A LATAM Colombia légitársaság Airbus A320-200 típusú gépe a kolumbiai Medellínből Cartagenába indult a fedélzetén 147 emberrel. A pilóták azonban a felszállás után nem sokkal megszakították az emelkedést, mert az orrfutómű hibát jelzett. A repülő ezután körözni kezdett a levegőben, hogy üzemanyagot égessen el, majd
1 óra 45 perccel a felszállás után keresztbe fordult orrfutóművel leszállt Medellín repülőterén.
Az alábbi videón látszik, hogy a kapitány óvatosan teszi le a gépet, és ameddig lehet, a levegőben tartja az orrfutóművet, de amikor az is betont ér, tűzcsóvát húz maga után.
Az utasok elmondták, hogy az indulás előtt technikusok vizsgálták meg a gépet, majd azt mondták nekik, hogy a járatot törlik.
Pár perccel később azonban mégis be kellett szállniuk,
és a repülő 3,5 órás késéssel elindult.
Szerencsére a baleset során személyi sérülés nem történt, az utasokat rendben leszállították a gépről, miután megállt a betonon – írja az Aviation Herald. A repülési portál kolumbiai sajtóhírekre hivatkozva azt írja, az orrfutómű egyik gumija már a felszálláskor kidurrant.