Turisták milliói simogatták fényesre I. Rudolf bronztökét

Ausztria Tirol
Pertisau madártávlatból
Vágólapra másolva!
Csak semmi síelés, snowboardozás. Ezzel a jelszóval és vonattal vágtunk neki egyhetes ausztriai utazásunknak, amelynek központja a Tirolban lévő Pertisau volt. Mielőtt az olvasó megkövezne, és azt mondaná, minek megy télen Tirolba olyan ember, aki nem hódol a téli sportoknak, gyorsan elmondom: nem mi voltunk az egyetlen kivételek, bár kétségtelen, hogy tartózkodásunk alatt a törpe minoritás csoportjába kerültünk. Egy hét havas hegyek között Ausztriában – vonattal és autóbusszal. 1. rész.
Vágólapra másolva!

Mielőtt elmerülnénk a hóban, elmesélek egy olyan „trükköt", amelynek segítségével

több tízezer forintot lehet spórolni, ha valaki a vonatos utazást választja.

A dolog lényege, hogy a magyar vasút (MÁV) és az osztrák vasút (ÖBB) vonatjegyekre adott kedvezményei nincsenek összhangban egymással. A lényeg az, hogy Budapest és Bécs között a MÁV által adott kedvezményt (13 euró/út/fő) kell igénybe venni, majd Bécstől az ÖBB kedvezményét.

A Railjet vonatokkal kényelmesen utazhatunk Ausztriában Forrás: DPA/AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Arno Burgi

Két külön jegyet kell venni tehát, így Innsbruckba akár 13+24 euróért (plusz 6 euró a két helyjegy) eljuthatunk. A vasúti menetrendben járatosak azt is meg tudják csinálni, hogy a két külön jegyet ugyanarra a vonatra veszik meg – ehhez alaposan át kell nézni a menetrendet.

Ebben az esetben csak arra kell figyelni, hogy Bécsben az addig a részünkre szóló hely máshol lesz, azaz a vonaton belül költözködni kell.

Ennyit azonban bőven megér a dolog. Számos, Budapestről induló Railjethez Bécsben további kocsikat kapcsolnak. A magyar fővárosból 7.40-kor induló müncheni vonathoz az osztrák fővárosban kapcsolt szakasz Bregenzig közlekedik.

Csendes falut kerestünk

Esetünkben mindez azért is volt fontos, mert mi csak Jenbachig utaztunk vonattal, ahová a MÁV rendszerében nem lehet jegyet venni. Vagy Salzburg, vagy Innsbruck – ez a magyar rendszer által kínált választék. Célállomásunk az Achensee partján megbúvó kis falu, Pertisau volt.

Pertisau csendes falu az Achensee mellett. A jobb oldali házban laktunk Forrás: Lantos Gábor

Több okból választottuk ezt a csendes falut. Nem akartunk tömeget. Nem akartunk autópálya közeli városban lakni. A téli idényben amúgy eléggé drága Ausztria olyan faluja volt Pertisau, ahol viszonylag megfizethető szállásra bukkantunk. (Az ország gyöngyszemének nevezett Hallstattban mára annyira elszálltak az árak, hogy gyakorlatilag az a megfizethetetlen kategóriába lépett elő. A Hallstattban élők hócipője lassan annyira kezd tele lenni a kínai és japán tömegturizmussal, hogy elrettentésként a sztratoszférába lökték a szobaárakat.) A mindössze négy szobával rendelkező panzió ideális választásnak tűnt. Pár kisebb és egy nagyobb bosszúságtól eltekintve tényleg minden rendben volt. A nagyobbat is csak azért mesélem el, hogy az utánunk utazók ne járjanak úgy, mint mi.

Elbaltázott kedvezménykártya

Amikor megérkeztünk a panzióba, a szállásadó első kérdése az volt, hogy síelünk-e? Nemleges válaszunk után azt mondta, hogy akkor nem is folytatja az információk felsorolását, mintha nekünk tökmindegy lenne. Hét nappal később, az elutazáskor újabb kérdés érkezett: autóbusszal megyünk-e Jenbachba? Az igen után azt mondta, hogy akkor odaadja azt a kártyát, amelyet már a megérkezéskor odaadhatott volna, és amivel a helyi buszjárat jegyeit vagy ingyenesen, vagy nagy kedvezménnyel vehetjük igénybe.

Elég mérgesek voltunk, mert nem kevés pénzt húzott ki ezzel a zsebünkből a szállásadó.

„Feledékenységét" arra tudjuk visszavezetni, hogy amikor megtudta, hogy nem síelünk, úgy gondolta, felesleges a kedvezménykártya.

Pertisau az osztrák sífutók egyik központja Forrás: Lantos Gábor

Mondjuk arról is egymásnak ellentmondó információkat kaptunk, hogy ez a kártya a buszon mire jogosít. Utolsó utunkon a vezető a kártyát látva intett, hogy nem kell fizetni. Ugyanakkor a busztársaság honlapján, a megállókban nincs arra utalás, hogy valóban ingyen lehetne utazni ezzel.

Egy biztos, aki az Achensee közelébe téved, azonnal kérje el ezt a kártyát, rosszul biztosan nem fog járni.

Akkor is kérje el, ha nem síel. Az egy hét alatt annyira jól éreztük magunkat, hogy a kedvünket ez az intermezzo sem rontotta el. Nem is ronthatta, mert elég csak a Pertisau közepén lévő egyik gasthof éttermére, az ott felszolgált hatalmas bécsi szeletre, vagy a kaisersmarnira (császármorzsa) gondolni. Mindkettő gasztronómiai gyönyör, mindkettő finom és emlékezetes volt. (Természetesen magyar pincér szolgált fel, aki kedvességével és hozzáállásával szintén elbűvölt bennünket.)

Az Achensee nem fagyott be

Az utazást követő első nap legnagyobb élménye a Pertisau és Maurach közötti kétórás tóparti séta volt. (Közértbe mentünk, mert Pertisauban csak egy kis Tabak van, amelyben élelmiszert is árulnak, de nem ez a lényeg.) Az Achensee ezen a télen sem fagyott be, amúgy is a nappal tavaszi, éjjel téli időjárás miatt erre lehetősége sem volt.

Az Achensee januárban Pertisau mellett Forrás: Lantos Gábor

A ragyogó napsütésben igazi tüdőtisztító séta volt ez, amelyet a kiépített járdán mindenki könnyen megtehet. Leülni nem lehet, mert az ötvenméterenként épített padokra tolták rá a ráfagyott hótömeget – tavasz lesz, mire ez elolvad.

Érkezésünk előtt egy héttel óriási havazás borította be Tirolt, ennek nyomait láthattuk mindenhol.

Érdekes volt nézni, ahogy a pertisaui önkormányzat hatalmas teherautókkal hordta bele a tóba a havat – sziszifuszi munka volt ez a javából.

Nem lehetett használni a téli sétautat

A Pertisau felett magasodó hegyek közé – mint Ausztriában annyi helyen – sífelvonó dobja fel az embereket. A prospektusban annyi szerepelt, hogy odafent síléc nélkül is érdemes pár órát eltölteni, mert a téli sétányon két óra alatt be lehet járni a hegyek közét, valamint csodálatos fentről a panoráma. A két állítás közül csak a második igaz, az első is az lenne, ha a sétaút nem lenne azonos a sípályával.

Pertisau és a kötélpálya Forrás: Lantos Gábor

Pontosabban arról van szó, hogy jó néhányan úgy érzik, máshol nem lehet lecsúszni, csak ott. Ezért aztán – na meg azért, mert a sétány néha meredek lejtőbe csap át, amelyen a vastag hó miatt nehézkes a leereszkedés – csak a legvakmerőbbek próbálkoztak meg a gyalogút bejárásával. Amikor nincs hó, biztosan jó buli lehet ez.

Mégsem voltunk csalódottak, mert az Achensse és Pertisau látványa odafentről tényleg megkapó volt.

Az egyhetes utazásra három nagyobb kirándulást terveztünk. A németországi Lindauban Bajoroszág egyetlen világítótornyát szerettük volna megnézni. A nevezetes Hintertux-gleccser mellett, 3500 méteres magasságban, a hegytetőn szerettünk volna sétálni.

Pertisau madártávlatból Forrás: Lantos Gábor

Innsbruckban a Habsburg-ház egyik üres síremlékét és a turisták által bronzszínűre simogatott szobor férfiasságát kerestük.

Olyan célpontokat választottunk, amelyek vonattal, vagy autóbusszal (és sífelvonóval) könnyen megközelíthetőek voltak.

Írásom első részében két városnézésről számolok még be, a második részben pedig a környék két híres sífelvonójával tett kirándulásról írok.

Téli randevú Bajorország egyetlen világítótornyával

Ezeken az oldalakon korábban már írtam arról, hogy mennyire szeretjük a világítótornyokat. A bajorországi Lindauba ugyan három órát kellett vonatozni a Railjettel, de nem volt kérdés, hogy elmegyünk oda. Már csak azért is, mert itt, a Boden-tó partján van Bajorország egyetlen világítótornya. A Boden-tóról egy nyári utazást követően szintén meséltem már.

Lindau télen-nyáron csodálatos Forrás: Lantos Gábor

Lindauba télen azért érdemes elmenni, mert a nyári időszakkal ellentétben alig van ember, aki itt akarná múlatni az időt.

Ergo: nincs tömeg, és nyugodtan lehet sétálni a bájos kisvárosban.

Van persze néhány olyan dolog, ami meglepi az embert. Ilyen, hogy délután három felé ne keressünk nyitva tartó éttermet, mert az nincs. (Egy volt a tó partján, az egyik szálloda szánta meg az éhes, estebédre vágyó utazókat.) A legfurcsább az volt, hogy még a halat sütő nemzetközi gyorsétterem-hálózat helyi kirendeltsége is bezárt. Tanulság: vagy ebédelj ebédidőben, vagy reggel kenj magadnak szendvicset. A dolog amúgy nem egyedi, mert Innsbruckban is sokan követik ezt az üzletpolitikát. Ezen felül télen nincs hajókázás a Boden-tavon és a világítótorony is zárva van. Ezzel együtt Lindau tényleg bájos hely.

Lindau kikötője este Forrás: Lantos Gábor

A szűrt napsütésben a tó partján lévő padokon olvasgattunk egy órát, majd sétáltunk hatalmasat a színesre festett házak között.

Újfent megállapítottuk, hogy Lindau télen-nyáron parádés hely.

Az esti sötétségen, a tó feketesége előtt kivilágított világítótorony és oroszlán látványa pedig tényleg pazar.

Keressük a bronztököt

Miként az Innsbruck fölé emelkedő sílift (erről részletesen majd a második részben számolok be), az ottani panoráma, na meg

az a szobor is remek, amelynek herezacskóját rézszínűre simogatták az ostoba turisták.

Ha megengedik, ezt kicsit bővebben elmesélem, annyira mókás história. Ehhez a város Udvari templomába, vagyis a Hofkirchébe kell bemennünk. A templom kívülről a „semmi különös" építmények közé tartozik, na de ami bent van. Például Habsburg Miksa, vagy közismertebb nevén I. Miksa magyar és cseh király koporsója, amely teljesen üres.

Miksa király üres síremléke az innsbrucki Hofkirchében Forrás: hemis.fr/BLANCHOT Philippe / hemis.fr/Blanchot Philippe

Az uralkodó földi maradványai az ország túlsó felén, Bécsújhelyen vannak, ebbe a koporsóba soha nem jutottak el. A több építészeti stílust magában foglaló templomban az üres koporsó körül álló szoborcsoport (összesen 28 szobor) meghökkentő és grandiózus. Miksa ősei szinte robotként feszítenek a síremlék körül. Közülük a turisták kedvence I. Rudolf emlékműve. I. Rudolf még a 13. században elsőként lett Habsburg császár.

Az ő szobrát különös kegyetlenség érte. Rudolf kidomborodó gatyapőce (herezacskója) ugyanis szinte vonzza a látogatók kezét.

Az évszázadok során annyian és annyiszor simogatták meg, hogy az kifényesedett.

I. Rudolf szobra az innsbrucki Hofkirchében Forrás: Lantos Gábor

A páncélzat megfeketedett bronza szembeötlően elüt I. Rudolf fütykösének izzó részszínétől. Nem véletlen, hogy a templomban több helyen írták ki, hogy senki se simogasson. Hiába.

Vannak a világon olyan szobrok, amelyekhez mindenkinek hozzá kell érnie.

Emlékszem, amikor 2009-ben a Fiorentina-Debrecen labdarúgó Bajnokok Ligája mérkőzésre érkeztem Firenzébe, a szálloda portása egy tábla csokoládéval ajándékozott meg. Csak azért, mert „az ön is meg akarja simogatni Dávid tökeit?" kérdésére nemmel feleltem, sőt, azt is elmondtam, hogy oda sem tudok menni, mert este meccs van, másnap pedig repülök tovább. Ezzel együtt az innsbrucki Hofkirche tényleg megéri a látogatást.

A japán étterem sem nyitott ki

A két téli olimpiát (1964, 1976) rendező Innsbruck belvárosa és az Inn folyó partján kiépített sétaút további szemlélődésre sarkallja az embert. Tél ide, vagy oda, a folyóparton nesztelenül süvítenek a kerékpárosok, a sétányon pedig olyan érzésünk volt, mintha a város összes kisgyermekét itt tolnák az anyukák a babakocsikban.

Innsbruck és az Inn folyó Forrás: Lantos Gábor

Innsbrucki kirándulásunk utolsó epizódja egy japán étteremben elfogyasztott ebéd lett volna. Csakhogy hiába a rengeteg kiváló értékelés, hiába a fantasztikus fényképekkel teletűzdelt honlap, hétköznap itt sem lehet délután enni. Csak délben vagy este. Ez a regula.

(A második részben újabb sífelvonókra szállunk, és 3250 méter magasságba emelkedünk.)