszozás a metrózásnál is egyszerűbb, a kívánt járművet bárhol leinthetjük, és leszálláskor kell fizetni a 20-40 gepiknyi (60-120 Ft) összeget. Egyetlen bliccelést sem láttam.

Reklámok helyett lámpák vannak a metrólejáróban Forrás: Kontos Gábor

Baku valóban megér egy utazást. A több kilométer hosszú tengerparti sétány, a keleties hangulatot árasztó óváros, az egyre-másra épülő, futurisztikus épületek, élükön a három épületből álló Láng-tornyokkal, friss élményt nyújt a konzervatív külsejű Budapest után. Nem véletlenül nevezik a várost kaszpi Dubajnak.

Nagy ívben tesznek a vallásra

A prospektusok ezer meg egy kulturális programot kínálnak, csak arra nem jöttem rá, kinek. Külföldit alig látni, a helyi lakosok pedig valahogy nem tűntek a modern építészet és életérzés rajongóinak. Egy helyi iráni úr kerek perec kijelentette, hogy

itt nincsen kultúra,

míg egy azeri fiatalember azt mondta, hogy az Iránban élő nemzettársaik (akik Azerbajdzsán 9,5 milliós lakosságával szemben kétszer annyian vannak) lenézik őket állítólagos kulturálatlanságuk miatt, és mert nagy ívben tesznek a vallásra.

Pedig az azeri irodalomnak is van múzeuma Bakuban Forrás: Kontos Gábor

Ez utóbbi igaz is,

a mecsetbe járók aránya elenyésző, és a vodkázás is keményen megy,

szóval nem meglepő, ha muszlim nemzettársaik nem nézik ezt jó szemmel. A nagy vallástalanság közepette érdekes momentum, hogy az üzletekben lépten-nyomon ramadánra hivatkozó leárazások voltak. Ez olyan, mintha nálunk nagyböjti akciókkal csalogatnák a vevőket. A vezetés azért gondoskodott a lelkek üdvéről, nemrég felépült a nagyszerű Hejdar-mecset, amely méltán nyeri el a hitetlenek csodálatát is.

A szűk óvárost kivéve sajnos egyre jobban eltűnnek a Bakut egykoron jellemző, szőlővel befuttatott házak, mindenütt nyomulnak a sokemeletes, jellegtelen épületek. Ugyanígy nyomulnak a full extrás verdák is az utakon, a vezetők pedig magasan tesznek a gyalogosokra. Az igazán ízléses szőnyegeket és fémtárgyakat árusító boltokba már be se mentem, amikor láttam, hogy a giccses és vacak ajándéktárgyak is milyen árban vannak. Az egyetlen autentikus és megfizethető szuvenír a pléhdobozos Azer tea, amely 500 forintért egy kis keleti hangulatot varázsolhat a lakásunkba.

Nem sok maradt a régi Bakuból Forrás: Kontos Gábor

Az aranypart elég lepukkant

Itt szó szerint le kell ugrani a tengerpartra, ugyanis a Kazár-, azaz Kaszpi-tenger szintje mínusz 28 méteren van. Előtte azonban kötelezően beugrottam a külvárosban található, Atesgah- tűztemplomba. Az ősi tűzimádó vallás eme mementóját is teljesen felújították, talán kicsit legósra sikeredett, de mindenképpen érdekes látnivaló. Kicsit illúzióromboló, hogy a folyton égő tüzet már egy gázvezeték táplálja, de megbocsátható, ha tudjuk, hogy az eredeti gázszivárgás az olajkitermelés következményeként apadt el, és ezt kívánták helyettesíteni az említett módon.

A szentély udvarán kissé visszarepülhetünk az Ezeregyéjszaka életérzésébe.

A fallal gondosan eltakart környék viszont már tele van olajfúró tornyokkal és vezetékekkel.

A tűz mint jelkép nemcsak itt, hanem az állami címeren keresztül a nemrégen épült Láng-tornyokon is előkerült. Az irodatornyok nemcsak hogy maguk is lángot formáznak, de esti díszkivilágításban lángnyelvként és azeri zászlóként is funkcionálnak.

Az Atesgah-tűzszentélyben már gázvezeték táplálja a tüzet Forrás: Kontos Gábor

A Kaszpi-tengerhez tömegközlekedéssel eljutni igazi kihívás. A pár tucat kilométerre lévő Xazar aranypartra több átszállás és rengeteg félretájékoztatás után jut le az ember. Bármi iránt érdeklődünk, nemleges válasz nem létezik. Senki nem vállalja be, hogy nem tud rendesen útba igazítani, inkább félreinformál, a turista meg csak szitkozódik, főleg 40 fokban. Ilyenkor nem segít az orosz és török nyelv ismerete sem.

A golden beachre napszítta tákolmányokból álló üdülőfalvakon át vezetett az út. A végállomáson alig mertem kiszállni. A strand főutcája homokot és szemetet fújó széllel, valamint afrikai hangulatot árasztó vendéglátóhelyekkel, azaz bódékkal fogadott. A strandra való belépésért le akartak húzni 5 manattal, de egy lelkiismeretes srác megakadályozta a turpisságot, és elnézést kért. Maga a tenger egyébként nagyon szép volt, pont élvezhető méretű hullámokat korbácsolt a folyton fújó szél. Napozóágytól kezdve elszeparált családi bokszokig minden van itt, még sétalovagolni is lehet a napozók között.

A Kazár-tenger fodrozódó hullámai Forrás: Kontos Gábor

A plázák mindenesetre tömve vannak

Bakuban annyi új dolog épül folyamatosan, hogy sok mindenről lemarad az ember, ha nem a legfrissebb útikalauzokból szerzi az információkat. Futurisztikus és egyben elegáns a Hejdar Alijev Kulturális Központ, kár, hogy alig lézengtek benne. Nem semmi kategória a 100 méter magasan lengő, hatalmas állami zászló sem az I. Európa Játékokra épült stadionnal egyetemben. Városszerte olyan építési láz dúl, mintha ötször ennyi lakos élne itt.

A belvárosban idehaza ismeretlen luxusmárkaboltok virágzanak.

A vásárlóerővel nincs gond, a plázák hétköznap este is zsúfolásig vannak pénzt költő emberekkel. Nem tudtam rájönni, mennyire jómódú egy átlagos azeri állampolgár, mindenesetre kirívó szegénységet ritkábban láttam, mint extra gazdagságot.

A hipermodern Hejdar Alijev Kulturális Központ Forrás: Kontos Gábor

A másik dolog, ami rejtély maradt számomra, hogyan lehet elővételben vonat- vagy buszjegyet váltani. A vasútállomáson három nappal előre sem sikerült jegyet vennem a tbiliszi vonatra. A jegypénztárakban orosz külsejű bábuskák trónolnak, és láthatóan uralják a terepet. Minden pultnál közelharc folyik a jegyekért, én legalább négy variációt hallottam, miért nem kaphatok jegyet ugyanarra a járatra (elfogyott, jöjjek vissza az indulás napján, a határig van, ott szálljak át, nincs a határig sem). Végül a buszpályaudvaron sikerült jegyet vennem szintén komoly tortúra után egy helyi úr segítségével.

A legalsóbb kategóriát sikerült kifognom, így az 560 kilométeres út csak 14 manatba (3800 Ft) került az átlagos 20 helyett. Útitársam egy kedves török úr volt, aki egyfolytában meg akart téríteni. A nyugalmas utazást az elalvás előtti pillanatban bekapcsolt helyi cincogós zenei műsor sem segítette elő, amely legalább a többi utasnak örömet okozott.

Az azeri országház sem kicsi Forrás: Kontos Gábor

Az országot elhagyni sem tartott rövidebb ideig, mint belépni. Az ismételt szigorú útlevél- és csomagellenőrzés pörgését nehezítette néhány szegény család költözködése, akik egész ingóságukat magukkal hozták a buszon. A kordonok között álló emberek orra előtt repültek a paplanokba csomagolt használati tárgyaik, majd ezt követően a buszt is szétszedték, ki tudja, melyik állam határőrei.

Bakuban már többen tudják, mint idehaza, hogy hamarosan újra indul a közvetlen budapesti légi járat. Így a jövő turistái már sokkal egyszerűbben eljuthatnak ebbe a se nem európai, se nem ázsiai, muszlim, de nem igazán vallásos, furcsa országba.