De miért menjek éppen Tunéziába?

Tunézia, NEM FELHASZNÁLHATÓAK CSAK GB CIKKEIHEZ
Tunézia, NEM FELHASZNÁLHATÓAK CSAK GB CIKKEIHEZ
Vágólapra másolva!
Szűk tíz esztendeje még évente ötvenezer magyar látogatott Tunéziába, az elmúlt évek eseményeinek következtében idén ennek tizede. Az észak-afrikai ország hatóságai mindent megtesznek a biztonság érdekében, még a bevásárlóközpontokba is csak fémdetektoros kapukon át lehet bejutni. A kérdés már csak az, mennyire vagyunk bátrak.
Vágólapra másolva!

A férfi forog, és minden irányban rúgni próbál. A két kutya vissza-visszahőköl, egyenlőnek tűnik a küzdelem. A tuniszi repülőtérről érkezve egy bevásárlóközpontnál helyi SIM-kártyát venni állt meg a magyar csoport, újságírók, akik a tunéziai kormány meghívására érkeztünk az észak-afrikai országba. Tíz perce. Nem mindenki vásárol, mi, többiek a busz mellett ácsorogva nyújtóztatjuk utazásban megfáradt tagjainkat.

Kifogtuk az időt Fotó: Grimm Balázs - Origo

A döbbenettől és gyávaságtól megbénulva nézzük a küzdelmet. A férfi a nagy forgolódásban elesik, de szerencséjére sikerül nyomban talpra ugrania, aztán végül eljut az épületig, ahol több ember is áll. Ide már nem merészkednek utána támadói.

Erős antré

– jegyzi meg egy kolléga elkerekedett szemekkel, miközben lepöccinti a hamut cigarettájáról.

Egyszerre nyugtat meg és tesz feszültté

Rettentően kínos a helyzet: végtelenül kedves emberek meghívtak az országukba, a tenyerükön hordoztak, itattak, etettek. Nem szeretném megbántani őket, de az olvasókat becsapni sem. A meghívó szerint a többnapos program „Gasztronómia, Harissza fesztivál és sajtótájékoztató a Tunéziai Idegenforgalmi Hivatal vezérigazgatójával”, mégis mindvégig bennem van az érzés, hogy a helyiek azt szeretnék bizonyítani, itt bizony a korábbi merényletek ellenére mindenki biztonságban érezheti magát.

Visz a busz a repülőtérről a szállodába, fegyveresek kísérnek bennünket. Mint később kiderül, mindenhová. Terepjárójuk ablakain fémrács, a civil ruhás rendőrök komolyak, néha váltanak néhány szót valakikkel adóvevőn vagy telefonon – jelenlétük egyszerre nyugtat meg és tesz feszültté. Most akkor félni kell, vagy nem?

Ez is Tunisz Fotó: Grimm Balázs - Origo

Nézem a járdákat, ugyanaz a kutyacsontra emlékeztető szürke Behaton térkő, mint oly sok helyen nálunk is. Azért nézek lefelé, mert mindenhol sok a szemét, és nem akarok semmibe belelépni. Ahogyan a mediterrán térségben máshol, itt is rengeteg a befejezetlen épület, és a tök üres, de kőfallal körbevett telek, ahol térdig ér a hulladék és a sitt.

Fű csak jelzésszerűen

A szállodáknak általában saját kül- és beltéri medencéik is vannak Fotó: Grimm Balázs - Origo

Otthon plusz 5 fok és eső, itt datolyaérlelő meleg van. Ahogy kísérőnk mondja, néha egy nap alatt több évszak is megmutatja magát, bár nagyjából kettő van – teszem hozzá: süt a nap, vagy esik az eső. A tenger kifejezetten meleg, állítólag 27 fokos. Októberben. Szőlő- és mandulaültetvények mindenhol, meg persze narancsligetek és olívafák. Itt, Tunézia északi felében van elég csapadék (évi 700 milliméter), ezért itt viszonylag közel lehet a fákat ültetni egymáshoz, délen 15 méternyire. Fű csak jelzésértékűen van (a perjefélékre gondolok), mégis mindenhol – még az autópálya kerítéssel nem leválasztott – szélein is marhákat, kecskéket, juhokat legeltetnek. Sovány fű, sovány jószágok.

A fővárosban, Tuniszban naponta négy dugó van,

mert a közhivatalok szervezett munkatársai délben hazamennek ebédelni, majd délután még visszamennek dolgozni néhány órácskára. A ráérős turista szemével nézve üdítő látvány, hogy a kávéházak teraszai már délelőtt fél tízkor tele vannak, az kevésbé, hogy kizárólag férfiakkal.

Egy doboz teát és fél kiló távirányítót legyen kedves! Fotó: Grimm Balázs - Origo

Sétálunk a piacon,

VHS-kazettát, palántát, levesbe való galambot – mindent lehet venni.

A szárnyasok frissebbek nem is lehetnének: élve lehet megvásárolni őket, ami ezen a klímán bölcs döntésnek tűnik. Nem is olyan régen ez nálunk is így volt, de aztán a tudósok kitenyésztették a tálcás csirkét, ami fólia alatt nő, és egyszerre hat lába van.

Mindig debrecenit rendelj!

A bátrak megkóstolták. Nagyon finom Fotó: Grimm Balázs - Origo

A piacon zacskókat kavar a szél, amiben annak is szerepe van, hogy a kukásautók nyitottak. Néha eldurran egy-egy műanyag szatyor, ahogy keresztülhajtanak rajtuk az autók, néhányszor lenyelem az ádámcsutkámat, aztán megszokom: kiderül ugyanis, hogy az ádámcsutkát többször is le lehet nyelni. Csirkeárust egyébként csak úgy az utak mentén is látni: az eladó kiül egy ketrecnyi tyúk mellé, kávét iszik, cigarettázik, és várja a kuncsaftokat. Ez utóbbi három tényező évszázadok óta a kereskedők sajátja a térségben, valószínűleg ezért nem kapnak koffeinmérgezést. A cigarettázási, vízipipázási szokásokat összefoglalva fel is jegyzem naplómba:

Az ételek pompásak. Ez persze erősen személyes műfaj, mert azért van a csapatban, akit többnyire csak vajas zsömlét látok fogyasztani. Az itteni séfek – legyen mindig olajtól fényes a szakálluk! – keleties, egzotikus fűszerezéssel dolgoznak, mi mással? Tunézia francia gyarmat volt 1956-ig, aminek máig érezhető hatása van, például kiválóak a péksütemények és a sajtok. Az európai, pontosabban hipermarketes hatás a nem túl karakteres felvágottaknál is tetten érhető, de szerencsére tényleg van itt minden, mi szem-szájnak ingere. Tulajdonképpen egyetlen kivételt tudok említeni, ami minden szállodában következetesen rossz volt: a rántotta. Színtelen, íztelen, fűrészporos, de sebaj, rántottát otthon kell enni.

Desszert egy kávéházban. Bátran használják a rózsavizet Fotó: Grimm Balázs - Origo

Ennek némiképp ellentmond Adler Zsiga bácsi tanácsa, amit tanítványának, Papp Lacinak mondogatott mindig:

Ma már tudjuk, hogy ebben sajnos nem volt igaza a mesternek.

Kaktuszból van a kerítés

Délutáni tűnődés Fotó: Grimm Balázs - Origo

Mi itt most szívesen végigkóstolnánk mindent, de a többségünk nem meri, az otthoni intelmek szerint a víz csúnya dolgokat okozhat, minek hatására könnyen egész nap a pervátán trónolhat az ember. Nem eszünk gyümölcsöt a piacon, mert nincsen megmosva. Vagy ha igen (egyébként inkább nem), nyilván csapvízben. Nem fogyasztunk fagylaltot, nem iszunk jégkockával hűtött italokat, ügyelünk rá, hogy zuhanyzáskor ne kerüljön víz a szánkba, és legszívesebben pálinkával mosnánk fogat. Az árusok ezt nem tudják, lelkesen kínálgatnak mindenfélével.

Ha Svájcot ötvözni lehetne a mediterráneummal, az volna az igazi

– jegyzem fel, amikor megcsapják a fülemet tunéziai illetőségű idegenvezetőnk szavai. Kérdésre válaszol: nem azért kísérnek minket a rendőrök, mintha bármi baj volna, a tunéziai kormány meghívottjai vagyunk, és ilyen esetben ez a protokoll. Ahhaaa – nézünk össze kevés meggyőződéssel. Mert hát simán lehet, hogy így van, de ha nincsen veszély, akkor minek van díszkíséret? Költői kérdés, ezért inkább felírom azt, hogy sok helyen kaktuszból van a kerítés. Meg hogy lóval szántanak.

És hogy a gyerekek iskolaköpenyt viselnek. Van egy csomó golfpálya. Van egy csomó szegény. Ügyelni kell arra, hogy akad sokcsillagos szálloda, ahol lefekvés előtt az ember az olvasólámpával együtt a szemközti falon lévő konnektorokat is kikapcsolja. Ahová a technikai eszközeit dugta be tölteni. Reggel aztán nagy a meglepetés. Azt a napot csak lerajzolni lehet.

A nap összefoglalva Fotó: Grimm Balázs - Origo

Kötetlen barátság

Találkozunk Abdellatif Hamammal, a Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal vezérigazgatójával. Szerencsére az otthoni szervezők tanácsa ellenére nem hoztam öltönyt, a kötetlen barátság jegyében a fődirektor pólóban, laza nadrágban fogad bennünket. Többek közt azt mondja, úgy fest, jó szezonjuk lesz idén. Meg hogy Tunéziának kivételes helyzete van. Az egyetlen arab ország, ahol a nők helyzete jó. Ezt mutatja, hogy a kormányban a 22 miniszter közül 8 nő. Tunézia nem radikális iszlám ország, ezt jelzi az is, hogy tavaly a Tunéziai Nemzeti Párbeszéd Kvartett nevű szervezet kapta a Nobel-békedíjat.

Furcsa látvány Tunéziában. Kiderült, a tulaj felesége szlovén Fotó: Grimm Balázs - Origo

Hamam szerint a terrorizmus nemzetközi jelenség. Ennek leküzdésében több országtól is kaptak segítséget. Jelenleg a biztonsági helyzet jó, az ellenőrzés maximális – nyomatékosítja. Az országban a nemzetközi biztonsági normákat alkalmazzák, de vannak szállodák, amelyek még ezen felüli szigorításokat is bevezettek.

A hatóságok figyelemmel kísérik, milyen útvonalon mozognak a turisták,

minden buszon GPS van, a szállodákba, bevásárlóközpontokba, repülőtérre csak fémdetektoros, röntgenes beléptetőkapukon lehet bejutni, a tengerparton kutyás őrök teljesítenek szolgálatot.
Meg kutya nélküliek is, ezt akkor tapasztalom meg, amikor társaságunk egy része lemegy a tengerpartra, és elszakadok tőlük egy kis séta erejéig: alig teszek meg húsz lépést, amikor egy férfi követni kezd.

A tevét nem sikerült lefényképezni. Viszont Sidi Bou Said városa is gyönyörű Fotó: Grimm Balázs - Origo

Szerencsére láttam elég hollywoodi filmet ahhoz, hogy ravasz módon néhányszor hirtelen irányt változtassak, aminek két eredménye lesz. Egyrészt megbizonyosodom róla, hogy a hihetetlen nyugodtságot sugárzó kísérőm valóban a kísérőm, másrészt hogy a part közeli rekettyésben egy teve pihen.

Abdellatif Hamam vezérigazgató azt is elmondja, hogy idén év végéig várhatóan összesen 5000 honfitársunk látogat el Tunéziába. (Ez a szám 2006–2007-ben még 50 ezer volt.) Mint mondja, tisztában vannak azzal, hogy ha nem lesz biztonság, akkor nem tudják visszahozni a turistákat. Éppen ezért nagy a szigorúság:

ha valamelyik szálloda nem tartja be a biztonsági előírásokat, akkor nem fogadhat vendégeket.

Azt csinálsz, amit akarsz

Nehéz okosnak lenni. Ha valakinek elég az all inclusive szállodák békés, kényeztető világa, a szervezett kirándulások biztonsága, akkor gond nélkül induljon útnak. Úgy érzem, Tunézia még nem a hátizsákos turisták országa, bár ebben mindenképpen néhai nagyapám állásfoglalására hagyatkoznék, aki a nehezen eldönthető ügyekben ezt szokta tanácsolni: „ha rám hallgatsz, azt csinálsz, amit akarsz”.

Kézművesség, csillogás: bazár Fotó: Grimm Balázs - Origo

A látnivalókról itt van például egy cikkünk még 2008-ból, a 2011-es arab tavasz és jázminos forradalom előtti időkből. Ha a helyzet változott is, a nevezetességek nem, azok változatlanul gyönyörűek.

Minket is rengeteg csodás helyre vittek el, köztük természetesen a tuniszi bazárba is, amely kihagyhatatlan. Néhány más országbeli ajándékpiac végiglátogatása után most már nyugodtan ki merem jelenteni, hogy ha iskolában tanítanák, a bazár létrehozásához alapvető fontosságú dolgokat a következőképpen írná le a tankönyv: végy egy nagyon szűk utcát a történelmi belvárosban, lehetőleg olyan szűket, ahol normális körülmények között sem tud rendesen elmenni egymás mellett két ember.

Dougga, római kori romok Fotó: Grimm Balázs - Origo

Az utca minden szegletébe helyezz boltokat, ezek kínálata terjedjen ki a cirádás réztányéroktól, I Love xxx (xxx = helyi ország, város neve) feliratú pólóktól a ritka, otthon nem használt fűszereken át a bizsukig és arany ékszerekig. Végy még rengeteg turistát, néhány árust, akik tanulják meg a legfontosabb magyar kifejezéseket, mint például „öcsém facsiga”, és nagyjából készen is vagyunk.

A turistákat tanítsd meg a következő varázsigére, amit alku közben kell elsütni:

Ennek hangoztatásával akár felére is lealkudható a semmire nem használható portéka vételára, ami így alig lesz drágább, mint néhány utcával arrébb, alapáron. Egyik kedvenc elkapott beszélgetésem a következő volt: – De hát ez nem is ezüst! – Eeez? Berber ezüst, csókolom!

A franciáknak hála néhány száz éves kihagyás után a XIX. században újból nagy lendületet vett a Tunézia területén máskülönben évezredes hagyomány: a borászkodás. Nyugodt szívvel el mernék vinni bármilyen nyelvgyöksznobot az országba, mert a tunéziaiak rendkívül jó borokat készítenek. Kísérőnk valószínűleg egyetért ezzel, de nem mulasztja el megjegyezni egy borászatban, hogy „a bor egészségtelen, egyébként a torok öblítésére szokták használni”. Erre iszunk.

A sajtóutat a Tunéziai Idegenforgalmi Hivatal szervezte.

A Harissza fesztiválról készült beszámolónkat a Táfelspicc rovatban olvashatják.