Stoppal vágtunk neki a világ végének

Patagónia
Még egy álmom valóra vált: utazhattunk kamionban
Vágólapra másolva!
Ha Argentínában jár az ember, Patagóniát bűn volna kihagyni. A hatalmas dél-amerikai országba lépve mi is a fejünkbe vettük, hogy eljutunk a világ végére, ám akadt egy kis bökkenő.
Vágólapra másolva!

A problémát a hatalmas távolságok és a magas árak okozták. Argentína mindkét téren felülmúlta várakozásainkat. Ez az ország mintha fejtetőre állt volna: dél felé haladva egyre hidegebb az éghajlat, egyre nőnek a falvak közötti távolságok, és egyre drágább az élet. Sokat elárul a helyzetről, hogy a patagóniaiak szerint Svájc és Moszkva olcsó hely.

Patagónia olyan, mint az álom, de el is kérik az árát Forrás: Zelenai Rea

Felveszik a stopposokat

Lassan egy éve tartó utazásunk végén nem engedhettünk meg magunknak egy ilyen költséges kirándulást. Szerencsére azonban mindig létezik B megoldás, ha az ember nagyon akar valamit. Kicsit körbekérdezősködtünk, megkerestük a legjobb útvonalat, kiszámoltuk a távolságokat, és

úgy döntöttünk, lestoppolunk a világ legdélebbi településére, Ushuaiába.

Aki stoppolt már életében, tudja, milyen furcsa érzés először kiállni az út szélére, és kinyújtani a kezünket. A sofőrök egy része furcsán megmosolyog, a nagyobb autókból fölényes pillantásokat vetnek ránk, a nők oda se néznek, szemüket szigorúan az útra szegezik. Amikor az ember már kezd kétségbeesni, egy motoros kedvesen ránk dudál, egy mosolygó sofőr pedig integet, hogy sajnos a másik irányba megy. Újra a jókedv felé billen a mérleg.

Patagóniában a drága buszjegyek miatt bevett dolog a stoppolás Forrás: Zelenai Rea

Első alkalommal mi sem voltunk túl bizakodóak. Bevallom, elég hamar feladtuk. „Még elszámolunk tízig, és ha senki sem vesz fel, visszafordulunk” – döntöttünk. Hatnál megállt egy autó, és néhány perc múlva már egy kedves argentin pár mögött ültünk, úton dél felé.

Innentől kezdve elkezdtük élvezni az utazást és az argentinok valóságát.

Találkoztunk szelíd lelkű postással, lelkes környezetvédő olajmérnökkel, hippi kamionsofőrrel, kisgyerekes családdal. Volt, hogy rasszista, kékvérű házaspár vett fel minket, máskor kutyusokkal kellett utaznunk. Találkoztunk fajvédő indián polgármesterrel, és persze nyugdíjas német turistákkal is.

Még egy álmom valóra vált: utazhattunk kamionban Forrás: Zelenai Rea

Lassan beletanultunk a stoppolási protokollba is. Ha a sofőr nyitott és érdeklődő, akkor az utas dolga, hogy szórakoztassa. Ez korántsem olyan könnyű feladat, mint gondoltuk, hiszen sokszor négy-hat órán keresztül voltunk összezárva a járműben. De lassan belejöttünk, hogyan puhatoljuk ki, mi a sofőrünk kedvenc témája, amitől megered a nyelve, és kellemessé válik a társalgás.

Sokszor többórás az út két falu között, a látvány pedig végig ugyanaz Forrás: Zelenai Rea

Segítőkész rendőrök

Sokan kérdezték tőlünk, nem veszélyes-e stoppolni. Tény, hogy Buenos Airesről hallottunk rémtörténeteket, és sajnos magunk is megtapasztalhattuk a tolvajok trükkös támadásait, ezért a fővárost elkerültük. Csak biztonságos távolságban álltunk ki a főút mellé, és meglepődve tapasztaltuk, hogy

10-20 percnél többet sohasem kellett várnunk egy fuvarra.

Bár azt mondják, ha a sofőr nem szimpatikus, jobb nem beszállni a kocsiba, mi mindenkinek bizalmat szavaztunk. Talán mondanom sem kell, többet kaptunk, mint vártuk. Jótevőink sokszor segítettek szállást keresni, és a kedvünkért nagyobb kitérőket is tettek. Legtöbbjüktől barátokként búcsúztunk el.

10-20 percnél tovább nem kellett várakoznunk Forrás: Zelenai Rea

„A rendőrségre menjetek” – javasolták gyakran a helyiek, amikor arról kérdeztük őket, hol érdemes stoppolni Patagóniában. A rendőrállomások, ahol stopposként regisztrálhatja magát az ember, általában a települések végén találhatók.

A rendőrök kedvesen fogadtak minket.

Megkérdezték, hová tartunk, és mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, felírták a nevünket és az útlevélszámunkat. „Nyugodtan maradjanak, ha melegedni akarnak, van forró víz is, ha szeretnének teát csinálni” – ajánlották, mivel odakint hideg, világvégi szél tombolt.

A rendőrség számon tartja a stopposokat, és segít fuvart is fogni Forrás: Zelenai Rea

A rendőrök időnként még a fuvarkerítésben is segítettek nekünk. „Az ellenőrzéskor mondták, hogy ti is erre jöttök”– mondta az egyik jótevőnk, miután felvett minket. Kiderült, a stoppolás errefelé olyannyira bevett dolog, hogy a regisztrált utazókat szinte kérdés nélkül felveszik a helyiek.

Mindig fúj a szél

A patagóniai utazás más jellegű meglepetéseket is tartogatott. Bár a képeken általában gyönyörű, hegyes vidékként mutatják be Dél-Amerikának ezt a szegletét, valójában Patagónia nagy része kopár, fagyos síkság. Az ember napokig utazhat anélkül, hogy füves pusztán kívül bármi mást látna. Csak időnként bukkannak fel legelésző lámák, vagy a franciák által betelepített bárányok.

A part mentén oroszlánfókákkal is találkozhat az ember Forrás: Zelenai Rea

A legnagyobb nehézséget a szél jelentette. Sokszor már az is gondot okozott, hogy megálljunk a lábunkon az út szélén, nemhogy kigyalogoljunk a rendőrállomásig a csomagokkal. „Csak akkor nyissátok ki az ajtót, ha a másikat már becsuktuk – figyelmeztetett egyik sofőrünk, egy kedves öregúr. – Ha egyszerre nyitjuk ki a kettőt, a szél letépi.”

A hatalmas távolságok miatt errefelé

akadozik a mobilszolgáltatás.

Hiába volt netes telefonkártyánk, az internet és a mobilhálózat csak a nagyobb városokban működött, ami kissé megnehezítette az utazás megszervezését. Szerencsére azonban Patagóniában csak két út megy dél felé, ezért nem tudtunk volna eltévedni.

Még egy érdekes jelenséggel szembesültünk: ahhoz, hogy lejussunk Argentína legdélebbi pontjára, át kellett mennünk Chilébe. A két ország közötti határvita ugyanis úgy oldódott meg, hogy a chileiek leszeltek egy háromszöget az argentin területből. Kissé bosszantó, de emiatt kétszer is át kell esni határellenőrzésen. A chileiek ráadásul komolyan veszik a dolgukat: ételt átvinni tilos, még a gyümölcsöt is elkobozták tőlünk.

Végtelen vendégszeretet

Hogy megspóroljuk a szállás árát, a couchsurfing oldalt választottuk, ami meglepően jól működött Argentína déli felén. Ennek segítségével az út nagy részén ingyen tudtunk megszállni a helyieknél, akik

úgy fogadtak minket, mintha a rég nem látott barátaik lettünk volna.

Bár az argentinok európai életszínvonalon élnek, mégis nyitottabbak a világ felé, és jóval spontánabbak, mint a mi kontinensünk lakói. Nem is nagyon kellett semmit megterveznünk, elég volt a következő estét megszervezni, szinte mindig akadt valaki, aki vendégül látott minket.

Argentin pár mutatja a magyar pirospaprika szerzeményét Forrás: Zelenai Rea

A helyiek vendégszeretetének köszönhetően sokkal jobban megismerhettük az itteni életvitelt, mintha szokványos turisták lettünk volna. Asadót ettünk (argentin hússpecialitás), reggelig tartó házibulikban, családi szülinapon vettünk részt, túrázni mentünk, és megtanultunk empanadát sütni. Előfordult, hogy olyan jól kijöttünk a házigazdáinkkal, hogy öt napig ott marasztaltak, végül pedig szinte családtagként távoztunk.

Argentínában egyébként kifejezetten megéri magyarnak lenni.

Valamikor szeretnék én is eljutni oda” – hallottuk sokaktól, amikor megtudták, honnan jöttünk. Mivel a lakosság 90 százaléka európai családból származik, ismerik és szeretik Magyarországot. Előfordult, hogy szállásadónk Unikummal kínált minket, mások magyar felmenőikről meséltek.

A háromgyerekes Sophia úgy fogadott minket, mintha a régi barátai lennénk Forrás: Zelenai Rea

Magunk is meglepődtünk, milyen zökkenőmentesen haladunk dél felé. Ha az ember rábízza magát mások jóakaratára, hamar érezni fogja: mintha egy ismeretlen erő tolná előre. Velünk is ez történt. Útközben arra is rájöttünk, hogy

ha busszal utazunk és hostelekben szállunk meg, semmit nem tudtunk volna meg az itt élők életéről,

gondolkodásáról.

Új barátságokkal, életre szóló élményekkel gazdagodva értük el úti célunkat. Mivel Tűzföld valójában nem a dél-amerikai kontinens része, hanem egy szigetcsoport, komppal kellett átszelnünk a Magellán-szorost. Tudtuk, néhány órán belül elérjük a világ végét.

A világ vége, Ushuaia Forrás: Zelenai Rea