Budapest lett Európa legjobb úti célja

Tripadvisor top nevezetességek 2018
10. Országház, Budapest, Magyarország
Vágólapra másolva!
Budapest lett az első helyezett a European Best Destinations (EBD) idei szavazásán, amelyet 2019. január 15-étől február 5-én délig tartottak. A magyar főváros 62 128 szavazatot kapott.
Vágólapra másolva!

Fontos díjat nyert Budapest, amely a European Best Destinations szavazásán első helyet ért el, ezzel

Európa legjobb úti célja lett a magyar főváros.

Korábban egyik díjnyertes európai úti cél sem részesült ilyen nemzetközi támogatásban, azaz szerezhetett szavazatot saját országán kívül – közölte a szervezet a kampányt menedzselő Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központtal.

A díj elnyeréséről szóló értesítésből kiderül, hogy

a Budapestre voksolók szavazatainak 77 százaléka Magyarországon kívüli országból származik,

főként az Egyesült Királyságból, USA-ból, Németországból, Franciaországból, Ausztriából és Olaszországból.

A budapesti Országház is kedvelt célpontja a turistáknak Forrás: AFP/ONLY FRANCE/DOMINGO LEIVA/ ONLYWORLD.NET/Domingo Leiva

Budapest 2018-ban debütált a versenyen, akkor rögtön a 8. helyet szerezte meg Lisszabont, Párizst, Amszterdamot, Prágát, Bécset, Barcelonát és Londont is megelőzve; tavaly Wroclaw lett az első. Most a magyar főváros egymaga több szavazatot szerzett, mint Párizs, Athén, London, Firenze és Genf.

A legjobb európai út célok (2019)

1. Budapest, Magyarország
2. Braga, Portugália
3. Monte Isola, Olaszország
4. Metz, Franciaország
5. Poznan, Lengyelország
6. Malaga, Spanyolország
7. Genf, Svájc
8. Cavtat, Horvátország
9. Pozsony, Szlovákia
10. Sainte-Maxime, Franciaország
11. Dinant, Belgium
12. Athén, Görögország
13. Kotor, Montenegró
14. Riga, Lettország
15. Firenze, Olaszország

A kampányt menedzselő Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ, mint a magyar főváros turisztikai szervezete, partnereivel szoros együttműködésben hosszú ideje azért dolgozik, hogy Budapest egyedülálló szépségét és pezsgő kulturális életét minél többen megismerjék, és hogy minél többen el is látogassanak hozzánk – kommentálta az eredményt a szervezet.

A kitartó munkának jól látható az eredménye:

évről évre nő a fővárosba látogatók száma, ami pedig még nagyobb öröm, a vendégek egyre hosszabb időt töltenek nálunk.

Tarlós gratulált

Maximilien Lejeune, az EBD vezetője Tarlós István főpolgármesternek írt levelében így fogalmaz:

"Az Ön őszi újraválasztása esetén Budapest számára további fejlesztések és projektek lesznek lehetségesek, hogy Európa legszebb városa még több befektetőt és látogatót vonzhasson be."

Tarlós István örömmel fogadta a hírt, egyben "gratulál" az ellenzék szerencsétlenül időzített, éles kritikáihoz. Tarlós azt mondta, hogy a cím elérésében nem kis szerepe volt a főváros Fesztivál- és Turisztikai Központjának.

A European Best Destinations - amelynek célja az európai turizmus és kultúra népszerűsítése - már 10 éve mutat utat a világutazóknak, szorosan együttműködik a kontinens legnagyobb desztinációs és turisztikai hivatalaival, valamint Az Európai Bizottság által létrehozott EDEN hálózattal és turisták tízmillióinak nyújt segítséget a legmegfelelőbb úti cél kiválasztásában.

A mostani szavazáson 153 országból közel félmillió voks érkezett.

A legjobb desztináció egész évre szóló promócióban részesül a European Best Destinations weboldalon, a legrangosabb nemzetközi utazási, gazdasági és életmód médiumokban, számos social media felületen és utazási portálon. A legjobb úti célra érkező turisták száma korábbi tapasztalatok alapján várhatóan jelentősen emelkedni fog a versenyt szervező cég egész éves kampányának köszönhetően. A legjobb úti cél egy éven keresztül használhatja a "legjobb európai úti cél" címet és logót.