Ezen a hegyen minden a turisták kényelmét szolgálja

Vágólapra másolva!

Az Alpok keleti bástyája, „az utolsó kétezres hegy" rendkívül színes és tartalmas programokkal várja a leginkább Bécsből érkező turistákat. De a Schneeberget nekünk is érdemes meghódítanunk, hiszen alig kell átlépnünk a nyugati országhatárt, hogy a helyenként dróttal biztosított sziklaösvényen feljussunk a hegygerincre, majd a menedékházban éjszakázás után leereszkedjünk a kapaszkodókkal és létrákkal biztosított, vad mészkőszurdok mélyére.

Turista Magazin

Vágólapra másolva!

Ausztria utazás via ferrata Puchberg am Schneeberg hegymászás Schneeberg

A Rax és a Schneeberg a hegyvidéki szabadidős tevékenységek (koktél)paradicsoma: a legkülönbözőbb hangulatú és nehézségű turistautak, temérdek via ferrata, sziklamászó utak, kiépített szurdokok, hegyi hotelek, turistaházak sokasága, libegők, illetve az ország egyik legizgalmasabb fogaskerekű vasútja fogadja az ide érkezőket. És akkor még a télisport-lehetőségekről szó sem esett. Mindez természetesen kifogástalan színvonalon, meseszép alpesi díszletek között.

Amilyen kicsi, olyan lenyűgöző

Amikor először tartottam a kezemben a Schneeberg térképét, úgy éreztem, biztos torzít. Ennyire nem lehet kicsi egy kétezer métert meghaladó hegy! Most már tudom, hogy kiterjedését tekintve tényleg nem túl jelentős,

mégsem túlzás az Alpok keleti bástyájának nevezni.

Ahogy közeledünk hozzá, épp olyan meghatározó és hangsúlyos a jelenléte, mint a síkból kiemelkedő tanúhegyeké.

A Schneeberget keletről és északról keretező, 800–1000 méteres rögök eltörpülnek a monstrum mellett. Mészkőhegy lévén természetesen szó sincs róla, hogy tanúhegy lenne, az önkényes párhuzam mégis megállja a helyét: Magyarország felől közelítve egy nagyjából lapos, lenyesett tetejű hegyet látunk elkülönülő csúcsok nélkül. Föntről persze már kicsit tagoltabb képet mutat: a szelíd, alpesi gerinc keleti oldalán hullámos fennsíkot és vad sziklaletöréseket, a nyugatin változóan meredek, itt-ott sziklafalakkal tarkított lejtőket találunk.

A Schneeberg (Hó-hegy) nevével ellentétben nyáron hómentes, hiszen magassága (2076 méter) messze a hóhatár alatt marad, viszont az oldalában szinte világítanak a fehérlő törmeléklejtők.

Három oldala hirtelen szakad le a környező fennsíkok és medencék irányába.

Északkeleten, a Puchbergi-medence felé egészen biztosan megakad a szemünk a legváltozatosabb formakincsű terepen: a jégkorszakok idején a hegybe harapó jég itt apró kárfülkéket hagyott maga után. A függőleges falak lábánál hosszú, kiterjedt törmeléknyelvek nyújtóznak. Ezeket a Kaiserstein alatt, a csúcsokra vezető túra során felülről, hosszában is lehetőségünk nyílik szemügyre venni.

A legizgalmasabb ösvényen

A hegyet sűrű szövésű pókhálóként fedik le a túraútvonalak. Van itt körút, szerpentinező ösvény és vad sziklalépcső. És ne feledkezzünk el a családosok tömegét kiszolgáló foltos vonatról, az Ausztria legmagasabb állomására (1796 méter) kanyargó fogaskerekűről, a Schneebergbahnról. A vonalat jelképező szalamandra és annak mintázata az átgondolt marketingnek köszönhetően számtalan turisztikai szolgáltatás arculatában köszön vissza a környéken.

Schneeberg Ausztria túra Forrás: Turista Magazin/Dömsödi Áron

A „csúcstámadáshoz” érdemes a legizgalmasabb turistaútvonalat, a Fadensteiget választani. Bár a különböző turistakalauzok általában nehéz, veszélyes, olykor extrém útként emlegetik, a hegy sziklás oldalán felkapaszkodó ösvény valójában

nyáron senkinek sem okozhat komolyabb nehézséget.

Persze állóképességre szükségünk van, hiszen ha az 1200 méteren fekvő Edelweisshüttéig igénybe vesszük a losenheimi libegőt, akkor is több mint 800 méteres szintkülönbséget kell leküzdenünk igen rövid távon belül. Ennek ellenére a másnapi, lefelé vezető utat jóval fárasztóbbnak éltem meg.

Az 1200 méteren fekvő Edelweisshütte Forrás: Turista Magazin/Dömsödi Áron

A libegő fogadóállomásától szép kilátás nyílik Puchberg am Schneeberg idilli fekvésű településére, amely innen nézve, ahogy az már Ausztriában lenni szokott, nagy műgonddal berendezett,

végtelenül igényes terepasztalra emlékeztet.

A takaros Edelweisshütte mellett az ösvény egy rövid szakaszon betér az árnyas erdőbe, ahol méretes sziklalépcsőkön kapaszkodunk fölfelé. Ahogy kiérünk az erdőből, kinyílik a panoráma: észak felé egy apró legelőben tetőző, erdőktől ölelt fennsíkot és alacsonyabb hegygerinceket látunk.

A Fadensteigen haladva a hegy újabb és újabb arcai tárulnak fel előttünk, a turistaút forgószínpadként váltja díszleteit. Az ösvény legvadabb része a gerinc élesen leszakadó pereme alatt fogad: hűvös klímájú sziklavilágba kerülünk, ahol helyenként acélsodrony segíti az előrejutást. Maga az út jól kitaposott, és jó időben igazából nincs szükség a segédeszközök használatára, a kapaszkodóként kifeszített sodrony alighanem a téli túrák (szó szerint) elengedhetetlen eleme.

A legizgalmasabb szakasz kétségkívül az a rövid sziklapárkány, amelyen átkelve már nyugat felé nyílik kilátás. Mielőtt elérnénk a gerinc déli nyúlványának peremét, még egyszer – utoljára – szükségünk lesz a kezünkre az előrejutáshoz. Aztán egyszer csak ott állunk a törpefenyők sűrűjében, és eddig még nem látott tájkép fogad.

Megunhatatlan panoráma

A következő órában fárasztó kaptatón küzdjük le az utolsó 300 méternyi szintet a Kaiserstein oldalában álló Fischerhüttéig. Közben érdemes néha jobbra pillantani: a karsztplatót apró beszakadások lyuggatják, amelyek mélyét a nyarat is átvészelő jégfoltok bélelik ki.

A bécsiek sokat köszönhetnek ennek a karsztterületnek

a szabadidős tevékenységeken túl is: a csapadékban gazdag hegyvidék szolgáltatja a főváros ivóvízkészletének oroszlánrészét.

A Schneeberg esetében a szó szoros értelmében vett gerincet mindössze néhány perc alatt legyalogolhatjuk. A Fischerhütte elől startolva 10 perc a Bécsi-Alpok legmagasabb pontja, a 2076 méteres Klosterwappen. A ház teraszáról megunhatatlan kilátás nyílik Puchberg medencéjére, a Hohe Wand apró fennsíkjára, valamint Magyarország nyugati peremhegységeire és a mögöttük terpeszkedő síkvidékre.

A menedékház mögött találjuk a gerinc másik tetőpontját, a 2061 méteres Kaisersteint.

A 360 fokos panoráma megunhatatlan, mégis érdemes kicsit továbbsétálni a szédítő magasságú sziklafal peremén, hogy a Losenheim felé nyúló, impozáns törmeléknyelvet fölülről, hosszában csodálhassuk meg. A Klosterwappenen egy kereszt és egy távközlési állomás fogad megannyi antennával. Szerencsére körül tudjuk járni, így igen változatos látványban lehet részünk. Óriás lepényként terül szét dél felé a mélyen szabdalt sziklafalak határolta Rax fennsíkja, nyugatra pedig az Alpok tengernyi hegylánca mögött bukik le a nap. Keleti irányban a Schneeberg 1800 méteren hullámzó fennsíkja uralja a látványt.

A Rax fennsíkja Forrás: Turista Magazin/Dömsödi Áron

A barátságos hangulatú, jórészt magyar személyzetű menedékház matracszállásán jócskán akad – igen szűkös – fekvőhely, de nagyobb összegért kisebb szobát is bérelhetünk. Az útiköltség legtetemesebb tétele a Fischerhüttében való tartózkodás, amely során különösen figyeljünk arra, hogy bár a ház weboldala szerint a szállás ára tartalmazza a reggelit, annak költségét (10 euró) utólag mégis kiszámlázzák.

Az útiköltség legtetemesebb tétele a Fischerhüttében való tartózkodás Forrás: Turista Magazin/Dömsödi Áron

Pokoli völgy

Reggel ismét a Klosterwappenre indulunk, ezúttal azonban azért, hogy az onnan induló piros jelzésű turistaúton induljunk el lefelé. A csúcskereszt előtt hosszú, combizomszaggató ereszkedés veszi kezdetét: a 600 méternyi szintkülönbség szakadatlan fékezést igényel a vízmosta ösvényen (kényelmesebb mellette, a fűben lépkedni).

Tipikusan az a fajta lejtő, amelyen fölfelé kaptatni kellemesebb, mint lefelé tartani.

Nem sokkal azután, hogy elértük a fenyőerdőt, és egy horhos peremről benéztünk a Rax oldalába vágódott Höllental (Pokol-völgy) torkába, megérkezünk a Kienthalerhütte takaros faépületéhez.

A ház csak hétvégén tart nyitva, de a mögötte magasodó sziklatoronyra vezető rövid ferratát bármikor kipróbálhatjuk, ha van felszerelésünk (bátrabbak anélkül is nekiveselkedhetnek a rövid kihívásnak). A ház alatt már lombhullató erdőben folytatjuk utunkat, és egy erdészeti út keresztezése után nekivágunk a hírhedt Weichtalklamm szurdokvölgyének. Mint minden szurdok, ez is sokkal nehezebb és veszélyesebb lefelé, de aki megriadna tőle, a jobbra induló turistaúton ki is kerülheti.

Sokkal szűkebb, vadabb szurdokútra számítottam, de

a Weichtalklamm nagyrészt meredek oldalfalak határolta, keskeny völgynek tűnt.

A sziklás részek jelentős szintkülönbséget rejtő természetes lépcsők, amelyek leküzdésében acélsodronyok, lépcsőfokok és helyenként létrák segítik a túrázókat. Ezeken a pontokon körös-körül barlangüregek és simára csiszolódott mészkőfalak szorítanak maguk közé, egy helyen pedig még egy természetes alagúton is átbújunk, de a terep nem mondható nehéznek, ha az embernek már van egy kis tapasztalata.

Egy felfelé tartó helybeli túrázó ugyan barátságosan figyelmeztetett minket, hogy nagyon rossz döntés volt ezen az úton indulni lefelé, bár megjegyezte, hogy végül is nem találnánk ennél szebb helyet életünk befejezésére. Még tippet is adott, milyen szöveget írathatnánk a sírköveinkre. Ennek ellenére úgy gondolom, a szurdok bátran járható lefelé, bár

egyes pontjain tényleg körültekintő és magabiztos mozgásra van szükség,

mert a kőfelület nyirkos és csúszós, ahol pedig visszahajlik, nem látjuk, legföljebb csak érezzük magunk alatt a következő lépcsőfokot.

Kiadós szurdoktúránk a Weichtalhaus fogadójánál ért véget, ahonnan busszal, majd vonattal utazhatunk tovább Bécsújhely, esetleg Bécs, de akár Sopron irányába. A Schneeberg csaknem minden szépségét felvonultató útvonalat úgy jártuk végig két nap alatt, hogy Budapestről vonattal kerestük fel Puchberget, és a hazautat is tömegközlekedéssel tettük meg. Mivel a csatlakozások jól megoldottak, az utazás gyors, nyári napokon még rohannunk sem kell, hogy mindenhova időben érkezzünk.