Kora tavaszi túránk első felében még többnyire saras terepen, télies hangulatban jártuk a sárga utat. A Budaörsig tartó 16 kilométeres szakasz déli és nyugati fekvésének köszönhetően már tavasziasabb tájjal fogadott minket, de látványos helyekből és pompás panorámákból sem volt hiány.
Hűvösvölgytől a sárga jelzést kezdetben a Gyermekvasút mentén, később a síneket keresztezve követtük a Nagy-Hárs-hegy oldalában. Hosszabb emelkedő után, közvetlenül a hegycsúcs alatt rábukkantunk a sziklába zárt Bátori-barlang bejáratára. A vasajtóval védett, 360 méter hosszú barlang neve egy 15. századi pálos szerzetes emlékét őrzi, aki húsz éven át itt fordította magyar nyelvre a Bibliát.
A szerteágazó járatok feltárása során nemcsak a remete lakhelyét, hanem a neolitikum, a rézkor, a bronzkor és a középkor embereinek nyomait is megtalálták, és
több jelentős régészeti lelet is napvilágot látott.
A kutatók egyelőre nem tudták igazolni azt a legendát, mely szerint a barlang járatai közvetlen kapcsolatban álltak a közeli budaszentlőrinci pálos kolostorral. Sajnos az elzárt barlang látványos cseppkő-képződményeit csak engedéllyel lehet megcsodálni.
A barlang bejáratától alig pár méter szintemelkedést kell megtennünk, hogy felérjünk a Nagy-Hárs-hegy 454 méteres csúcsára.
Az itt magasodó Kaán Károly-kilátót a legtöbb természetjáró jól ismeri.
Évszaktól függetlenül megunhatatlan kilátást nyújt a környék hegyeire és településeire, valamint a morajló nagyvárosra. A kilátó egyetlen vetélytársa a közeli János-hegyen emelkedő Erzsébet-kilátó, amely 70 méterrel magasabban fekszik, és kétségtelenül egyedülálló panorámát kínál.
Miután elhagytuk a tornyot és a szomszédságában kiépített remek kis piknikező helyet, köves, sziklás úton ereszkedtünk le a Gyermekvasút Szépjuhászné megállójához. A Budakeszi úton átkelve folytattuk a sárga jelek követését, melyek a János-hegy oldalában és Budakeszierdőn vezettek viszonylag kevés emelkedéssel. Egyre tagoltabb terepen, hol szélesebb, hol szűkebb ösvényeken kanyarogva értük el a Csacsi-rét kedvelt pihenőhelyét.
A tűzrakóval és kis faházzal ellátott erdei tisztás tökéletes helyszín a piknikezéshez,
vagy akár egy esti szalonnasütéshez. Jó időben sokan ki is használják a hely kiváló adottságait.
Nyugat felé folytattuk utunkat, elhaladtunk a barokk templomáról híres Makkosmária mellett. A sárga út közvetlenül nem érinti a templomot, sem a közelében lévő erdei pihenőhelyet, de érdemes rövid kitérőt tenni a zöld kereszt jelzésen, hogy útba ejtsük a csodás gyógyulásokról elhíresült szentélyt.
A legenda szerint 1731-ben egy szőlőbe igyekvő ember
meglátta Krisztus arcát egy közeli tölgyfánál, majd kigyógyult a betegségéből.
Hálából feltett a fára egy Szűzanyát ábrázoló festményt, amelyet hamarosan mások is látogatni kezdtek. Idővel kis kápolnát, majd 1768-ban már templomot építettek a tölgyfa szomszédságában. A trinitárius szerzetesrend által emeltetett templomban rövid időn belül ötven csodálatos gyógyulás történt.
A „fogolykiváltóként” is ismert szerzetesek – akik a templom szomszédságában rendházat is építettek – a török elleni háborúk idején egész Dél-Európában a fogságba esett keresztények kiváltásán fáradoztak. Nem csak pénzt gyűjtöttek, hanem sok esetben
saját magukat cserélték ki egy-egy hadifogolyra.
A rendet 1784-ben feloszlatták, ám amikor a templom romossá vált, a szervita rend új, barokk stílusú templomot építtetett a hívők adományaiból. Jelenleg a domonkos rend működteti a kegytemplomot, melynek harangja főleg lombfakadás előtt messze elhallatszik Budakeszierdőn.
A sárga jelzés Makkosmária közelében délre fordult, és széles erdei utakon egy másik eldugott budakeszi településrész határába vezetett minket. Nagyszénászugot is épphogy csak érintettük, majd nem egészen három kilométer séta után elértük a Budai-hegység egyik leglátványosabb sziklaképződményét. A látványos Sorrento-sziklák tényleg festői látványt nyújtottak a zöldellő fenyőfák ölelésében, de azért enyhe túlzás volt az olaszországi kikötőváros partfalához hasonlítani ezeket a szerény méretű mészkősziklákat.
Ezen a szakaszon már a Budaörs határát jelző Csíki-hegyeken jártunk. Hol fekete fenyvesekben, hol cseres-tölgyesekben haladtunk, amelyek az elmúlt évszázad erdőgazdálkodásának eredményeként jöttek létre. Korábban ezek a területek nagyobbrészt kopárak vagy csalitosak voltak, fő növényzetüket a sziklagyepek adták. A sárga út is érint néhány eredeti flórájú részt,
a leglátványosabb, egybefüggő sziklagyepes területet a Farkas-hegy környékén találjuk.
Az erdőből kiérve a Felsőszállás utca murvás útján haladtunk a Csík-hegy irányába. Már innen is elénk tárult Budaörs látképe, a közeli Farkas-hegy és a Törökugrató hatalmas sziklája, de az igazi panoráma vitathatatlanul a Csíki-hegyek legnyugatibb pontján, a legendás Huszonnégyökrös-hegyen várt ránk.
A mindössze 288 méter magas hegy az egyik legenda szerint a súlyos, török ágyúkat felvontató ökrökről kapta a nevét, a másik szerint viszont egy kövér mészáros balul elsült fogadása ihlette az elnevezést. A mészáros
két tucat ökörben fogadott valakivel, hogy egy szuszra fel tud futni a hegytetőre.
A mutatvány sikerült, ám a túlsúlyos ember a hegytetőn holtan esett össze, így jutalmának aligha örülhetett.
A Huszonnégyökrös-hegyre a sárga háromszög jelzés vitt fel. Odafentről nemcsak Budaörsre, hanem a Budai-hegység nyugati vonulataira is tökéletesen ráláttunk. Igazi láblógatós élmény volt belemerülni a tágas látóhatárba, a némán suhanó vitorlázógépek látványába és az alattunk szaladó utak zsongásába.
Miután kigyönyörködtük magunkat, Budaörs házai közt ereszkedtünk le a települést átszelő Szabadság úthoz, budai sárga túránk végéhez. Ha még nem fedezték fel a Budai-hegység változatos, olykor elvarázsolt vidékét, mindenképpen érdemes bejárni ezt az útvonalat, amely természeti és történelmi látnivalókban egyaránt bővelkedik, ráadásul a fővárosból könnyen megközelíthető.
Forrás: Turista Magazin