Nagyon kínos: megteltek a vécék a hosszú repülőút elején

Delta
A járat Anchorage-nál fordult vissza
Vágólapra másolva!
Az utasoknak még órákig tartaniuk kellett a vizeletüket.
Vágólapra másolva!

A Delta Airlines Boeing 767-300 típusú gépe az amerikai Seattle-ból a kínai metropoliszba, Sanghajba tartott a fedélzetén 190 utassal, ám már a több mint 12 órás út elején adódott némi probléma. A repülő az alaszkai Anchorage-től keletre járt 30 ezer láb (9144 méter) magasságban, amikor

a személyzet azt jelentette, hogy az összes vécé megtelt.

A pilóták úgy döntöttek, hogy visszafordulnak. A leszállásig azonban még két és fél óra telt el, ami bizonyára sok utasnak kellemetlenséget okozott. Végül egy helyettesítő gép vitte el őket Sanghajba 10 órás késéssel – írja az Aviation Herald.

A járat Anchorage-nál fordult vissza Forrás: Flightradar24.com