Helyreállt a menetrend Ferihegyen

Budapest Airport, Ferihegy, repülőtér
Vágólapra másolva!
Egy felszálló gép okozta a 2-es futópálya felületének sérülését csütörtök éjszaka a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren - közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője. A műszaki hiba miatt elrendelt reptérzárat kora reggel feloldották, a menetrend szerinti közlekedés nagyobb részt helyreállt.
Vágólapra másolva!

A Budapest Airport korábbi tájékoztatása szerint a 2-es futópálya csütörtök éjjel fél 12-kor sérült meg, a repülőteret azért kellett lezárni, mert az 1-es pálya felújítás miatt zárva van. Összesen 14 éjjeli és hajnali járat nem érkezett meg Budapestre,

a járatok Bécsben, Pozsonyban, Debrecenben szálltak le.

Reggelre a járatokat üzemeltető személyzet szigorú szabályok szerint előírt szolgálati ideje lejárt, ezért a repülőgépek nem tudtak Budapestre repülni, így több reggeli járatot törölni kellett.

Járatokat töröltek

Éjszaka másik repülőtéren szállt le egyebek között a Wizz Air londoni, madridi, lárnakai, Tel Aviv-i, malagai és barcelonai, valamit a Ryaniar bristoli járata is. A hajnali járatok közül a Wizz Air londoni, milánói, barcelonai, szentpétervári, valamint a Brussels Airlines brüsszeli járatát kellett törölni.

Budapest Airport Forrás: Budapest Airport

Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője az MTI-nek azt mondta, hogy egy induló gép okozta a futópálya felületének sérülését. Azt vizsgálatnak kell kiderítenie, hogy pontosan mi és hogyan történt.

A sérülés a futópálya szélén keletkezett,

a szakemberek gyorsjavító aszfalttal állították helyre a hibát.

Előfordulhatnak még késések

A reggeli járatok közül hetet kellett törölni, délelőttre a repülőtér rendje Hardy Mihály elmondása szerint nagyobb rész helyreállt. Mivel péntek a legforgalmasabb nap a légi közlekedésben, ezért előfordulhat, hogy egyes járatok még délután is késve érkeznek vagy indulnak, mert az „áramlásszervezésért” felelős Eurocontrol a légtér zsúfoltsága miatt nem tud teret, úgynevezett slotot biztosítani a járatoknak - mondta Hardy Mihály.