Sztrájk miatt egy napra bezár a Charleroi repülőtér

Brüsszel, Charleroi, Belgium, repülőtér
Belgium, Bruxelles-Charleroi Airport.
Vágólapra másolva!
Teljesen zárva tart szerdán a belgiumi Charleroi nemzetközi repülőtere a meghirdetett országos sztrájk miatt.
Vágólapra másolva!

Az intézkedés mintegy

120 járatot, közel 18 ezer utast érint.

Köztük vannak a Ryanair és a Wizzair aznapi budapesti járatainak utasai is.

A főként Brüsszelt kiszolgáló Charleroi repülőtere 55 kilométerre délre található a belga fővárostól.

A Brussels Airlines belga légitársaság már múlt héten törölte az összes szerdai járatát, azok azonban a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtérről indultak vagy oda érkeztek volna. Az érintett több mint 16 ezer utas átfoglalhat másik dátumra vagy visszatérítést is kérhet.

Forrás: Photononstop/Philippe Turpin / Photononstop/Philippe Turpin

A legnagyobb belga szakszervezetek által bejelentett munkabeszüntetés más szektorokra is kiterjed február 13-án, egyebek mellett a közhivatalokra, a rendőrségre, a kórházakra, a tömegközlekedésre és a postára is.

Sajtóhírek szerint a tiltakozók

béremelést, jobb munkakörülményeket, magasabb jövőbeli nyugdíjakat követelnek.