Nézze meg az új nyaralóhajót, amelyet a Tisza-tónál lehet bérelni

Nyaralóhajó
Vágólapra másolva!
Megnyílt az Utazás 2019 kiállítás csütörtökön a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban, ahol látható többek között az első nyaralóhajó, amely a Tisza-tó, Felső-Tisza vidékének idegenforgalmát hivatott fellendíteni.
Vágólapra másolva!

Megérkezett Magyarországra a nyaralóhajózási programban vásárolt húsz hajóból az első. A Nicols Estivale Octo típusú hajó az Utazás kiállításon látható február 21-24. között – jelentette be Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.

A közbeszerzésen nyertes francia Nicols cég az idén május végéig ezen kívül további 9, majd 2020-ban újabb 10 járművet szállít le a Tisza-tó, Felső-Tisza vidékére, ami várhatóan felpezsdíti a régió idegenforgalmát.

Révész Máriusz hangsúlyozta, a gyártó a közbeszerzési eljárás eredményeként a listaárnál olcsóbban és magasabb felszereltséggel szállítja a húsz járművet.

Kattintson az alábbi fotóra, és nézze meg kívül-belül az új hajót!

Nyaralóhajó
Nyaralóhajó
Nyaralóhajó
Nyaralóhajó
Nyaralóhajó
Nyaralóhajó
Nyaralóhajó
Nyaralóhajó
Nyaralóhajó
Nyaralóhajó
Nyaralóhajó
Nyaralóhajó
Nyaralóhajó
Nyaralóhajó
Nyaralóhajó

A kormánybiztos beszámolt arról is, hogy a nyaralóhajózási programban szereplő 11 kikötőfejlesztésre kiírt tenderre beadott ajánlatokat érvénytelennek nyilvánították, mert a beérkezett ajánlatok közül a legolcsóbb is 30-40 százalékkal meghaladta a tervezett 1,6 milliárd forintos keretet. A Mahart szakembereinek és különböző tervezők véleménye alapján az a döntés született, hogy

a kikötőfejlesztési feladatot 5 kisebb egységre bontják,

hogy az előirányzott költségvetésen belül megvalósuljon a beruházás közbeszerzési kiírás révén.

Több kiállítás egy belépőjeggyel

A Hungexpo Budapesti Vásárközpontban megnyílt Utazás 2019 kiállításon vasárnapig 30 ország 300 kiállítója várja a látogatókat turisztikai kínálatával.

Az idei külföldi díszvendég Algéria, a belföldi díszvendég Bács-Kiskun megye és Kecskemét, a kiállítás kulturális díszvendége a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram.

A kiállítás egyik fő standja a fővárosé, amely az idén Európa Sportfővárosa. Ganczer Gábor, a főszervező Hungexpo Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy az idén a sportot, az aktív turizmust, a fenntarthatóságot állították a kiállítás középpontjába, amivel az egyre népszerűbb belföldi turizmusra is ráirányítják a figyelmet.

A belföldi díszvendég Bács-Kiskun Megye standja az Utazás 2019 kiállításon Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Az idei, immár 42 éves rendezvénysorozatot a Budapest Boat Show-val együtt tartják, a Karaván Szalonon pedig a hazai lakókocsi- és lakóautó-kínálatot vonultatják fel. Az Utazás kiállítással egy időben lesz az Afrika Expó, valamint az ország legnagyobb független utazókat megszólító rendezvénye, a Járatlan Utakon Fesztivál. Mindegyik egyidejű rendezvény egy belépőjeggyel látogatható.

A február 23-24-én már nyolcadik alkalommal megszervezett Járatlan Utakon Fesztiválon több mint 70 előadás és kerekasztal-beszélgetés lesz utazásról a 2 nap alatt 6 teremben a Hungexpo Utazás 2019 kiállításának társrendezvényeként, egy saját pavilonban. Lesz több előadó kerékpáros, gyalogos és hajós utakról. Az ország ismert utazási bloggerei is jelen lesznek személyesen a blogger corner részeként. Sok fiatal előadó is megjelenik, akik már fiatalon a világjárás különleges módját választották: stoppal vágtak neki a világnak, akár egyedülálló nőként. De szó lesz majd digitális nomád életformáról, zéró büdzsé utazásról, fotózásról, ösztöndíjakról, expat életről, gyerekkel történő utazásról. További információ itt található.