A világ legmélyebb szállásán igazán mélyen lehet aludni - képek

Deep Sleep HR
Vágólapra másolva!
A világ legmélyebb szállása nyílt meg a walesi Snowdonia hegyei alatt, egy bezárt palabányában. Az eljutás oda nem egyszerű, ráadásul olcsónak sem mondható, a kalandvágyóknak azonban biztosan megéri.
Vágólapra másolva!

A Deep Sleep nevű szállás négy kétágyas faházból, egy barlangszobából és egy étkezőrészből áll 419 méterrel a föld alatt. A Go Below cég által működtetett szállás hetente csak egy éjszakára, szombaton fogad vendégeket, akikre előbb egy 45 perces hegyi túra vár a Blaenau Ffestiniog mellett lévő bázisról, majd a megfelelő mászófelszerelés kiosztása után egyórás ereszkedés a bányában, amely 1810-től 1939-ig működött.

A vendégek meleg italt és „expedíciós stílusú" ételt kapnak a piknikasztalnál, másnap reggelire pedig snack várja őket. A helyszínen 10 fok a hőmérséklet, de a faházak jól szigeteltek. A világítás 12 voltos akkumulátorokról megy.

Wifi is elérhető, ami egy egy kilométer hosszú ethernet kábelnek köszönhető.

Még folyóvíz is van egy közeli forrásból, valamint mosdókagylók és egyszerű vécék. Éjszakára ott marad a vendégekkel az idegenvezető és egy segítő.

Kattintson az alábbi képre, és nézze meg galériánkat a viág legmélyebb szállásáról!

Deep Sleep HR
Deep Sleep HR
Deep Sleep HR
Deep Sleep HR
Deep Sleep HR
Deep Sleep HR
Deep Sleep HR
Deep Sleep HR
Deep Sleep HR
Deep Sleep HR
Deep Sleep HR
Deep Sleep HR
Deep Sleep HR
Deep Sleep HR
Deep Sleep HR
Deep Sleep HR
Deep Sleep HR
Deep Sleep HR
Deep Sleep HR
Deep Sleep HR
Deep Sleep HR
Deep Sleep HR
Deep Sleep HR
Deep Sleep HR
Deep Sleep HR
Deep Sleep HR
Deep Sleep HR
Deep Sleep HR
Deep Sleep HR
Deep Sleep HR
Deep Sleep HR
Deep Sleep HR
Deep Sleep HR
Deep Sleep HR
Deep Sleep HR
Deep Sleep HR
Deep Sleep HR
Deep Sleep HR
Deep Sleep HR
Deep Sleep HR
Deep Sleep HR
Deep Sleep HR
Deep Sleep HR
Deep Sleep HR
Deep Sleep HR
Deep Sleep HR
Deep Sleep HR
Deep Sleep HR

Az áprilisban nyílt Deep Sleep egy 154 méter mélyen lévő szállástól vette át a legmélyebb szállás címét, amely a svédországi Sala ezüstbányában üzemel. A faházak egy éjszakára 350 fontba, a barlangszoba 550 fontba kerül két személyre étellel és itallal, ami nem olcsó, de ezért a pénzért garantáltan mélyen alhat az illető.