Akár aranyat is lehet találni a Magas-Börzsönyben

Előbb-utóbb minden vérbeli természetjáró letér a jelzett turistautakról, hogy eldugott, izgalmas helyeket fedezzen fel. Ezek az emberek legtöbbször csendre és szépségre vágynak, de vannak, akik geoládáznak – a kincskeresés modern kori formája –, mások pedig történelmi helyeket kutatva élik ki kalandvágyukat. Mi ezúttal elfeledett börzsönyi bányák nyomába eredtünk, melyeknek arany- és ezüstkészlete a mai napig izgatja az érckutatók fantáziáját.

Persze minket nem az aranyláz fűtött, és csákányt sem vittünk magunkkal, hogy szerencsét próbáljunk, csupán a turistatérképen is jelölt tárók nyomaira akartunk rábukkanni. Tematikus túránkat ezért Nagybörzsönyből, a börzsönyi ércbányászat kiindulópontjáról kezdtük meg, melynek történelme már a középkortól összeforrt a bányászattal.

Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

A Vasedényből semmi nem maradt

Nagybörzsönyben több látnivalót és érdekességet is találunk, köztük az impozáns Árpád-kori Szent István-templomot, a vízimalmot, az erdei vasutat vagy éppen a bányásztemplomot, amelynek homlokzatán az 1400-as években faragott bányászcímer jelzi a településen élők egykori fő mesterségét. A román alapokon épült gótikus templom ma is jó állapotban van és látogatható, de a nyitva tartásról érdemes előre tájékozódni.

Bányásztemplom Nagybörzsönyben Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

A települést a Hosszú-völgy és az erdei vasút irányában hagytuk el a sárga jelzésen, amelyről alig egy kilométer után a kék kereszt jelzésre tértünk le. Ez az út a Kereszt-völgyben vezet, melynek hangulatát a csobogó patak és a régi vasút nyomvonala teszi egyszerre vadregényessé és kényelmessé. A patakot többször is keresztezve, enyhe emelkedőn értünk el a Fagyos-kúthoz, ahol

nem is oly régen még állt kedvenc börzsönyi menedékünk, a Vasedény kulcsosház.

Ez egy kis kitérőt jelentett, de mindenképpen meg akartuk nézni a tűzben megsemmisült ház környezetét. A hangulatos pihenőhelyből sajnos csak egy pad maradt, a háznak már nyoma sincs.

A Vasedény kulcsosházból sajnos semmi nem maradt Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Visszatérve a kék keresztre, hamarosan elértük a Kovács-patakot, majd letértünk a jelzett útról, és a patak mentén északi irányban vágtunk neki az igazi felfedezőútnak. A börzsönyi ércbányászat több száz éves múltja nagyobbrészt itt, a Kovács-patak völgyében zajlott. Hogy felfedezzük ennek régi és modern kori nyomait, bedőlt fákkal és meredek ösvényekkel kell megbirkóznunk, de még ezek után is nehéz megtalálni az egykori tárók beomlott, beszakadt bejáratait.

Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

A tellúr ügy

Háromfős csapatunk sorra érintette a Ludmilla, a Klinger, az Alsó- és Felső-Rózsa-tárót, amelyek közül csak az utóbbi volt látványosnak nevezhető korhadt tartógerendáival, beomlott tetejével. A többinél már csak a patak meredek partfalában megsüllyedt, beszakadt föld jelzi, hogy egykor itt állt a hegy gyomrába vezető bejárat.

A bányászat nyomait nem csupán a beszakadt tárók hirdetik.

Itt-ott egy kőhalom vagy egy rakodó is feltűnik,

de a legszembetűnőbbek az 50-es évek elején telepített villanyoszlopok maradványai, melyeket már a völgy alján is megfigyelhetünk. Talán nem mindenkit hoz lázba a börzsönyi bányák felkutatása, de történelmi és tudományos érdekességként mindenképpen figyelemre méltó a híres kémikus és botanikus Kitaibel Pál látogatása a nagybörzsönyi bányáknál 1789-ben.

A Rózsa-bányánál még látszanak a járat tartógerendái Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Kevesen tudják, hogy Kitaibel ezekből a bányákból származó ércekből mutatta ki a tellúrt. Hogy ki volt a kémiai elem első leírója, arról megoszlanak a vélemények. Müller F. József bányamérnök-mineralógus már 1783-ban felfedezte a tellúrt, Kitaibel Pál pedig – tőle függetlenül – 1789-ben mutatta ki.

Kitaibel egy nyilatkozatban elismerte Müllert, mint az elem felfedezőjét,

de végül egy német vegyész, Martin Heinrich Klaproth aratta le a babérokat 1798-ban. Az is kevésbé ismert tény, hogy Kitaibel Pál készített elsőként geológiai feljegyzéseket a Börzsönyről, 1804 júliusában.

Itt muszáj megszállni

A bányákat elhagyva a Nagy-Hideg-hegyet céloztuk meg, de előbb még tettünk egy kitérőt a Jancsi-Juliska házként feltűntetett vadászházhoz a Szabó-kaszáló közelében. A jelzetlen gyalogutakon megközelíthető romantikus kis lak sajnos zárva volt, így csak elképzelni tudtuk, milyen meghitt lehet odabenn a hangulat, amikor ropogó tűz várja a vándorokat.

Sajnos nem tudtunk bemenni Forrás: Turista Magazin/Gulyás Attila

Testünket és lelkünket végül a Nagy-Hideg-hegyi turistaház kandallója és egy forró leves melegítette át. Ez az egyik kedvenc helyünk, ahol minden évben legalább egyszer megszállunk, még annak ellenére is, hogy az elmúlt években az üzemeltetés színvonala sajnos hanyatlani kezdett.

A turistaházból nyíló páratlan panoráma azonban minden kellemetlenségért kárpótol.

Amikor másnap reggel kinéztünk a szobánk ablakából, felhőtengerben úszó hegycsúcsok látványa fogadott minket. Ez a kép tárult elénk akkor is, amikor megkezdtük az ereszkedést a Nagy-Hideg-hegyről a Magas-Tax irányába. A hegy oldalában húzódó Inóci kőfejtő az 1920-as évektől egészen 1941-ig működött, előbb siklón, majd kötélpályán szállították a köveket a királyréti kisvasúthoz. A Nagy-Vasfazék-patak és a sziklatömbök által határolt kőfejtő természetvédelmi terület, ezért látogatása engedélyhez kötött.

Forrás: Turista Magazin/Gulyás Attila

Ellentétben a Kovács-patak völgyével, itt a régi bányászépületek romjait is látni lehet. Igaz, a távolból csak télen, vagy legalábbis lombhullás után. A terepi akadályokon kívül a kerítés is arra hívja fel a turistaútról letért kíváncsiskodók figyelmét, hogy a terület nem csupán a természetvédelem miatt van elzárva, hanem

a leomló sziklák, valamint az omladozó épületek miatt is, amelyek életveszélyesek.

Kétnapos kirándulásunkat végül Királyréten fejeztük be, a túraélményt pedig sörökkel és kisvasutazással koronáztuk meg. Már a hazaúton megszülettek az új túraötletek, hiszen mindig akad felfedeznivaló ezen az izgalmas terepen.

A nagybörzsönyi bányák történetéről

Nagybörzsönyt egy 1138-as irat említ először Belsun néven, de ekkor a településen élők még nem foglalkoznak bányászattal. Az ércbányászatról az első írásos emlékünk 1312-ből származik. Az aranyban, ezüstben, vasércben, ólomban és kénben gazdag környéken kisebb-nagyobb megszakításokkal egészen a 20. századig zajlanak kitermelési munkák. A török hódoltság idején a bányászat szünetel, és csak a 18. század elején indul újra a termelés.

Az első térkép, amely az ércbányákat is ábrázolja, 1754-ben, Nagybörzsöny és Márianosztra határvitája miatt készült el. Ezen a térképen nagy pontossággal tüntették fel a ma is ismert tárókat és a hozzá tartozó infrastruktúrát. A börzsönyi ércbányászat a rendkívül rövid, második virágkorát 1772-1777 között élte.

Kitaibel feljegyzéseiből tudjuk, hogy ellátogatott az Alamizsna-táróba, ahol piritet és markazitot is talált. Az esztergomi prímási levéltárban őrzött adatok alapján a bányászattal kapcsolatban 1846-ig csak újranyitásokról tudunk, de a bányák lényegében elhanyagoltak voltak. Ekkorra a gazdagabb hozamú fejtések kimerültek, az olvasztókemencék és a bánya technikai berendezései rossz állapotban kerültek.

Az 1848-49-es szabadságharcot megelőző évben Esztergom város főjegyzője és Ábel József bányaigazgató kezdeményezésére Párizsban bányatársulat alakult „Compagnie française des mines de Börzsöny" néven. A 128 részvényből 78-at Párizsban adtak el, de a vállalkozás csak néhány táró kitakarításáig jutott el. Ennek okai elsősorban a szabadságharc, illetve a Kossuth-bankó elértéktelenedése voltak. Az 1850-es években pár táró újra üzemelt, és a feljegyzésekből kiderül, hogy a kéntartalmú köveket Pestre szállították, hogy kénsavat gyártsanak belőle.

Az Alsó- és Felső-Rózsa-táróban, valamint a Ludmilla-táróban 1914 táján Kiss József újra akarta indítani a kitermelést, de a világháború miatt ez nem valósulhatott meg. Egy 1922-ből származó szakvélemény már arról szólt, hogy a terület ércesedését nem érdemes kutatni.
A 30-as években egy magánvállalkozó a Ludmilla-táró elején meggyűlő okkeres iszapot festékföldként igyekezett értékesíteni. Az 1948-tól 1956-ig tartó bányászati kutatások eredményeként ismeretessé vált a terület ércesedés típusa és hozzávetőleges kiterjedése. Ez idő tájt az Alsó-Fagyosasszony- és Alsó-Rózsa-tárók indultak újra, és a villamosenergia-ellátásuk is ekkor lett kialakítva.

Végül ipari termelésre alkalmatlannak minősítették a területet, de 1961-ben az Országos Ásványvagyon Bizottság Bíráló Bizottsága mégis az ércesedés további kutatása mellett foglalt állást. A felmérések végül vegyes eredménnyel zárultak. Manapság is felmerül időnként, hogy újranyitnák a bányákat, de környezetvédelmi okok miatt erre nincs lehetőség.

Forrás: Turista Magazin

Forrás: TURISTA MAGAZIN