Ha nyitott szemmel járunk, a kéktúra a földünkről is mesél

2018.10.11. 13:20

Az országos kéktúra Boldogkőváralja és Putnok közötti szakasza változatos tájakon halad keresztül, és számos geológiai érdekességet rejt. Ezekből mutatunk be egy kis válogatást, miután végigjártuk a 133 kilométert a Cserehát és az Aggteleki-karszt vidékén.

A Cserehátban teljesen más kép fogad minket, mint amit az országos kéktúra (OKT) útvonalán eddig megszokhattunk: szántókkal, legelőkkel és kisebb erdőkkel tarkított alacsony dombsorok, amelyek között a patakvölgyekben apró törpefalvak ülnek meg. Merészen kiemelkedő csúcsokra, látványos sziklaalakzatokra ne számítsunk, hisz a dombságot alkotó üledékek ezt nem teszik lehetővé. A terület földtani felépítésében döntően a miocén földtörténeti kor végén itt hullámzó Pannon-tó, majd az azt feltöltő folyók kavicsos, homokos és agyagos üledékei vesznek részt. Ennek nem túl kellemes velejárója az a „vendégmarasztaló sár”, amely eső után komolyan akadályozza a kék ösvényt járó vándorokat a továbbjutásban.

Csereháti tájForrás: Turista Magazin/Gulyás Attila

Márványút

A Cserehát északnyugati részén, Irota és Rakacaszend térségében viszont már olyan kőzetek bukkannak a felszínre, amelyek magyarországi szinten is igen idősnek számítanak. Több száz millió évvel ezelőtt a mai helyétől több ezer kilométerre lévő lemeztöredéket tengervíz borította be, amelynek különböző részein rakódtak le azok az üledékek, amelyek átalakult változatai ma a Rakacaszend környéki dombok anyagát alkotják.

Sárdagasztás valahol a CserehátbanForrás: Turista Magazin/Veres Zsolt

300–350 millió éve, a karbonidőszakban mésziszapként rakódott le az az üledék, amely később mészkővé, majd márvánnyá válva létrehozta a „rakacai márványként” ismert dekoratív díszítőkövet. A kékesszürke és fehér sávos márványt több helyen bányászták a környéken, többek között a névadó település, Rakaca térségében is. A 20. század második felében annyira közkedvelt díszítőkő volt, hogy még a moszkvai KGST-palota építésére is jutott belőle.

A Rakacaszend melletti Kopasz-hegy oldalának egykori márványbányájaForrás: Turista Magazin/Veres Zsolt

Ma már nem működnek a kőbányák, de növénnyel benőtt maradványaikban remekül tanulmányozhatjuk a szép mintázatú márványféléket. Kiváló feltárás a Rakacaszendtől délre, a Kopasz-hegy nyugati lejtőjén található felhagyott kőfejtő, amely pár száz méteres kitérővel érhető el a kéktúra útvonaláról, a Vermek dombja irányából. A lelkesebb geokéktúrázók felkereshetik a márvány további feltárásait a Rakacaszend és a Meszes közötti országút mentén, de beépítve is láthatjuk a kőzetet a környékbeli települések épületeiben (pl. Rakacaszend Árpád-kori templomának falában).

Olyan, mint egy szuvas fog

Az OKT útvonala Rakacaszend és Tornabarakony után a Szalonnai-hegységnek nevezett kistáj erdős gerince felé veszi az irányt. Itt már a mélybe süllyednek a korábban említett ősi kőzetek és a különféle, döntően triász időszaki mészkövek és dolomitok veszik át a hatalmat. Nem véletlen, hogy több helyen találkozhatunk az egykori mészégető kemencék (itteni néven: milék) maradványaival, hiszen ezt az ősi mesterséget csak megfelelő minőségű mészkövekkel lehetett űzni. A hegység kőzettípusait a martonyi középkori pálos kolostorrom falait vizsgálva is tanulmányozhatjuk.

A Martonyi felett levő pálos kolostor maradványaiForrás: Turista Magazin/Veres Zsolt

A Szalonnai-hegység gerincén átkelve, komoly ereszkedés után érkezünk Bódvarákóra, amely után hamarosan elérjük a Rákóczi-barlang bejáratát és egyúttal a kőbányászat által megcsonkított sasbércet, az Esztramost. A bonyolult szerkezetű hegy fő tömegét az enyhén átkristályosodott triász mészkő alkotja, amelyet a geológusok Steinalmi Mészkő Formációnak neveznek. Alapanyaga egy trópusi lagúnában rakódott le, amely később a földkéregben uralkodó nagyobb nyomás és hőmérséklet hatására kissé átalakult.

Az Esztramos-hegyForrás: Turista Magazin/Gulyás Attila

A számtalan barlangot rejtő Esztramos az elmúlt közel kétszáz évben az ember tájátalakító tevékenységének áldozata lett. A 19. század első felében indult meg a vasérckitermelés, majd a 20. század közepén a mészkőbányászat. Mindkettő a borsodi nehézipart szolgálta, amely mára az enyészeté lett. A hegy magassága viszont helyenként közel 80 méterrel csökkent, és valószínűleg több tucat barlang megsemmisült. Nem véletlen, hogy az Esztramos messziről egy „szuvas fog” képét mutatja.

A megmaradt barlangok közül csak a Rákóczi látogatható, amely csodás borsóköveivel és tiszta, mély vizű tavaival a nemzeti park egyedülálló természeti csodája. A többi barlang (pl. a Földvári Aladár-barlang), az egykori tárók és maga a csúcsi nagy kőfejtő is csak vezetővel és külön engedéllyel látogatható. A fenti kőbányában rendkívül szép kalcitásványokat találunk, nem is beszélve a Bódva-völgy felé nyíló felejthetetlen kilátásról.

Az Esztramosban lévő Rákóczi-barlangForrás: Turista Magazin/Gulyás Attila

A kék ösvény az Esztramos megcsonkolt tömbjét elhagyva átkel a Bódva folyón, majd befut Bódvaszilasra, ahonnan már az Alsó-hegy és az Aggteleki-karszt triász időszaki mészköveit fogjuk taposni. Bódvaszilasról meredek kaptatóval érkezünk meg az Alsó-hegy platójára, amelyen szinte egymást érik a víznyelők, a dolinák (gömöri tájnyelven: töbrök) és a zsombolyok.

Források és tavak

Hosszú, egész napos vándorlásunk során elhaladunk a középkori Szádvár romjai alatt (érdemes ide felmászni), a Horthy Miklós parancsára lerombolt Derenk község maradványai mellett, és Szelcepuszta érintésével érkezünk meg a Jósvafő környéki karsztfennsíkokhoz. A kék jelzés a dolinákkal és víznyelőkkel lyuggatott Kuriszlán-fennsíkról egy mély völgybe ereszkedik le, amelyben a Tohonya-patak folydogál.

A Szádvár romjai Szögliget felettForrás: Turista Magazin/Horváth Béla

A Tohonya-forrás vize az elmúlt pár millió évben fűrészelte bele magát a 230 millió éves, ún. wettersteini mészkőbe. A hűvös és párás völgyben a patak helyenként kis mésztufalépcsőkön bukik alá, amelyek a vízben oldott mészanyag kicsapódásával jöttek létre. Rövid séta után elhaladunk a Kossuth-barlang és a belőle kifolyó Nagy-Tohonya-forrás mellett, és beérkezünk Jósvafőre. A település nyugati részén áthaladva pár perc alatt a Jósva-forrásnál, illetve a Tengerszemnek nevezett tó partján találjuk magunkat.

Az egykori Derenk község maradványaiForrás: Turista Magazin/Veres Zsolt

A Jósva-forrás hazánk legnagyobb hozamú, hideg vizű karsztforrása. Átlagos vízhozama 11 ezer liter/perc, de árvízkor akár 500 ezer liter/perc is lehet. 1938 és 1940 között a forrás vizét felduzzasztva hozták létre a Tengerszemnek nevezett tavat. Innen pár perces sétára találjuk a Baradla-barlang jósvafői kijáratát, ahol érdemes egy kicsit megpihenni. Jósvafő után az OKT útvonala a Baradla-barlang feletti karsztosodott, dolinákkal és borókásokkal tarkított térszíneken halad tovább. Aggtelektől északra, kiérve a Mész-völgyből, érdemes pár száz méteres kitérőt tenni a sárga jelzés mentén dél felé, hisz egyedülálló földtudományi értékeket kereshetünk fel.

A jósvafői TengerszemForrás: Turista Magazin/Horváth Béla

Aggtelek és a Tó-hegy „ördög szántotta” nyugati oldala között egy kis tavacska vize csillog, amely az Aggteleki-tó névre hallgat. Kevesen gondolnák, hogy Magyarország egyetlen állandó vizű, víznyelőben kialakult tavával van dolgunk. A régen Káposztáskerti-tónak is nevezett állóvíz helyén aktív víznyelő működött, amely a Baradla-barlang Törökmecset-ágába vezette le a felszíni vizeket. A környező lejtőkről érkező agyagos hordalék miatt viszont eldugult, s a helyén tó jött létre. A kicsiny, lefolyástalan tavacskát már többször kellett kotorni, mivel kis mélysége miatt gyorsan a feltöltődés áldozata lesz.

Az Aggteleki-tóForrás: Turista Magazin(Veres Zsolt

Misztikus láp

A tótól keletre magasodó Tó-hegy oldala hazánk egyik legnagyobb és legtípusosabb karrmezője, népnyelven „ördögszántása”. A csupasz, hófehéren vakító mészkősziklákkal borított hegyoldal azonban nem volt mindig ilyen, korábban erdő borította. Sokáig itt volt Aggtelek szőlőhegye, ám az eredeti növényzet és a talaj megbolygatása után a termőréteg lehordódott, s a talaj alatt oldódó mészkövek a felszínre kerültek.

Ördögszántás a Tó-hegy oldalábanForrás: Turista Magazin/Veres Zsolt

A tagolt mészkőfelszínen sétálva néhol karvastagságú, szinte tökéletes kör keresztmetszetű üregeket fedezhetünk fel, amelyeket a korábban ott élő növények gyökérsavai oldottak ki (ún. gyökérkarrok). A tipikus karsztos térszín tanulmányozása után, ha időnk engedi, érdemes átsétálni az Aggteleket Jósvafővel összekötő műút túlsó oldalára is, ahol a Baradla ma is aktív víznyelőjét, a Zombor-lyukat kereshetjük fel.

GyökérkarrForrás: Turista Magazin/Veres Zsolt

A Baradla aggteleki bejárata feletti hatalmas sziklafalat Baradla-tetőnek nevezik, ennek oldalában is szép karrmezőt és gyökérkarrokat tanulmányozhatunk a kék út mentén. Aggtelek után az OKT a magyar–szlovák határon halad, majd a Putnoki-dombság lankái felé veszi az irányt. Itt eltűnnek a triász mészkövek, a tipikus karsztos formakincs, és utunkat a Pannon-tó agyagos képződményein folytathatjuk, amely különösen esős időben nyújthat maradandó élményt.

A Putnoki-dombságForrás: Turista Magazin/Veres Zsolt

Az élő skanzen, Gömörszőlős és a Tompa Mihály Emlékházról híres Kelemér után a kéksáv-jelzés egy misztikus lápba, a Mohos-tavak területére csalogatja az óvatlan kéktúrázót. Az 1,8 hektáros Kis-Mohos és a 4 hektáros Nagy-Mohos medre a Piroska-hegy északnyugati részének megcsúszásával alakult ki kb. 25–15 ezer évvel ezelőtt, a jégkorszak (pleisztocén) végén. Az egykor tiszta vizű tavacskák időközben feltöltődtek, és elláposodtak.

A keleméri Nagy-Mohos-tóForrás: Turista Magazin/Gulyás Attila

Az értékes tőzegmohalápon olyan növényi maradványfajok (pl. hüvelyes gyapjúsás, tarajos pajzsika, tőzegpáfrány) találhatók, amelyek a jégkorszak óta bekövetkezett klímaváltozásokat csak itt tudták átvészelni. A kis tőzegmohalápoktól már egyenes út visz le a Sajó mellett fekvő Putnokra, amely a 133 kilométeres vándorlásunk végpontja is egyben.

Forrás: Turista Magazin/Bába Imre

Forrás: Turista Magazin

Forrás: Turista Magazin

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK