Megnéztük a magyar tél egyik csodáját

2018.02.18. 21:51

A legtöbben nem vágynak a természetbe, amikor az erdőt fagyos szelek járják, és csak úgy röpködnek a mínuszok. Pedig a zord téli táj is tartogathat csodákat. Egy szerkesztőségi beszélgetésen szóba került, melyek azok a tájaink, amelyek télen akár még izgalmasabbak is lehetnek, mint a melegebb évszakokban. Így került szóba a Csepegő-kő a Kámor-hegy oldalában, amely kellő hidegben látványos jégszoborrá változik.

A Börzsöny keleti oldalában fekvő Diósjenőről indultunk. Kezdetben turistautakon, majd jelzetlen gyalogúton haladtunk a bakancsosok által kevésbé ismert, festői Csepegő-kő felé. Bár már jártam itt korábban, az időjárási körülmények most nehezítették a tájékozódást. A sűrű ködben többször is elbizonytalanodtunk a helyes irányt illetően, és vadcsapásokra tévedtünk, melyekből jó pár futott a hegyoldalban.

Diósjenőtől sokáig a sárga jelzést követtükForrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

A hegyre dermedt, ködben úszó csend borult, melyet csak a jég ütemes ropogása tört meg a talpunk alatt. A tél vékony hólepellel takarta be a tájat, a fákat tüskés zúzmarák díszítették. Már ezért a hangulatért is megérte kimozdulnunk, de a fő attrakció még hátra volt.

A tél tüskés zúzmarával díszítette az erdőtForrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Most is csepegett

Végül alig egy órás túra után, meredek lejtmenettel értük el a hőn áhított Csepegő-követ, amely voltaképpen egy széles sziklaeresz a Kámor oldalában. A Börzsöny vulkanikus kőzetében ritkának számító, barlangnak is nevezett üreg hatalmas szájként ásítozik a hegy oldalában. Kietlen környezetének csendjét csupán a sziklapárkány tetejéről aláhulló vízcseppek csepegése töri meg, melyek még a legmelegebb nyári napokban sem apadnak el. Nem nehéz kitalálni, miért kapta a hely a Csepegő-kő elnevezést, valamint azt sem, hogy télen miért érdemes ide látogatni.

A Csepegő-kő most is csepegett, de az óriás jégcsapok elmaradtakForrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Míg nyáron a csepegés saras tócsát duzzaszt a barlang szájában, addig télen, megfelelő hidegben hatalmas, földig érő, egymással összenövő jégcsapokat hizlal. Azt reméltük, az elmúlt napok hőingadozása kedvezett a csodás kristályfüggöny kialakulásának, de csalódnunk kellett. Jóval szolidabb élménnyel kellett beérnünk, mint amit néhány neten látott fotó ígért.

A lecsöpögő víz olvadt üvegtömbre emlékeztető jégpáncéllal vonta be a talajt, melyben felfedezhettük a korábbi – a jelenleginél jóval vastagabb – jégcsapok maradványait. Úgy látszik, későn jöttünk, az igazi jégdíszek már leszakadtak. Vagy esetleg túl korán, mert a beérkezett hidegfront még nem tudta felhizlalni a jelenlegi kezdeményeket. Mindenesetre, ha a jégcsodát látni akarjuk, sokkal tartósabb hideg idő után kell ide látogatnunk.

Jóval szolidabb élménnyel kellett beérnünkForrás: Turista Magazin/Lánczi Péter
Csepegő-kő
Az ember által is formált sziklapárkány kezdetben az ősembernek szolgált menedékül. Ennek bizonyítékai a régészek által feltárt pattintott nyílhegyek. De a néphagyomány szerint a környék törvény elől bujkáló betyárjai is itt húzták meg magukat, köztük Sisa Pista, az utolsó nógrádi betyár. Azt már nem tudni, kik és miért mélyítették az andezit-agglomerátum természetes kimállását, de a sziklapárkány alatt kivésett fülkék egyértelműen mesterségesen jöhettek csak létre. A Csepegő-kőhöz jelzett turistaút nem vezet, ezért megtalálásához túravezetőre vagy GPS-re van szükségünk. Figyelem, a terep nehezen járható!

Ha már itt jártunk a Kámor oldalában, úgy gondoltuk, szerencsét próbálunk a közeli Hugó-villánál is. Gigantikus jégképződményeket itt sem találtunk, de a ködös hegyoldalban megbúvó sziklaüreg így is látványos téli hangulatot árasztott. A szélvédett kőfülke számunkra igazi menedékként szolgált arra a fél órára, amíg meguzsonnáztunk.

A Hugó-villa igazi téli menedékForrás: Turista Magazin/Gulyás Attila

A Hugó-villától alig egy kőhajításnyira van a Kámori-rókalyuk, amelynek „felfedezéséről” korábban született egy rövid cikkünk. Az izgalmas látványt nyújtó vulkanikus képződmény ezúttal is fotózásra csábított minket.

Forrás: Turista Magazin

Forrás: TURISTA MAGAZIN

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK