Az Édenben szálltunk meg, és bejártuk a Tarzan-utat

Bulgária Balkán-hegység
Kilátás a hegyekre a Panicite régióból
Vágólapra másolva!
Vad hegyvidéki terep, friss medvemancsnyomok, szép vízesések, a sztálini időket idéző menedékház. Ha turistáktól mentes, érintetlen tájra vágyunk, akkor a bolgár hegyekben sok kellemes élményben lehet részünk. Megmásztuk a Balkán-hegység legmagasabb hegycsúcsát.
Vágólapra másolva!

Ha Bulgária, akkor általában mindenkinek a Rila- vagy a Pirin-hegység jut eszébe, de a Rodope hegyvonulat is jobban ismert itthon, mint mostani célpontunk, az országot kelet-nyugati irányban átszelő Balkán-hegység (bolgárul Sztara planina, azaz az Öreg-hegy). Miután a Budapest-Szófia közvetlen Wizz Air járattal megérkeztünk az országba, a zord időjárásáról és túraviszonyairól ismert Balkán-hegység legmagasabb pontja,

a 2376 méter magas Botev-hegycsúcs felé vettük az irányt.

Medvék csak nyomokban

Kiindulópontunk a 18. századi óbolgár kultúrájáról ismert Kalofer városka volt az ország kellős közepén. De már útközben is sok érdekességgel találkoztunk. Az autóút végig hangulatos, a bolgár kultúrát látványosan szemléltető kisvárosokon (Kliszura, Szopot, Karlovo) keresztül kanyargott. A Koprivstica nevezetű kirakatvárosban álltunk meg ebédelni, és egyúttal megcsodáltuk a jellegzetes motívumokkal díszített házakat és emlékműveket.

Koprivsticában csak ebédelni volt időnk Forrás: Peso

Bár látnivaló akadt volna bőven, sehol sem időztünk túl sokat, mert még aznap el kellett érnünk a Raj (magyarul Éden) menedékházat, ahol a hegycsúcs meghódítása előtti éjszakát töltöttük. Az autót Kalofertől nem messze, a Panicite nevű hegyvidéki régióban hagytuk, ahonnan jó háromórás, nem túl megerőltető túra vezetett egyre csak felfelé az erdős mezőkön és völgyeken keresztül.

Kilátás a hegyekre a Panicite régióból Forrás: Peso

Az útvonal nincs jól felfestve, csak hébe-hóba találkoztunk útbaigazító táblákkal, de szerencsére tapasztalt túratársaim már pár alkalommal megtették az utat, így nem kellett aggódnunk, hogy netán eltévedünk.

A kevésbé edzett turistáknak lehetőségük van szamár- vagy lóháton eljutni a menedékházig.

Hogy néhányan éltek ezzel az opcióval, azt onnan tudtuk, hogy friss patkónyomok kísérték az utunkat. De a friss agyagban olyasmit is felfedeztünk, amire az itt-ott felbukkanó figyelmeztető táblák is utaltak – medvemancsnyomot. Egyes becslések szerint 500-700 között van a Bulgáriában vadon élő barna medvék száma. A populáció jelentős része a Balkán-hegységben él, úgyhogy szaporán szedtük a lábunkat a nyomokkal szerencsére ellentétes irányban található menedékház felé.

A nemzeti park, amelyben a szállásunk volt Forrás: Peso

Medvék helyett csak lovakat terelő helyi gazdákkal találkoztunk, akik azonnal megkérdezték, nincs-e szükségünk egy kis „kényelemre” a felfelé vezető úton. Késő délután felé járt, amikor megérkeztünk az 1430 méter magasan fekvő Éden menedékházba, amely a Centralen Balkan elnevezésű nemzeti park közepén bújik meg.

Az „Éden” elnevezés rendkívül túlzónak bizonyult,

még akkor is, ha nem számítottunk semmilyen luxusra, hiszen volt tapasztalatunk arról, mi vár ránk az ilyen hegyvidéki helyeken.

Az Éden ház nem kényeztet

A háromszintes masszív ház még a második világháború előtt épült, és ahogy elnéztük, valószínűleg azóta sem került sor komolyabb felújításra. A harmadik emeleti hálótermünkben közel húsz kétszintes, vaskeretes, vashálóból fonott ágy várt minket, amelyek kicsit sem tűntek kényelmesnek egy egész napos túrát követően.

Az Éden menedékházban nem sokat aludtunk Forrás: Peso

Nem is volt túl sok alvás aznap éjszaka, mert egy másik népes hegymászócsapat is helyet kapott a hálószobában, így masszív horkolás kísérte végig ezt a pár átvirrasztott órát. Ezt csak úgy tudtuk volna megúszni,

ha jó egy-két hónappal korábban lefoglaljuk az egyetlen négy- vagy ötágyas szobát

a menedékházban, de hát ezen már nem volt értelme keseregni.

Ehelyett még pirkadat előtt felkeltünk, kimentünk a középkori időkre emlékeztető mosdóba (a jéghideg vízen és a pottyantós török vécén már meg sem lepődtünk), majd finom, helyben főzött hegyi teával öblítettük le a reggelit.

A menedékház környéke Forrás: Peso

Elsőként indultunk el a csúcs felé vezető úton, így zavartalanul élvezhettük a legmagasabb bolgár vízesést, a Rajszko praszkaót (magyarul édeni spriccelőt), amely közvetlenül a menedékház mögött zúdult alá 124,5 méter magasból. A csúcsig vezető két és fél órás, rendkívül meredek szakaszokkal tarkított út mentén itt-ott lovak legelésztek, fittyet hányva a patáik mellett tátongó szakadékoknak.

A legnagyobb bolgár vízesés 124,5 méter magasból zúdul alá Forrás: Peso

A hangzatos elnevezésű, vasköteles Tarzan útvonalat leküzdve elértük a Dzsendema platót, ahonnan szebb időben láthattuk volna a Botev-csúcsot, minket viszont sűrű, tejszerű köd és orkán erejű szél fogadott. A Bulgáriára amúgy nem annyira jellemző

via ferrata típusú, sziklamászós részekkel csupán egy-két helyen találkozhatunk

az útvonalon.

Félig előre dőlve kapaszkodtunk felfelé az egyre erősebben szemerkélő hóesésben. A nyári útjelzés eltűnt a szemünk elől, így csak a téli útvonalat tudtuk követni, amelyet sárga vasoszlopok szegélyeztek. Egy pillanatra az erős szél elfújta a vastag ködfelhőt, és elénk tárult a gyönyörű balkáni látkép több 2000 méternél magasabb hegycsúccsal (Ambarica, Kuzpena).

Sok helyen találkoztunk legelésző lovakkal Forrás: Peso

Bableves hegyi fűszerekkel

A csúcsot az utolsó pillanatig nem láthattuk a rendkívül sűrű köd miatt, de szerencsére a hegy tetejére épített meteorológiai bázis kellő fénnyel világította meg utunkat, így nem állt fenn a veszély, hogy eltévedünk. Nem időztünk túl sokat odafönt, mivel

ez Bulgária legszelesebb pontja,

amit most a saját bőrünkön tapasztalhattuk. Rendesen átfagytunk, hiába voltunk jól felszerelve meleg ruhákkal. A Botev-csúcs egyébként Bulgária 100 nemzeti turisztikai látványossága között van, már csak ezért is nagy szám a megmászása.

Ez a kép még félúton készült, jobb időben Forrás: Peso

Jó harminc percet vártunk a régen katonai létesítményként funkcionáló meteorológiai állomáson, hátha egy kicsit tisztul az idő, és tudunk néhány szép tájfotót készíteni, de nem volt szerencsénk. Így aztán némi forró teával melengettük magunkat, majd nekivágtunk a hosszú útnak visszafelé.

Ezúttal csak egy ebéd erejéig álltunk meg lent a menedékházban,

ami viszont nagyszerűnek bizonyult. Külön kiemelném a helyben készült príma bablevest, amelyet hegyi fűszerekkel készítettek.

Érdemes volt megmászni Forrás: Peso

Sietnünk kellett, ha sötétedés előtt le akartunk érni a hegyről. Útközben elkapott minket a Balkán-hegységre igen gyakran jellemző hegyi zápor, így viszonylag meggyötörten érkeztünk meg hátrahagyott autóinkhoz. A Botev-hegycsúcs Bulgária egyik legnehezebben megmászható csúcsa, amely remek erőnléti próba lehet, ha tapasztalatot szeretnénk gyűjteni egy komolyabb alpesi túrához.