Vallási okokból hajtottak végre kényszerleszállást

El Al Israel
A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
Mivel mindkét járat több órás késéssel indult a New York-i John F. Kennedy nemzetközi repülőtérről a hóvihar miatt, félő volt, hogy nem tudnak landolni Tel Avivban a sabbat beállta előtt.
Vágólapra másolva!

Az EL Al izraeli légitársaság LY002-es és LY008-as járatán a vallásos utasok már a felszállás előtt nyugtalankodni kezdtek, hogy nem érnek haza időben. Többen le szerettek volna szállni a gépről, de a légiutas-kísérők erre nem adtak lehetőséget – adta hírül az Aerotelegraph.

A kép illusztráció Forrás: AFP/Jack Guez

A felszállás után hat órával újra fellángolt a vita. Hogy véget vessenek a heves szócsatának, végül mindkét pilóta úgy döntött, hogy megszakítja az utat.

Az egyik gép Athénban, a másik Rómában szállt le,

hogy a hívők az előírásoknak megfelelően ünnepelhessék a pihenőnap beálltát.

A légitársaság gondoskodott a vallásos utasok elhelyezéséről, a nem vallásos utasok számára pedig csatlakozást biztosított. Az egyik utas azt írta blogbejegyzésében, hogy a kellemetlenségek ellenére végül is pozitív élményként élte meg a kényszerleszállást. Athénban ugyanis egy zsidó család látta vendégül, akiknél olyan fantasztikus sabbatban volt része, amire még sokáig emlékezni fog.