Szalonnaízű volt a légybáb

08 - A sós víznek köszönhetően tényleg szalonnára emlékeztető íze volt

Először el sem akartunk menni megnézni a Mono-tavat, végül az egyik legérdekesebb élményünk volt Kaliforniában. Megcsodáltuk a rafinált madarakat és a mésztufa tornyokat, amelyeket részben a legyek építettek. Utóbbiak bábját fűszerként használták az indiánok, és mi is megkóstoltuk.

Azt gondoltuk, hogy egy extrém magas sótartalmú tó teljesen halott, vagy legalábbis dögunalmas, és nem érdemes sok időt pazarolni rá. Amikor azonban megemlítettük az ismerőseinknek, hova tartunk, mindenki a lelkünkre kötötte, hogy ne hagyjuk ki a Mono-tavat. Végül tényleg beneveztünk az egyik ingyenesen vezetett túrára a tó déli oldalában, és máig örülünk, hogy így döntöttünk.

Kilátás a Mono-tóra a Tioga-hágóból lefelé jövet Forrás: Harkányi Árpád

A tó nyugati partján lévő Lee Vining városkába érkeztünk meg, és mivel ekkor már több mint egy hete nem jártunk elektromos áram közelében, nagyon élveztük az információs iroda melletti árnyékos padokat, ahol kedvünkre internetezhettünk ingyen. A következő táborhelyünknek akartunk utánanézni, ám erre végül nem volt szükség, mert megismerkedtünk Vernnel és Terryvel, akik csodaszép erdélyi élményeikre hivatkozva felajánlották nekünk a vendégszobájukat.

Vendégszeretetüknek hála élveztük a civilizáció adta örömöket, patak helyett fürdőszobában fürödtünk, és egy mosógép mosta ki a ruháinkat. Ráadásul másnap Vern még ki is vitt minket a Mono-tó déli csücskében található South Tufa nevű helyre, ahonnan reggel 10 órakor indult a 75 perces túra. A túra maga ingyenes volt, csak a park területére való belépésért kellett fejenként 3 dollárt (700 forintot) fizetnünk. A bódéban ülő jegyszedő még azt is megígérte, hogy ‒ bár nem lenne kötelessége ‒ néha ránéz majd a biciklijeinkre, amelyeket a túra idejére az információs táblák alatt hagytunk.

Kilátás a South Tufáról a Sierra felé Forrás: Harkányi Árpád

Algák, rákok és madarak milliói

Idegenvezetőnk, Dave több tucat madárfüttyöt tudott utánozni. Parkőrszerkójában, napszemüvegében és kalapjában engem Tommy Lee Jonesra emlékeztetett. Mikor ezt közöltem vele, jót mulatott, majd elindultunk a sétánkra, amely végül olyan érdekesre sikeredett, hogy úgy döntöttem, muszáj írnom róla.

Idegenvezetőnk, Dave kísértetiesen hasonlított Tommy Lee Jonesra Forrás: Harkányi Árpád

A tó partja felé haladva már messziről megpillantottuk a vízben álló mésztufa tornyokat. Egykor a tó vize sokkal mélyebb volt, és amikor a tómeder aljából előtörő kalciumos édesvíz találkozott a tó ásványi anyagokban, köztük karbonátban is gazdag vízével, kalcium-karbonát, vagyis mészkő képződött. Később, a szárazságoknak és Los Angeles mértéktelen vízigényének köszönhetően a vízszint 30 méterrel csökkent, így a mészkő tornyok kiemelkedtek a tóból, és ma szigetek, illetve félszigetek látványos sokaságát alkotják.

Ám e szirtek nemcsak látványosak, hanem elképesztően érdekesek is. A tó ugyanis közel sem halott, tele van apró sórákok milliárdjaival. Ezek az egy centinél kisebb lények a tóban szintén nagyon nagy számban élő, sótűrő, tavasszal a tó vizét zöld színűre festő algákkal táplálkoznak.

A sórákok Dave nagyítója alatt Forrás: Harkányi Árpád

A tóban élő sórákok pedig kiváló élelemül szolgálnak a tó környékén élő sok millió madár számára. Az egyik apróbb madárfaj egyedeit, a Wilson-víztaposót rögtön meg is pillantottuk a tavon, és azt is kiszúrtuk, hogy néhány példány maga körül pörög a víz felett. Idegenvezetőnk rávezetése nélkül talán soha nem jöttünk volna rá, miért csinálják ezt a madarak. Ez a madárfaj, mielőtt továbbrepülne délre költeni, itt tankolja fel magát élelemből a hosszú útra, méghozzá úgy, hogy a pörgésükkel örvényeket keltenek a vízben, és ezzel magukhoz vonzzák a vízben lévő apró légylárvákat és bábokat.

A tavon szintén előforduló feketenyakú vöcsök a víz alatt kapja el élelmét. Kiváló úszó, viszont a szárazföldön pusztulásra van ítélve, mert sem járni, sem felszállni nem tudnak szilárd talajon. Nagy viharban vagy esős időben előfordul, hogy egész csapat feketenyakú vöcsköt találnak a helyiek egy-egy nagyobb víztócsában. Ilyenkor riadóláncban értesítik egymást a közeli természetvédők, és úgy segítenek az állatokon, hogy a felszállásukhoz megfelelő kifutópályára, vagyis vízre teszik őket.

A tufaszigetek kiváló menedéket nyújtanak a költő madaraknak Forrás: Harkányi Árpád

A Wilsontól és a vöcsöktől eltérően sok madár nemcsak élelemszerzés céljából tartózkodik a tavon, hanem hogy utódjait kiköltse. A tó felszíne fölé nyúló mésztufa tornyok tökéletes költőhelyek, hiszen remek védelmet nyújtanak a szárazföldi ragadozók ellen.

Szalonnaíze volt a sósvízi légynek

Bár a madárvilág már önmagában lenyűgözött minket, mégsem ez volt a tó legnagyobb produkciója számunkra. A Mono-tavi madarak valójában csak köretnek eszik a sórákokat a fehérjében és zsírban sokkal gazdagabb legyek mellé. Ez a sósvízi légy, melynek tudományos neve Ephydra, de a szakemberek többnyire alkáli légyként emlegetik, elképesztő tömegekben él a tó partján.

Tavasszal állítólag fekete felhőket képeznek a tó partja körül, annyian vannak a legyek Forrás: Harkányi Árpád

A légynek három életfázisa van. A petéből kikel a nyű, amely bebábozódik, hogy majd e bábból kikeljenek a felnőtt legyek, amelyek újabb petéket lerakva folytatják az örök körforgást. A nyű úgy él túl a lúgos vízben, hogy mirigyeiben különválasztja a kalcium-karbonátot, és amikor kikel a bábból, hátrahagyja. Így, ha parányi mértékben is, de tovább építi a mésztufa tornyokat.

Ennél is érdekesebb, hogy az egykor itt élő kutzadika indián törzs az alkáli legyek bábjaiból készített ételízesítőt magának. A nyű, mikor úgy érzi, hogy most már eljött a bebábozódás ideje, belekapaszkodik a sekély tóparton található kövek aljába, így védve magát a madáreledellé válástól. Az indiánok ellen már nem működött ez a módszer, ők könnyűszerrel begyűjtötték, szárították, pépesítették a bábokat, hogy aztán fűszerként, vegetaként használják a féregmorzsalékot.

Még kereskedtek is az ételízesítővel, a szomszédos yokuts törzzsel makkokra cserélték a légybábcsemegét. Ez a szomszéd törzs nevezte el a kutzadika indiánokat monachének, vagyis „légyevőknek”, ennek rövidítéséből ered a tó és a környék mai neve.

Némi hezitálás után vezetőnk, Dave biztatására és példájára mi magunk is megkóstoltuk a légybábokat. Dave azt állította, hogy nyersen a legízletesebbek, mintha csak apró szalonnadarabkákat tennénk a szánkba. Igaza volt.

Dave ezután egy bottal piszkálni kezdte a vizet. Apró buborékokra mutatott rá, amelyekről, miután megpiszkálta őket, kiderült, hogy legyek laknak bennük. Az alkáli légy, a testéből kiálló szőrszálaknak köszönhetően képes buborékot képezni maga körül, ezáltal a víz alatt létezni. A tómederbe kapaszkodva néhány centi mélyre képesek lemászni a sekély vízben, és nagyjából 15 percig tudnak lenn maradni a saját maguk által létrehozott buborékban.

A tóparttól kicsit távolabb Dave játszi könnyedséggel felemelt egy óriás követ, majd az ölünkbe dobta. A vulkanikus habkő a kitörést követően a gyors nyomás- és hőmérsékletcsökkenés miatt olyan üregessé és „habossá” válik, hogy megkövült állapotban a sűrűsége nem haladja meg a víz sűrűségét. Vagyis akár tutajként is használhatnánk, hiszen vígan úszik a víz felszínén.

Amerika legfiatalabb hegyei

Visszafelé menet azon gondolkodtam, jó lett volna egy éjszakát itt táborozni, és megnézni a napfelkeltét és a naplementét ezen a geológiailag sem hétköznapi helyen. A déli látóhatárt olyan „fiatal” vulkáni kúpok tarkítják, amelyek alig hatszáz évesek.

Ennél is fiatalabb a Paoha-sziget, amely 200 éve bukkant elő a vízből, szintén vulkáni tevékenység következtében. Ez a sziget az Egyesült Államok legfiatalabb természetes földrajzi képződménye. Nyugatról a Sierra hatalmas, helyenként 4000 méter magas, néhol még júliusban is hófödte hegyvonulata tesz hozzá a már amúgy sem akármilyen látképhez.

A Mono-tó a csodaszép és méltán világhíres Yosemite Nemzeti Park keleti kijáratánál fekszik, úgyhogy aki oda igyekszik, feltétlenül szánjon egy napot a Holt-tengerhez hasonlóan lefolyástalan tó különleges világának feltérképezésére!

Forrás: Harkányi Árpád

A vadnyugati városkára emlékeztető Lee Viningben az ingyenes engedélyt megszerezve akár több éjszakát is eltölthetünk a South Tufától pár száz méterre keletre található Navy Beach mellett. És még egy jó hír: a Mono Lake Committee (Mono-tavi Bizottság) önkéntesei ‒ ehhez hasonló túrák szervezésével és rengeteg oktató-, felvilágosítómunka végzésével ‒ meggyőzték a Los Angeles-i városvezetést, hogy részben máshonnan fedezzék a vízszükségletüket, illetve hogy tudatosabban gazdálkodjanak a rendelkezésre álló vízzel.

Ennek köszönhetően a korábban az ökológiai katasztrófa szélén álló tó vízszintje ’94 óta, ha lassan is, de újra emelkedni kezdett, és egyedülálló oázisként továbbra is táplálékot biztosít több százezer költöző madárnak.

Készítettünk egy timelapse videót az egyik mésztufa torony sarkából. A felhők vonulásán kívül jól látható a legyek örökké hömpölygő raja a pocsolyákban, valamint a 11 óra után busszal, nagy csoportokban érkező homo sapiensek hada.

Az alábbi térképen végigkövetheti Zita és Árpád útját, valamint az útról készült beszámolókat.