Úgy ropták a csárdást a brazilok, hogy csak néztem

Pillanatkép a Paulista sugárútról egy vasárnap délután

A legtöbb ember nem São Paulo kedvéért utazik Brazíliába. Pedig ez a metropolisz Dél-Amerika egyik legizgalmasabb kulturális központja, amelyben minden sarkon vár ránk valami izgalmas program vagy találkozás. Ráadásul itt él a legnagyobb brazíliai magyar kolónia, és a Magyar Házban úgy ropják a csárdást, ahogy itthon is csak kevesen. Nem lettem paulista, de bármikor szívesen visszamennék.

„Minek mész São Paulóba? Az csak egy hatalmas betontenger. Az emberek hülye akcentussal beszélnek és munkamániások. Mindenki rohan, ráadásul még strand sincsen.” Ezzel próbált lebeszélni egy riói jó barátom arról, hogy Brazília legnagyobb városába utazzak. Mások azt kérdezték: „Most akkor átállsz a paulistákhoz?” Így nevezik azokat, akik São Paulóban laknak. A cariocák (riói lakosok) szerint olyan nincs, hogy valaki mindkét várost szereti. Vagy carioca az ember, vagy paulista.

São Paulo egy barátom ablakából Forrás: Darányi Lea

Jobban járják a csárdást, mint a pestiek

Négy hónapot töltöttem Rióban. A város a szívem csücske lett, de azért kíváncsi voltam a legnépesebb brazil városra is, amelyet riói barátaim annyira leszóltak. Amikor felvettek önkéntesnek egy nagy São Pauló-i sporteseményre, úgy döntöttem, akármit is mondanak a cariocák, nem hagyom magam lebeszélni az utazásról. Ráadásul São Paulóban lakott egy régi ismerősöm, Lizi, akinek a nagyszülei magyarok voltak, így nemcsak szuper szállásadóm és túravezetőm volt, de még egy kicsit magyarul is beszélhettem vele.

Felhőkarcolók, keményen dolgozó emberek és a művészet keveredik itt Forrás: Talles Alves (Unsplash)

Blablacarral (telekocsi-szolgáltatás) érkeztem, ami meglepően jól működik Brazíliában. Rengeteg a fuvar, és olcsóbb, mint a buszok. Szerencsére a sofőr is jó fej volt, egészen a Magyar Házig repített, ahol a barátnőmmel találkoztam. Ez a ház a magyar közösség fő találkozóhelye. Két szervezetnek ad otthon, amelyek rengeteg programot szerveznek, hogy

megőrizzék és népszerűsítsék a magyar kultúrát.

Nincsenek pontos adatok arról, mennyi magyar leszármazott él a városban, de Pedro Marques házelnök szerint egy nagyjából háromezres email listára mennek ki a ház üzenetei, és 200-600 fő jár aktívan a programokra.

Nagyon kedveltek például a magyar néptáncórák. Szürreális élmény volt megtapasztalni, hogy a brazil kisgyerektől a nagypapáig mindenki jobban járja a csárdást, mint én, aki egész életemet Budapesten éltem le. A büfét kézzel dekorálták ki kalocsai mintásra, van könyvtár, cserkészklub, irodalmi kör, vitaestek aktuális magyarországi kérdésekről, Lángos Fesztivál, kézműves foglalkozások és magyar nyelvtanfolyam. Ajánlom a helyet mindenkinek, aki éppen arra jár.

A Magyar Ház büféje kalocsai mintás Forrás: Darányi Lea

Kultúra minden sarkon

De nem csak ezért érdemes São Paulóba menni. Míg Rió az önfeledt bulizásról, a kötelességektől és felelősségtől mentes élet szeretetéről szól, addig São Paulo sokkal rendezettebb, mondhatni nyugatiasabb. Azt mondják,

aki szakmailag szeretné valamire vinni Brazíliában, annak itt a helye.

Felhőkarcolók, multinacionális vállalatok, rengeteg munka és élénk kulturális élet.

Nagyon izgalmasan keverednek a különböző stílusok az építészetben, a történelmi belváros régi épületei jól megférnek a sokemeletes üvegpalotákkal. Sok érdekes emberrel találkoztam itt, volt, aki céget alapított, más szabadúszóként dolgozik, akadtak zenészek, akik szerencsét próbálni érkeztek, vagy éppen művészek, akik napközben politikai elemzéseket készítettek valamelyik multinál.

A Sé katedrális az egyik legfőbb látványosság Forrás: Darányi Lea

A kultúra tényleg mindenhol jelen van. Lizivel egyik este a város első felhőkarcolójában, a Martinelli épületben bukkantunk ingyenes, meglehetősen különös kiállításra. Az egyik teremben például uborkákat állítottak kis tornyokra, egy másikban meg egy halom kalap és sál közül választhattunk, hogy aztán szelfit készítsünk egy törött szék és egy nagy tükör előtt. A São Paulo Múzeum a Paulista sugárúton ennél maradandóbb élmény nyújt, itt Van Gogh, Picasso és sok más nagy művész képeit nézhettük meg. Ezt a múzeumot a déli félteke legjelentősebb kiállítóhelyeként emlegetik.

Színes, hóbortos épületek és komoly felhőkarcolók Forrás: Darányi Lea

Itt a legjobb a kaja

A Paulista sugárút a város főútja, amely akár Amerikában is lehetne. Egymást érik a felhőkarcolók, a múzeumok és az üzletek. Amikor vasárnap jártam arra, meglepetten tapasztaltam, hogy autónak nyoma sem volt,

az út ezen a napon a gyalogosoké és a bicikliseké.

Egy csomó kézműves standot is találtam, minden háztömbnél más banda zenélt, volt néhány békés tüntetés, egy csomó gördeszkás – tiszta vasárnapi idill. Egy riói barátommal voltam éppen, aki szóba elegyedett egy-két paulistával. Ugrattam, szörnyű volt-e beszélni az ellenséggel. Beismerte, hogy São Paulo jobb, mint gondolta.

Pillanatkép a Paulista sugárútról egy vasárnap délután Forrás: Darányi Lea

Egyszer csak odalépett hozzánk egy szakadt férfi, és kezet nyújtott a riói barátomnak. Ő reflexből viszonozta a kézfogást, és csak ekkor vettük észre, hogy az illető hajléktalan, és csupa vér a feje. Nem volt egyszerű eljutni egy mosdóig, még azután sem, hogy nagy nehezen megtaláltuk a bevásárlóközpontot. Riói haverom ekkor már nem volt akkora São Paulo-fan.

Természetesen ilyesmi minden metropoliszban előfordul.

São Paulónak is vannak rosszarcú lakói, itt sem ajánlatos éjszakánként egyedül bóklászni, és a legújabb iPhone-t lóbálni az utcán. Vagyis São Paulo pont olyan, mint a legtöbb 12 milliós nagyváros.

Egy sportrendezvényen önkénteskedtem, amivel sokat spóroltam Forrás: Darányi Lea

Viszont egész Brazíliában itt ettem a legjobbakat, ami talán annak köszönhető, hogy ez az ország etnikailag legváltozatosabb helye, ami az ételfúziókon is meglátszik. A paralimpiai központban önkénteskedtem két hetet, ahol olyan koszttal láttak el minket, hogy igazán nem volt okunk panaszra. Ezzel sokat spóroltam, mert

São Paulo egyébként elég drága,

budapesti pénztárcával nézve legalábbis biztosan.

São Paulo valóban teljesen más élmény, mint Rio. Viszont itt az utcán félméteres sakkbábukkal lehet játszani, mindenfelé vetítések és kulturális programok várják az embert, annyi a kiállítás, hogy össze se tudom számolni, és tele van a város baromi érdekes emberekkel. Bár a szívem mélyén valószínűleg inkább carioca vagyok, mint paulista, de azért be merem vallani, hogy tetszett a város, és szívesen visszamennék. Végül is nekünk, gringóknak, nem muszáj választani.