A török Riviéra gyönyörű, olcsó, és egy kicsit görög

2018.12.16. 18:27

Délnyugat-törökországi kiruccanásunk fő célja nem a fürdőzés volt, hanem az ókori Lükia romvárosainak és a Földközi-tenger török partvidékének bejárása. Persze egy-egy csobbanás még októberben is kihagyhatatlan, ha az ember ilyen álomszép strandokon jár.

Amikor megláttam, hogy Pozsonyból mindössze 13 000 Ft-ért ki lehet jutni Törökország délnyugati csücskébe, nem is volt kérdés, hogy utazunk. Szerencsére az olcsó jegy októberre szólt, aminél keresve se lehetett volna jobb időpontot találni. Az egykori Lükiába indultunk tehát, amely mesébe illő partvidékeiről és a görögöket is megelőző, ókori romvárosairól ismert.

Teknősök városa

Gépünk az Égei- és a Földközi-tenger találkozási pontjánál fekvő kisvárosban, Dalamanban szállt le. Dönthettünk volna úgy is, hogy Izmir felé megyünk tovább, és az Égei-tenger partvidékét fedezzük fel, de minket most Antalya vonzott. Nem bántuk meg, a fák roskadoztak a gránátalmától, a nap és a víz hőfoka pedig tökéletes volt. Mivel a minden fontosabb helyen megtalálható kisbuszok (dolmuşok) sűrűn járnak, és kérésre bárhol megállnak, mindenhova tömegközlekedéssel mentünk.

Török gránátalmáskertForrás: Kontos Gábor

Rögtön egy dalyani kitérővel kezdtünk. A kisváros mellett kanyarog a szabályozatlan, nádassal szegélyezett Dalyan Boğazı folyócska. Ilyen lehetett a Hortobágy mocsárvilága is, persze sziklák és tenger nélkül. Bár egy helyi lakos azt javasolta, a főutca végén béreljünk csónakot, türelmetlenek voltunk, és a központi kikötőben ütöttük nyélbe a dolgot fejenként 6500 forintért.

A Dalyan Bogazi folyónForrás: Kontos Gábor

A városka abból él, hogy a turistákat motorcsónakkal leviszik a tengerpartra, ahol egy hatalmas homokos partszakasz, az Iztuzu plajı várja őket. Ez nemcsak gyönyörű strand, de a teknősök tojásrakó helye is. A parton cölöpsor jelzi, melyik az a terület, ahová a fürdőzők már nem léphetnek be, nehogy megzavarják a teknősöket. Dalyanban egyébként minden a teknősbékákról szól. Nemcsak a tengerben, de a folyóban is láttunk akár méteres példányokat is, a városban pedig két szobrot is állítottak nekik.

Az Iztuzu strandForrás: Kontos Gábor

Útközben megnéztük a lükiai sziklasírokat, visszafelé pedig a Kaunos nevezetű romvárost. Az egész rommezőn körülbelül öten voltunk, pedig valaha több ezren koptatták a színház és a fórum köveit. Egyébként nem szívesen lettem volna sírásó Lükiában, mert a sírkamrákat szinte mindig függőleges sziklafalakba vájták, vagy hatalmas kőtömböket faragtak ki koporsó céljára.

Kaunos romjainálForrás: Kontos Gábor

Holt tenger tele élettel

Dalyanból Ölüdenizbe mentünk, a déli tengerpart legfelkapottabb üdülőhelyére. Az ölüdenizi lagúna képe egyetlen Törökországot reklámozó utazási prospektusból sem hiányozhat. Ezúttal is busszal utaztunk, útitársaink között voltak helyi lakosok, egy-két huszonéves hátizsákos pár, télre ide költözött nyugati nyugdíjasok, egy virágárus bácsi és egy tökrészeg, idős nő, aki minden útjába kerülő utassal szóba elegyedett.

Ölüdenizben nem sok tipikusan török dolgot láttunk, az egyik strandon viszont felfedeztünk két kis faházat, amelyeket először öltözőnek néztünk, de aztán kiderült, hogy női és férfi mecsetről van szó. Ölüdeniz szó szerint holt tengert jelent, de sokan inkább kék lagúnának hívják a látványos tengerpartot. Bár a főszezon már lezárult, a strand hemzsegett a brit turistától, ami az árakon is meglátszott.

Ölüdeniz szó szerint holt tengert jelent, de sokan inkább kék lagúnának hívjákForrás: Kontos Gábor

Októberben már a nyugdíjasoké a főszerep. Amíg az idős nyugat-európaiak az éttermekben ücsörögtek, az ég tele volt siklóernyősökkel. Ez az egyik fő törökországi célpontjuk, ami nem csoda, hiszen ez a vidék a földről nézve is fantasztikusan szép, hát még a magasból. Azon viszont meglepődtünk, hogy a tengerparti sétányon néha mellettünk landolt egy-egy siklóernyős.

Kicsit túl harsány volt nekünk ez a tengerparti üdülőhely, ezért másnap elhajóztunk a Pillangók völgyébe. A menettérti jegy ára mindössze 1500 forintba került, naponta három-három hajójárat indul oda és vissza, így kényelmesen be lehet járni a helyet. A két szikla közé beszorult völgy arról híres, hogy tavasszal százezer számra lepik el a csíkos medvelepkék. Mi most csak négy lepkét láttunk, de a völgy így is elvarázsolt minket.

Bejárat a Pillangók völgyébeForrás: Kontos Gábor

Másnap Kayaköybe kirándultunk, az egykori görög városkába, amelyet ma szellemvárosként hirdetnek. Nem ókori romvárosról van szó, az egykori Livissi görög lakóinak az első világháborút követő görög-török lakosságcsere miatt kellett távozniuk. A megmaradt házaknak még a tetejét is leszedték, hogy gyorsabban pusztuljanak. Ma már csak a csupasz falak állnak a fűvel benőtt utcákon.

Kayaköyi látképForrás: Kontos Gábor

A hegytetőn árválkodó görögkeleti templom mellett hatalmas török zászlót lenget a szél. A városka központi, nagy temploma is üresen kong, ajtó-ablak nélkül mered a több száz romházra. Hogy mindezt láthassuk, 6 líra (320 Ft) belépőt kell fizetnünk. A környék egyébként nagyon kellemes hely, egyre több nyugati nyugdíjas és török polgár tölti itt a telet az enyhe éghajlat miatt, így ma már legalább 150 lakója van az egykori szellemvárosnak.

Kilátás a kayaköyi templombólForrás: Kontos Gábor

Görög kitérő

Tettünk egy kis kitérőt Görögországba is. Kaş városból átkompoztunk Megisti (törökül Meis) szigetére, amely csak 1947 óta Görögország része. A nyüzsgő török part után itt igazi nyugalom fogadott. A sziget egykori tízezer lakójából mára legfeljebb 500 fő maradt. Az út megkezdése előtt a hajóstársaság irodájában kellett hagyni az útlevelünket, és csak beszálláskor – névsorolvasást követően – kaptuk vissza az okmányainkat.

Kaş kikötőjeForrás: Kontos Gábor

A félórás kompozás után valószínűtlenül színes kikötővároskába csöppentünk. A miniváros bejárása után felmásztunk a sziget fennsíkját képező sziklatetőre. Itt egy viharvert görög zászlót, egy kolostort, néhány tanyagazdaságot és egy katonai bázist találtunk. A szigeten van néhány hangulatos kávézó, étterem a törökországiakhoz képest háromszoros árakon, de egy sima jégkrém például hétszer annyiba került, mint Kaşban. Egyetlen bolt van itt, ahova a vékonyabb pénztárcájúak is okvetlenül betérnek, egy kis sufni a kikötőben: a vámmentes üzlet.

Megisti felé közeledveForrás: Kontos Gábor

Csupán az alkohol olcsóbb, mint Törökországban. De nehogy azt higgyük, hogy miután jól bevásároltunk a kis boltban, az italt meg a cigit majd ügyesen átvisszük a határon! Minden utasnak csak a törvényes keretet adják ki, azt is külön kosárban viszik ki a boltból a hajóhoz, és csak induláskor vehetjük át a vásárolt portékákat névre szólóan. Én két üveg görög bort vettem, amellyel megkínáltam egyik török szállásadómat. Cserébe rögtönzött kis vacsorával kedveskedett nekünk.

Megisti látképeForrás: Kontos Gábor

Ahogyan haladtunk kelet felé, egyre többször tűntek fel fényesen csillogó tavak a láthatáron. Aztán ahogy közelebb kerültünk kiderült, hogy valójában zöldségtermesztésre használt üvegházakkal van tele a vidék. Myra romvárosa (a mai Demrében) a maximális helykihasználás leglátványosabb példája. Az ókori romokat teljesen körülveszik az üvegházak, semmi teret nem hagyva a régi épületeknek. Távolról nézve olyan, mintha fóliaházakból nőne ki a sok régi sziklasír és a színház. Vajon hány értékes lelet lapulhat még a paradicsom- és paprikatövek alatt?

Myra romjaiForrás: Kontos Gábor

Kelet felől idáig tart a masszív orosz turistainvázió. Az Antalya környékén nyaraló oroszok nem a sziklasírok, hanem a Szent Miklós-templom miatt jönnek Demrébe. Szent Miklós (270-343), akiből később a Mikulás alakját faragták, Myra püspöke volt, itt is temették el, és ami a lényeg, ő Oroszország védőszentje. A fő zarándokcélpont az a 8. századi bizánci stílusú templom, amelyet folyami hordalék alól ástak ki a régészek.

Az épület ugyan később épült, de Szent Miklós kőkoporsója ma is megvan. Gondolom, nem véletlen, hogy eddigi utunk során ide volt a legdrágább (30 líra, azaz 1500 Ft) a belépő. A csontokat egyébként még a középkor folyamán ellopták, és az olaszországi Bariba szállították az ottani székesegyház nagyobb dicsőségére.

Orosz turisták Szent Miklós sírjánálForrás: Kontos Gábor

Idill az öbölben

Demrétől Antalya felé haladva egy csodálatos öbölben, Ҫıralıban szálltunk meg két napra. Ami a természet szépségét és a nyugalmat illeti, ez volt az út csúcspontja. Ҫıralıban megtiltották az egyemeletesnél magasabb nyaralók építését, így csak zöld kertekben álló bungalók vannak az egész parton. A hely azt az időszakot juttatta eszembe, amikor az emberek még tényleg pihenni mentek a tengerpartra, nem pedig azért, hogy egymást bámulják a zsúfolt apartmangettókban.

Vihar előtti csend CiralibanForrás: Kontos Gábor

Ha már itt voltunk, megnéztük a tengerparton fekvő Olympos romvárost. Ha az Olympos szót meghalljuk, rögtön az istenek lakhelye, a görögországi Olümposz-hegy jut az eszünkbe, pedig több ilyen nevű hely is volt a görögök által lakott területeken. Szóval a Ҫıralıban lévő romváros olyan, mintha egy meséből lépett volna elő.

És vihar után a partonForrás: Kontos Gábor

A szavannára emlékeztető tengerpart felől úgy tűnt, mintha csak egy régi vár romjai emelkednének, de közelebb érve kiderült, hogy egy komplett város rejtőzik a sziklák mögött. A szemerkélő eső még titokzatosabbá tette a látványt, főleg hogy az első városrész a holtak városa volt. A várostól szépen ráláttunk a környéket uraló Olympos-hegyre (2366 m), amelyet a törökök ma már csak Deszkás-hegynek hívnak, és felvonót is építettek rá. Így válik egy hely szentsége semmivé egy másik kultúrában.

Olympos utcájaForrás: Kontos Gábor

Ҫıralınak van még egy nagyon érdekes nevezetessége, egy gázkitörések miatt folyton világító hegyoldal, amelyet a törökök Yanartaşnak, azaz égő kőnek neveznek. A görögök viszont még kimérának hívták, azaz tüzet okádó szörnyetegnek, amelynek testét oroszlánból, kecskéből és sárkányból gyúrta egybe az ókori görögök képzelete. A hegyoldalban ma is ég négy-öt lángnyelv, úgyhogy érdemes sötétedéskor ide jönni. A viccesebb kedvűek akár tojást is süthetnek a lángnyelveken.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK